Legyen a Quimbynek halleluja – turnéval ünneplik meg az idén 20 éves Ékszerelmére albumot

Legyen a Quimbynek halleluja – turnéval ünneplik meg az idén 20 éves Ékszerelmére albumot

De gustibus non est disputandum – mondja a művelt latin, vagyis az ízlésről nem szükséges vitatkozni, így reméljük, nem kerekedik parttalan vita abból, hogy nekem és számos kortársamnak az Ékszerelmére meg a Majomtangó (na meg a Káosz Amigos) az etalon, ami utánuk jött, tiszteltük...
 
Fotó: jozsefvaros.hu

Szenes Iván Slágermúzeum nyílik Józsefvárosban

Több mint tízezren vettek részt a Szenes Iván tiszteletére tartott Jubileumi Emlékkoncerten. A rendezvényt ezúttal még különlegesebbé tette, hogy Szenes Iván idén lenne 95 éves, továbbá a rendezvényen került sor az emlékház szimbolikus alapkőletételre.
 
 
 13 év után ismét magyar zenekar esélyes a rangos nemzetközi díjra

13 év után ismét magyar zenekar esélyes a rangos nemzetközi díjra

Pénteken este a Reeperbahn Festivalon az ESNS (Eurosonic Festival Noorderslag) stábja nyilvánosságra hozta a 2020-as Music Moves Europe Talent Awards jelöltjeit. A díjat minden évben a holland showcase fesztiválon adják át a kortárs európai zenei életet meghatározó, friss produkcióknak.
 
Itt az első magyarországi Beatles Fesztivál

Itt az első magyarországi Beatles Fesztivál – forró csokival, Lennon-sapkákkal, koncertekkel

Az első magyarországi Beatles Fesztivált – a Beatles Weekendet október 5-én és 6-án tartják: első nap az Analog Music Hall-ban, a második napon pedig a Hard Rock Cafe-ban.
 
 Photo:me neosiam/Pexels

Nem Rammstein-koncert volt, hanem műszaki hiba

Az Index olvasói jelezték a portálnak, hogy a Rammstein egyik számától zengett kedd hajnalban a majdnem kész Puskás Stadion környéke.
 
Fotó: Kobuci

A Kobuciban még tart a 11. nyár – Zerge összefoglalja az előző 10 évet

Immár újra itt az ősz, és Petőfivel szemben (akinek, szép, mint mindig) én inkább a cinege pártjára állnék ebben a kérdésben, pláne hogy mostanában tényleg hűvös szelek járnak, éjszaka meg egészen hidegek is. Ludaim nincsenek a kert alatt, hogy megfagyjanak, de a csilijeim az...
 
 
Az ellenálló fiatalok zenéje – EUnderground Fesztivál a Dürerben

Az ellenálló fiatalok zenéje – EUnderground Fesztivál a Dürerben

A 20. század történelmét szeretné közelebb hozni a fiatalokhoz az EUnderground Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amelyet szeptember 19-én tartanak a fővárosi Dürer Kertben.
 
Rotterdam legyőzte Maastrichtot: az Ahoy-ban lesz a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál

Rotterdam legyőzte Maastrichtot: az Ahoy-ban lesz a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál

A 65. alkalommal megrendezett versenynek 2020. május 12. és 16. között a holland kikötőváros Ahoy arénája ad majd otthont.
 
Fotó: ATEMPO.sk – de nem vagyunk biztosak abban, hogy ez AZ a gitár, mert nem találtunk elegendő információt a hangszerről.

A Rockmúzeumban búcsúzhat el a nagyközönség Ambrus Zolitól

A zenész temetésén csak a család és a szűk baráti kör lehet ott, de gyermekei ideiglenesen átengedték különleges, egyedi gitárját a Rockmúzeumnak, így szeptember elsején búcsúzhatnak el Ambrus Zolitól rajongói és tisztelői – írja a Blikk.
 
Szerencsésen megérkeztek a Junkies tagjai Dél-Koreába

Szerencsésen megérkeztek a Junkies tagjai Dél-Koreába

Sőt, mire ez a cikk megjelenik, már fel is léptek a Gangwon Rock Fesztiválon. A zenészeket a landolás után nem sokkal hatalmas öröm érte: megtudták, hogy a jubileumi kiadványuk aranylemez lett.
 
Szólóprojektként indult, decemberben jubileumi show az Arénában: Halott Pénz 15

Szólóprojektként indult, decemberben jubileumi show az Arénában: Halott Pénz 15

A 15 éves születésnapját ünneplő jubileumi évét egy hatalmas Aréna show-val koronázza meg a Halott Pénz 2019. december 29-én, a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Fotó: Pexels.com

A bíróság a Kraftwerknek adott igazat egy húsz éve tartó jogvitában

A zenekar és Moses Pelham zenei producer közötti jogvita vége hatással lesz az egész zeneiparra, mert a precedens értékű döntés során szigorította a zenerészletek másolásának, az úgynevezett samplingnek a szabályait az Európai Bíróság – írja a 24.hu.
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek