A Kobuciban még tart a 11. nyár – Zerge összefoglalja az előző 10 évet

2019. szeptember 14.  ·   Ajánló   ·  Zerge

Immár újra itt az ősz, és Petőfivel szemben (akinek, szép, mint mindig) én inkább a cinege pártjára állnék ebben a kérdésben, pláne hogy mostanában tényleg hűvös szelek járnak, éjszaka meg egészen hidegek is. Ludaim nincsenek a kert alatt, hogy megfagyjanak, de a csilijeim az erkélyen nem szeretik. Ha kint lennék az erkélyen egész éjszaka, én se szeretném.

Fotó: Kobuci

Mindebben (nem a csilis részben, hanem hogy itt az ősz) az a legszomorúbb, hogy megint beszorulunk majd koncerteket hallgatni mindenféle épületekbe, mert lassan zárnak a csak nyáron üzemelő szórakozóhelyek, úgynevezett kerthelyiségek.

Ezek egyike a Kobuci kert, amely idén – ki hinné, mi? – már a 11. szezonját zárja (azaz 10 éves, mert ugye a születésekor mindenki 0 éves), és ezzel jelenleg majdhogynem a legrégebbi ilyen jellegű szórakozóhely Budapesten (a Dürer egy évvel előzi). Úgyhogy most röviden meg is emlékeznék róla ennek apropóján.

Aki még emlékszik arra, mi volt 10 éve, az bizonyára arra is, hogy nem kis merészség volt akkor belevágni egy új szórakozóhely megnyitásába Óbudán, ami az óbudaiakat kivéve mindenki számára kb. a világ vége előtt egy lépéssel jelzővel írható le legpontosabban. És nem azért, mert akkor volt az utolsó gazdasági világválság (pedig akkor volt, bár már épp lecsengőben), hanem azért, mert akkoriban egyrészt már kezdett erősen felvirágozni a romkocsmák világa a VII. kerületben (bulinegyed – bár tizede sem volt, mint most), másrészt pedig olyan szórakozóhelyek voltak még a belvárosban, ha nem is szabadtériek, mint a Gödör klub, amely egész nyáron ingyen kínálta a jobbnál jobb koncerteket a közönségének, meg persze bárkinek, aki arra járt – és hát ha van egy ilyen hely a belváros kellős közepén, ahol (az akkor még) mindhárom metróvonal összefut, ki akarna kibumlizni a kétségkívül kies III. kerületbe egy olyan zenekar koncertjéért, amelyet pár hét múlva úgyis láthat (vagy pár napja úgyis látott) jóval bentebb is?

Főleg hogy akkor még létezett a kissé tágabban vett belváros szélén az azóta szintén legendává érett Zöld Pardon is, meg vele szemben volt már az A38 is, és akkor nyáron még nem volt műanyag paravánokkal fullasztó, levegő nem járta szaunává alakítva a felső fedélzet, amelyet ennek ellenére szabad térként aposztrofálnak, azaz lehet ott dohányozni, szóval a lehető legrosszabb kombináció. Úgyhogy akkor még kellemes szellőben élvezhetők és tüdőrákveszély-mentesek, valamint valóban szabadtériek voltak a tetőtéri koncertek.

West-Balkán már épp nem volt. Legalábbis a kerthelyiséges formában.

Na, a lényeg az, hogy 2010-ben egy szép napon megnyitotta kapuit az egykor csak Zichy-kastély néven ismert hely a zenekedvelők előtt. Persze voltak itt addig is koncertek, talán a leghíresebb az Európa Kiadó és a Balaton közös, mára legendássá vált 1986-os koncertje, amelyen azóta mindenki ott volt, bár az a kert másik részén kapott helyet. Én nem voltam, épp védtem az országot a vérünkre szomjazó imperialisták ellen, ha elmegyek a koncertre akkor, végünk, és ti meg az elődeitek és utódaitok nem olvashatnátok ezeket a veretes sorokat, mert mind meghaltunk volna. Ti is, ők is. Talán én is.

Szóval megnyitott a hely, Kobuci néven, ami azért jó név, mert elég rejtélyes ahhoz, hogy senki ne tudja, mit jelent, és akár már csak ezért is odamenjen, legalább egyszer. Akinek még mindig nem lenne meg esetleg, a név a kolbászos buci kifejezést rejti egyébként, amely régen az egyetlen kaja volt itt, de még ma is lehet kapni, valamiféle bőre nélkül ledarált szárazkolbász sütve, bucin (=kenyéren) tálalva, uborkával (frissel, nem savanyúval) és paradicsommal, nem a világ legjobb étele, de pár sör után ehető. Azóta pedig kissé bővült az ételválaszték.

(Ha már szótagokból alkotott nevek, a másik kedvenc ilyen nevű helyem a Mófarguru étterem volt az Attila úton, a kajájuk jó volt és nem volt drága, az étlapjuk kivitele kifejezetten ötletes, a név pedig a mókus, farkas és kenguru szavakat rejtette. Hogy miért pont ezeket, arra nem derült fény. Sajnos, már vagy 10 éve nincsenek.)

A klub az első 1–2 évben kissé eklektikus műsorral jelentkezett, magyar és nem magyar népzenétől (Pál István Szalonna és bandája, Söndörgő – ők a mai napig járnak –, valamint hetente voltak népzenés táncházak) a cigány- (Romano Drom) és világzenén (a Besh o Drom emlékeim szerint e kezdetektől játszik ott, évente legalább egyszer, ahogy Ferenczi Gyuri is a Rackajammel, de Lajkó Félix is fellép itt már a legelejétől) meg az ökörködős folk-punkon (itt – is – bontogatta szárnyait többek közt a még kezdő, de mára szintén 10 éves Bohemian Betyárs, akiket egyik első budapesti koncertjükön volt szerencsém látni egy BME-s fesztiválon az akkor még létező Zöld Pardon mellett, ahova csak azért tévedtem be, mert arra jártam, ott meg szólt valami zene, belépőt már nem kértek, és mondták, hogy lesz még egy zenekar, valami miskolci fiatalok, na, ha miskolciak, akkor azt még megvárom – ők voltak azok, és már akkor sem voltak normálisak) át a jugoszláv/szerb mulatósig (Boban Markovics és társai, akik akkoriban ötször ekkora helyet is megtöltöttek volna).

Sőt, eleinte voltak még Showder klubos humoristák is (hmm, már amelyik, mert némelyikre azért a humorista jelzőt kissé túlzásnak érzem, neveket most nem mondanék).

A világzene (és részben a népzene) mind a mai napig az egyik kedvenc irányzat maradt a szervezők körében, olyannyira, hogy ebben az évben már második alkalommal rendezték meg itt az Óbudai Világzenei Napokat, és bár a név alapján az ember gondolhatná azt, hogy ebből Óbuda egyéb részei is kivették a részüket, de nem, ez csak a Kobuci rendezvénye volt. Nagyon színvonalas műsorokkal.

Viszont amennyire emlékszem, a fő csapásirány már a kezdetekben is a blues és az alternatív zenék világa volt (érdemes lenne átlapozni az első 2–3 év fellépőinek névsorát, hogy hány zenekar nem is létezik már azok közül, akik anno rendszeresen felléptek itt – meg persze hogy mennyi lép fel még azóta is), előbbiből talán valamivel több, utóbbiból kevesebb volt az első években, mint most, de ennek lehet oka az a fent említett tény is, hogy az alternatív zenéknek akkor még volt két másik jelentős helyszín, amelyek egyike sincs már kb. 8 éve. És bár érezhetően tolódott a hangsúly az alternatív zenék felé, azért idén júliusban is volt egy háromnapos bluesfesztivál (immár hetedik alkalommal, ezért volt a neve VII. Óbudai Bluesfeszt), olyan fellépőkkel, mint az újra sokat hazánkban tartózkodó Szűcs Gabi, azaz Little G. Weevil, aki Amerikában, a blues őshazájában is tudott bluesban maradandót alkotni, az Ölveti Blues Band, akiknek legalább egy szerzeményét minden rockkocsmába járó magyar ismeri (Pocsolyába léptem – bizony, ezt ők írták, Takáts Tamásék csak népszerűvé tették), de olyan külföldi blueslegendák is tiszteletüket tették, mint Big Daddy Wilson.

A 10 év alatt nagyjából mindenki fellépett itt, aki Magyarországon számít, meg persze néhány olyan tiszteletbeli magyarnak tekinthető külföldi is, mint az osztrák utcazenészként indult és igazából Budapesten híressé vált Ripoff Raskolnikov és kebelbéli jó cimborája, az angol Ian Siegal (aktuális saját zenekaraikkal, illetve a Tom Waits-feldolgozásokat előadó Braindogs formációval is, amelyben mindketten játszanak), nem sorolnám fel a teljes névsort, egyrészt nem is tudnám (szerintem még a Kobuci tulajdonosai sem), másrészt meghaladná a cikk kereteit. Talán annyit érdemes még megjegyezni, hogy míg az első években szinte minden fellépő többször is színpadra lépett a nyár (na jó, kissé tágabb értelemben vett nyár, április végétől szeptember végéig) folyamán, ma már a nagyobb nevek is általában csak egyszer kerülnek sorra.

(Meg persze vannak focimeccs-közvetítések is a kezdetektől, tavaly bosszantott is nagyon, hogy 1 teljes hónapig nem volt koncert az utóbbi 20 év talán legérdektelenebb foci vb-je miatt, és ezzel az amúgy is kevés jó szabadtéri koncerthelyből is kiesett még egy ennyi időre, még írni is akartam erről, de aztán idő hiányában letettem róla. Persze azért volt olyan meccs, amit itt néztem meg. De bosszankodva. De csapolt sör mellett, haverok társaságában még bosszankodni is jobb.)

Ezenkívül a hely lelkesen részt vett és vesz a helyi, óbudai rendezvényekben is, mint az Óbuda Napja és egyéb helyi sátoros ünnepek, amelyekre olykor ingyen is megnyitja a kapuit.

Ugyanígy a kezdetektől részt vett a Magyar Dal Napja (helyesen úgy lenne: A Magyar Dal Napja, névelővel, ha már szerepel a nevében a magyar, amely ennek a nyelvnek is a neve, akkor legalább erre jó lett volna figyelni a kigondolóinak, de hagyjuk is) rendezvénysorozatban is, amely idén is helyet kapott a Kobuciban, úgy is, hogy már nincs központi szervezés, és ezért csak elvétve tartják meg az országban egy-két helyen.

2019-ben viszonylag kevés koncerten voltam a Kobuciban, mert mint írtam, közel van a világ végéhez, ahol én most lakom, az meg a világ másik végéhez, majdhogynem átlósan kell átszelnem Budapestet, de azért néha csak megjelentem.

Ilyen esemény volt például májusban a betegségből lábadozó Fekete Jenő megsegítésére rendezett koncert, mivel régi ismerős, ezt nem lehetett kihagyni, akár még fel is léptem volna szívesen (a Balaton-basszusgitáros Horváth Gabinak megjegyeztem két szám között – a közönségben persze –, hogy szívesen eljátszanám a Tobacco Roadot, hogy ezzel is kivegyem a részem Jenő megsegítéséből, mire egyből rávágta, hogy de jó, menjünk, én lekísérlek), de voltak erre nálam jóval alkalmasabbak is szép szerivel, annyira, hogy a végén már azon kellett gondolkodni, mi maradjon ki a műsorból, mert a műsoridő véges, este 10-kor végét vetik a zenének, legalábbis az élőnek, bár a legények (és leányok) általában nem mennek még akkor haza. És mert persze jelentős arányban blueszenészek voltak jelen, akik 10–15 perces jammelések után simán képesek kijelenteni, hogy ez most egy rövid kis szám volt, kapkodni kellett, mert szorított az idő.

A jegyek fogyását tekintve kiderül az is, hogy ami a Budapest Parknak a Halott Pénz meg a Punnany Massif, az a Kobucinak a Quimby meg a Hiperkarma, azaz a hetekre előre telt házassá váló koncert szinonimája (jó, persze, lehet mondani, hogy nem 12 ezres a hely).

(Most ugrott be, hogy a Budapest Park azért is érdekes a Kobucival párhuzamba állítva, mert ugyanannak a marha hosszú villamosvonalnak (1-es villamos) vannak két egymástól jó távoli megállójánál, az egyik a pesti, a másik a(z ó)budai parton, érdekes módon mindkettő a Duna előtti utolsó (másik irányból: a Duna utáni első) megállóból érhető el, hozzávetőlegesen ugyanakkora gyaloglással.)

Lassan ugyan zár idén a hely, de pár izgalmasnak ígérkező koncert azért maradt a tarsolyban az utolsó két hétre is, most ezekből szemezgetek még itt a végére.

A következő hét derekán a jazzé és a bluesé a főszerep, hiszen Harcsa Veronika (09.18. szerda) előtt kedden az ezertagú Blues B.R.Others lép fel (a nevük megtévesztő, nemcsak bluest játszanak, de azért jórészt arról a zenei környékről válogatnak), majd 09.19-én, csütörtökön a korábban már őskobucis fellépőként is megemlített Ripoff Raskolnikov varázsol majd Fender Stratocaster márkájú varázspálcájával a színpadon.

Hogy a hétvége a péntek után se üljön le, arról pénteken a fentebb említett Esti Kornél gondoskodik. Amikor megismertem őket, még névtelen vidéki együttesként, nagyon tetszett az a punkos zene, amit játszottak, nyertek is mindenféle tehetségkutatókat, aztán meghallgattam az első lemezüket, és... hát, nagyon nem jött be, voltak rajta általam ismert számok, de erősen poposra lágyítva. És sajnos, ezek akkoriban koncerten is ilyenek lettek. Úgyhogy ennek fényében aztán egy darabig nem is nagyon kerestem a fellépéseiket, pár éve viszont meghallottam őket a Szigeten (Volt színpad), és megállapítottam, hogy újfent egészen jó zenét játszanak (bár zeneileg és tagok terén is jelentős átalakulások után ahhoz képest, ahogyan még én ismertem őket). A régi számok közül talán nem is szerepel már semmi a repertoárban, amit kissé sajnálok, lehet, hogy érdemes lenne azokat is ebben a stílusban újra színpadra állítani.

Szombaton pedig lesz egy kis Rájátszás. Gondolom, a többségnek nem kell bemutatni, mi is ez a produkció, de akinek mégis, annak röviden: kortárs költők (Erdős Virág, Karafiáth Orsolya, Háy János, Grecsó Krisztián, Kemény István és mások) verseit zenésítik meg népszerű (főleg alter) zenészek, úgymint Kollár-Klemencz László (Kistehén), Beck Zoltán (30Y), Szűcs Krisztián (ex-Heaven Street Seven), Kardos-Horváth János (ex-Kaukázus), Másik János (ex-Európa Kiadó, meg hát ő Másik János – írtam volna a fiatal jelzőt is mindkét társaságnál, de aztán rájöttem, hogy legfeljebb hozzám képest), és adják elő közösen, az érdekesség az, hogy egyes költők zenélni is tudnak valamilyen szinten, tehát hangszeresként (és itt nem a triangulumra gondolok, bár azért ütemérzék ahhoz is kell, de nem, itt többnyire gitárról van szó) is fellépnek az éneklés mellett a zenészek társaságában. A műsor szépsége még az, hogy mindig az lép fel, aki épp ráér, legalábbis gondolom én, mivel kétszer talán még sosem láttam ugyanabban a felállásban a csapatot. Másrészt az talán a névsorból is kiderül, hogy aki heavy metalt vár, az jobb, ha máshol várja.

A nyitva tartás utolsó hetére 22-én egy jótékonysági koncerttel fordulnak rá, ekkor az óbudai Szent Margit Kórház javára gyűjt és koncertezik a Csángálló együttes, majd a napéjegyenlőség után Borbély Mihályékkal élhetik át egy nappal később az egybegyűltek a Borbély Műhely műsora alatt, hogy rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, és hosszúkat alszik rá, midőn megfutja, hogy a költőt idézzük. Onnantól már hosszabb lesz az éjszaka, mint a nappal, és ez így megy majd egész márciusig. Persze ennek is van előnye, nem világosban kell szégyenszemre hazatántorogni reggel 6-kor a koncert utáni kocsmázásból az egész falu szeme láttára, mint nyáron.

Ha már Kardos-Horváth Jánost említettem, hát ők is fellépnek az (ezek szerint) újjáalakult Kaukázussal, mégpedig állítólag maratoni hosszúságú előadás lesz (09.25. szerda), ami annak fényében nem meglepő, hogy Janó a Hunniában időnként este 9-től hajnal 3–4-ig játszik egy szál gitárral meg két hangszállal (és apróbb szünetekkel). És van egy marha jó ötlete, amit én minden rockzenész helyében csinálnék (nem egynek javasoltam is már, még azelőtt, hogy tudtam volna, hogy Janó ezt teszi): a dalainak a gitárkottáit (pontosabban akkordmeneteit) közzéteszi, hogy bárki le tudja azokat játszani. Így sokkal több emberhez eljutnak a dalok, mert ennek alapján Józsi is el tudja játszani azokat a tábortűz mellett a csajoknak (már ha egyébként tud gitározni persze). Fülre leszedni azért sokkal nehezebb.

A következő két napban az etnozenéé lesz a terep, csütörtökön, 26-án a Zuboly, majd pénteken a Parno Graszt lép fel. Utóbbival kapcsolatos az a friss nyári élményem, hogy valamikor júniusban a Tabánban bóklásztam, szeretem a helyet, és láttam ugyan, hogy van ott valami zenei rendezvény, de elsőre nem találtam túl érdekesnek, inni meg nem ihattam, mert kocsival voltam, szóval nem mentem oda. Kissé később hallottam, hogy valami cigányzene szól, aztán egyszer csak azt hittem, rosszul hallok, mert az AC/DC-től a Thunder eléggé jól felismerhető felvezetőjét véltem hallani a színpadról. No, ezt már csak megnézem, gondoltam. A gondolatot tett követte, és legnagyobb elképedésemre azt láttam, hogy a Parno Graszt (mint kiderült, ők voltak a cigányzenekar a színpadon) tényleg az AC/DC Thunderjét játssza, később némi cigányzenével ötvözve. Rendes volt a közönség, senki nem lépett az államra, pedig kellett egy kis idő, mire felvettem.

És hát minden történetnek vége van egyszer (olvastam Michael Endétől a Végtelen történetet, átverés a cím, pár száz oldal után annak is vége), meg a szezonnak is, azt pedig a Kobuciban idén a Kiscsillag koncertje zárja 28-án, szombaton, úgyhogy akinek vannak még be nem váltott újrapoharai, mert az utolsó sört koncert után hazavitték, vagy legalábbis valameddig el, és ráadásul még szeretik is a Lovasi és Lecsó nevével fémjelzett csapat zenéjét, azok még aznap becserélhetik (a régi pistás 10 ezrest meg december 31-ig, a másik pistás 5 ezrest október 31-ig, utána már csak bankban meg postán, ez volt a szolgálati közlemény). Ne tartsátok meg jövő évre, állítólag lebomlik (a pohár, nem a pénz), mert nem műanyag, hanem valami kukoricaizé. (Egyébként szerintem műanyag, azaz polimer az is, csak kukoricából, de nem vagyok vegyész, viszont majd megkérdezek egyet, és megírom.) Jövőre meg majd kaptok úgyis másikat.

A Kobucinak meg kívánunk még sok újabb 10 évet.

(Ebben van némi önzés is, mert szeretünk oda járni.)

Kobuci kert, jubileum, ősz

 

 

Szólj hozzá!


Valaki nagyon nem bírja a Delta zenekart – rémálommá vált a szombathelyi koncert

Valaki nagyon nem bírja a Delta zenekart –...

Tartozunk egy vallomással: eleddig fogalmunk sem volt erről a formációról, viszont a tény, hogy például az egyik klipjük hatmillió feletti...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Zöld Sárga: a Qualitons egy teljes albumot szentelt a Kexnek

Új lemezzel és dupla telt házzal koronázza meg karrierjének eddigi legizgalmasabb évét a Qualitons.

Harry Styles vékony jégen táncol

Általában rockzene-témában írom a cikkeimet, de most kivételt teszek – leginkább azért, mert időnként muszáj túllépni a megszokott kereteken, főleg akkor, ha egy olyan, általam nagyon tehetségesnek tartott énekes-dalszerzőről van szó, mint Harry Styles. Vékony jégen táncolok (ha úgy akarjuk fordítani, akkor a lemez címe –...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek