A fotó illusztráció

Ciki lenne, ha nyilvánosságra kerülnének az eddig kiadatlan Jimmy-felvételek

Nincs olyan hónap, hogy ne jönne valami sztori arról, hogy valaki valahol megtalálta valaki eleddig sosem hallott valamilyen felvételét, a világ örvendezik, a szerencsés megtaláló pedig gazdag lesz. Na, ez ebben az esetben nincs így, kis hazánkban másképpen mennek a dolgok :)
 
Fotó: CTV News

60 dal, ami megmentette Bono életét

Május 10-én töltötte be 60. életévét a világ egyik leggazdagabb, legtehetségesebb és egyben legbőkezűbb rocksztárja, a U2-frontember Bono, aki gyorsan el is készített egy 60-as listát kedvenc dalaiból.
 
 
Komoly teher Miskolcnak a Jose Carreras-koncert lemondása

Miskolc még keresi a Jose Carreras-koncert új dátumát

Most már teljesen biztos, hogy idén elmarad a méltán híres Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, ami egyben azt is jelenti, hogy Jose Carreras koncertjéről is lemondhatunk – adta hírül az MTI.
 
Sajnos megvan a vírus első magyar zenész áldozata

Sajnos megvan a vírus első magyar zenész áldozata

52 éves korában, hetekig tartó kórházi küzdelem után elhunyt az Eleven híd rockegyüttes (alapítva: 2013.) basszusgitárosa: Bökönyi László. A hírt és a zenész megbetegedésének történetét volt felesége osztotta meg a közösségi oldalon.
 
Online Európa-nap

Online Európa-nap – reggeli tornával és Caramel-koncerttel

Idén is lesz Európa-Nap. Igaz, csak online formában, viszont a menüben koncertezőként megjelent Szalóki Ági és Caramel neve. Mondjuk arra nem tértek ki, hogy streamelt vagy korábban rögzített verzióról van szó.
 
Lovasi beszólt Majkának – és kimondott valamit, amiről mindenki hallgat

Lovasi beszólt Majkának – és kimondott valamit, amiről mindenki hallgat

Kezdjük azt gondolni, hogy az Artisjus-pénzosztás, tágabban véve az egész vírusügy bizonyos szempontból járt némi haszonnal, és itt nem a kiosztott forintokra gondolunk: azon felül, hogy ki sértődik meg kire és ki szól be kinek, kimondatnak olyan dolgok, amikről békeidőben mélyen...
 
 
Lady Gaga

Négy év szünet után új albummal jelentkezik Lady Gaga

Nem csak itthon zajlik a zenei élet a karantén alatt, de a külföldi sztárok is szorgoskodnak a háttérben. A színésznőként is helytálló Lady Gaga új albuma például május 29-én válik hivatalosan nyilvánossá – adta hírül az MTI.
 
Ötmillió forintot gyűjtöttek összea magyar dj-k!

Ötmillió forintot gyűjtöttek össze a magyar dj-k!

Ötmillió forintot gyűjtött össze tizenkét hazai élvonalbeli dj a zeneipar bevétel nélkül maradt háttéremberei számára. A pénzhez a Fábián Juli Alapítványon keresztül juthatnak hozzá a rászorulók.
 
Egyelőre zárva maradnak a koncerttermek Franciaországban

Zárva maradnak a koncerttermek Franciaországban

Ha már a le Monde-ot emlegettük, francia illetőségű hír, hogy Emmanuel Macron szerdán bejelentette a koronavírus-járvány által súlyosan sújtott kulturális szektort támogató első állami intézkedéseket.
 
Fotó: Madonna/FB

Madonna és Sting is nemet mond a vírus előtti életünkhöz való visszatérésre

Kétszáz világhírűművész és tudományos szakember – többi között Madonna, Robert de Niro, Isabelle Adjani,Yann Arthus-Bertrand és Tarr Béla – nemet mond "a visszatérésre a normalitásba" a koronavírus-járvány után. A Le Monde című francia napilapban szerdán közzétett...
 
Alterába Fesztivál

Egyetlen kivétellel minden fellépőt átmentett 2021-re az AlteRába

A sok nyár végi halasztás mellett vannak olyan fesztiválok, amik végül úgy döntenek: jövőre sokkal nagyobb biztonságban vannak ők is és a látogatóik is. Idén Körmenden sem lesz buli.
 
Baráti karanténbulinak indult, bazinagy nemzetközi zenelánc lett belőle – világsztárokkal

Baráti karanténbulinak indult, bazinagy nemzetközi projekt lett belőle – világsztárokkal

Az úgy kezdődött, hogy a Los Angelesben élő Czomba Imre felhívta pár barátját, lenne-e kedvük egy otthonról felvett közös dalban részt venni. A listája azonban pillanatok alatt teleszaladt olyan sztárokkal, mint Michael O'Neill (Barbra Streisand Band, George Benson), Alphonso Johnson...
 
Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek