De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Fotó: Lettner Kriszta
Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének zenei vezérfonala idén Johann Sebastian Bach muzsikája lesz, amely orgonán és csellón ugyanúgy megszólal majd,...
 
Castingot hirdet a musicalkoncert – fiatal énekeseket keresnek az őszi turnéra

Castingot hirdet a musicalkoncert – fiatal énekeseket keresnek az őszi turnéra

Az Éj Eleganciája egy vámpírromantikára/gótikus világra felhúzott tematikus musicalkoncert, amelyben Mahó Andrea, Csengeri Attila és Kovács Gábor musical- és világslágereket énekel, miközben a koncert egy saját történettel és a műsor részévé tett backstage-beszélgetésekkel...
 
 
Fotók: Soós Bertalan/Budapest Park

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból...
 
Szabadság, szerelem: mindaz, ami manapság nehezen megszerezhető

Szabadság, szerelem: mindaz, ami manapság nehezen megszerezhető

Megjelent Mehringer Marci Szabadság, szerelem című nagylemeze – az énekes pedig már gőzerővel készül első önálló Budapest Parkos koncertjére, ahol zenekarával bemutatják a teljes anyagot. Az album inspirációiról – költészetről, a nagy generációról, közéletről – a koncert...
 
Mi ez a tánc, fiatalok?

Talán rumba...?

Mi ez a tánc, fiatalok? címmel könyv jelent meg Novai Gábor dalszerző, basszusgitáros, producer életéről. A Generál, a Hungaria és a Dolly Roll egykori tagjának pályafutását számos beszélgetésen keresztül Radnai Péter újságíró mutatja be.
 
Fotó: EFOTT

EFOTT 50: Presser Gábor, Lovasi András és Kiss Tibi a jubileumi nyitónapon

Magyarország legnagyobb hallgatói buliját 1976 óta rendezik meg. Az első a Pécs melletti Abaligeten volt, a kétezres években többek között Debrecenben, Dunaújvárosban, Baján, Orfűn, Szolnokon, Miskolctapolcán és Velencén is volt EFOTT.
 
 
Mennyország utca 6. – közösségi nap Kálloy Molnár Péter emlékére

Mennyország utca 6. – közösségi nap Kálloy Molnár Péter emlékére

„Mennyország utca 6.” címmel közösségi nap és kulturális találkozó idézi meg Kálloy Molnár Péter pályáját. A hazai művészeti élet meghatározó szereplői egy rendkívüli, egész napos eseményen állnak össze, hogy személyes történeteken, archív felvételeken és...
 
Musical- és operaromantika - Álarcos báli est az Orfeumban

Musical- és operaromantika - Álarcos báli est az Orfeumban

Báli elegancia, arisztokratikus hangulat és szenvedélyes romantika költözik az Orfeum falai közé február 19-én, amikor az est leszálltával egy különleges, álarcos zenés eseményre várják a vendégeket.
 
ALL THAT JAZZ

Nagy lendülettel indul az év a magyar jazzéletben

A magyar jazzélet folyamatos mozgásban van: új lemezek jelennek meg, közönségszavazások zárulnak le, klubok ünnepelnek, nap mint nap koncertek érkeznek az adatbázisunkba. Az alkotói teljesítmények erejét és az élő színtér pulzáló működését bizonyítjuk be három hírrel az év...
 
Meghalt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag egykori dobosa

Meghalt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag egykori dobosa

Vasárnap meghalt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz alapító dobosa. A zenész 60 éves volt. A zenekar közlése szerint hosszabb ideje betegséggel küzdött. Bräutigam a Kispál és a Borz korai korszakának meghatározó tagja volt, játékával több, később klasszikussá vált lemez...
 
A montázs Bellon Nagy Kata fotóiból készült.

Bebetonozták Hrutka Róbertet, Németh Gábort és az Akkezdet Phiait

Különleges beton plakettel ismerte el a zenészek munkásságát a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK) november 25-én.
 
Fotó: Demjén Ferenc/FB

Legendák találkozása az év végén: Demjén, Presser, Zorán és Charlie

A magyar könnyűzene rajongói már most bekarikázhatják a naptárban 2025. december 29-ét. Demjén Ferenc posztjából kiderült, kik lesznek a sztárvendégei hagyományos év végi Aréna-koncertjének.
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek