25 év – 25 nap: Szeptember végén turnéra indul a Hangfoglaló

25 év – 25 nap: Szeptember végén turnéra indul a Hangfoglaló

Idén ünnepli 25 éves évfordulóját az NKA (Nemzeti Kulturális Alap), és ebből az alkalomból 25 napon át találkozhatunk majd az ország számos pontján a Hangfoglaló Programban résztvevő előadókkal, zenekarokkal, nem csak koncertkörülmények közt.
 
Így NEM láttam a tinik kedvencévé avanzsált Shawn Mendes koncertjét a Szigeten

Így NEM láttam a tinik kedvencévé avanzsált Shawn Mendes koncertjét a Szigeten

Pecsétgyűjtés, cirkusz, vurstlizás, éjszakai hajókázás, és persze koncertek a pénteki napunk beszámolójában, ahol még mindig a por és a hőség volt az úr. Meg Shawn Mendes...
 
 
Fotó: FEZEN Facebook

Dj Bobo és finn folkmetál: beugrottunk a FEZEN-re

A hétvégén folytattuk fesztiváljáró körutunkat, ahol ezúttal Székesfehérvár volt a célpont. A rockerek kedvenc gyülekezőhelyének kikiáltott FEZEN a maga puritánságával, ugyanakkor egyre bővülő programkínálatával még mindig a kedvenceink közé tartozik.
 
A szektarocktól a Necc partyig – Péntekünk a VOLT-on

A szektarocktól a Necc partyig – Péntekünk a VOLT-on

Idén én azt a napot vártam a legjobban, nem hiába: régről gyökerező imádatom tárgya, az általam csak Fred bácsiként emlegetett Fred Durst és csapata, a Limp Bizkit ismét bebizonyította, nem véletlenül lettek akkora sztárok évekkel ezelőtt. No, de tekerjünk vissza a történet elejére.
 
Fotó: laut.de

Szülinapi bulik, lemezbemutatók, és külföldi sztárok a jubiláló Track nyári kínálatában

Már nagyban dübörög az idén öt éves fennállását ünneplő Barba Negra Track, de még messze a szezon vége, több mint negyven koncert vár még ránk Budapest egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén.
 
Megérkezett a BelFeszt teljes programja

Megérkezett a BelFeszt teljes programja

Május végén immár hagyományosan 3 napra lezárják a Szabadság tér környékét, ami ebben az időszakban a Belvárosi Fesztiválnak ad otthont. Idén május 25-27. között várják a látogatókat gyerekprogramokkal, gasztro kiállítással – és persze rengeteg zenével.
 
 
Klipsztori: Diszkógömb, popmetál, Fish!

Klipsztori: Diszkógömb, popmetál, Fish!

Felemás címmel zúdult ránk a Fish! zenekar új dalához készült klip, ami az idén megjelenő új albumuk előfutára.
 
Figyelem: ingyenes, de max. 300 ember fér be!

Figyelem: ingyenes, de max. 300 ember fér be!

Első alkalommal, de minden bizonnyal hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Soroksári Ifjúsági Fesztivál, ahol a humor és a zene lesz főszerepben.
 
Deák Krisztián remek fotója, forrás: a buli FB-eseménye

Bandaháború – vagy mi – a Soroksári úton

Nem tudom, hogy az úgynevezett gettókban hogy csinálják a dolgot, de a tegnapi balhé egészen békésre sikeredett. Már ami a a Supernem és a Fish! bandaháborúját illeti.
 
A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek