Menopauza
A tavalyi döntő a Kobuci kertben

A Fülesbagoly nem épít fészket – de tehetséget kutat!

Azt tudtátok, hogy az erdei fülesbagoly egy "lusta dög", mert a varjak elhagyott fészkeit lízingeli költésre? Nos, ez a "restség" egyáltalán nem jellemző a Fülesbagoly Tehetségkutatóra, ami idén emelte a téteket, és szokás szerint Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendezik meg.
 
 Fotó: Lorence Lozano (Pexels)

Ahol a könnyűzene a filmmel találkozik: BLEND

Március 10-én a Muzikumban rendezi meg a Filmintézet és a Hangfoglaló a BLEND-et, a hazai filmes és könnyűzenei szakma éves találkozóját.
 
 
Fotó:  Suvan Chowdhury (Pexels)

Ez a húsz előadó részesült a Hangfoglaló támogatásában

A Hangfoglaló Program átfogó mentorprogramot ad a produkciónként 2,5 millió forint támogatás mellé.
 
Balázs Fecó, Benkő László és Kóbor János – könyv született a Volt egyszer egy beatkorszak című blog alapján

Balázs Fecó, Benkő László, Kóbor János – könyv született a Volt egyszer egy beatkorszak című blog alapján

A Mindenki! – koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából című kötet a 60-as, 70-es és 80-as évek hazai koncertjeinek világába repít vissza.
 
Fotó: Sorbonne Sexual

Mertez X Robot Live: Beck Zoli lesz a Sorbonne Sexual előzenekara

Február 10-én, csütörtökön idei első bulijához érkezik a Mertez X Robot Live koncertsorozat: az évet a Sorbonne Sexual, az estét pedig Beck Zoli nyitja.
 
Vértes György: AzLGT a stúdióban (1984.)

Egy rockfotós naplója – kiállítás nyílik a Kossuth Klubban

Vértes György könnyűzenei fotós 2020-ban útra kelt vándorkiállítása utolsó állomásához érkezik a fővárosi Kossuth Klubban, ahol január 24. és február 10. között lesznek láthatók az eddig nyolc városban már bemutatott képek.
 
 
 Tima Miroshnichenko fotója a Pexels oldaláról

Miért jó azoknak, akik tudnak könnyűzenét hangszeren játszani? A kérdésre 368 féle válasz érkezett

Az Öröm a Zene Nonprofit Kft., a Hangőr Egyesület és a Szent György Alapítvány megbízásából nagyszabású közvélemény-kutatás készült. A felmérésben 527 személy vett részt, az eredményekről a Mindenki zenéljen! elnevezésű könnyűzenei oktatási konferencián számoltak be...
 
Már a Takarítónő előtt is volt vagy 100 dalunk – sztoriznak a Kannibálok

Már a Takarítónő előtt is volt vagy 100 dalunk – sztoriznak a Kannibálok

Negyed évszázaddal ezelőtt jelent meg az Animal Cannibals máig legnépszerűbb albuma, a Reggel, délben, este. Az évforduló kapcsán Ricsipí és Qka MC a Lemezjátszó Classic-sorozat részeként Horváth Gergelynek mesélnek a dalokról, s a két rapperrel a közönség szokás szerint...
 
 Harrison Haines fotója a Pexels oldaláról

2,5 millió forint lemezkészítésre, videóklipre és turnézásra

A Hangfoglaló Induló Előadói pályázata idén egész éves mentori programot, szakmai támogatást, illetve 2,5 millió forintot ígér, amelyet lemezkészítésre, videóklipre és turnézásra is fordíthatnak a kiválasztott produkciók.
 
Boros Csaba a Republicról mesél

Boros Csaba a Republicról mesél

Már kikerült a Lemezjátszó Classic évadzáró adása a B32 Galéria és Kultúrtér YouTube-csatornájára. Minden idők egyik legnépszerűbb pop-rock albuma, a Republic Hoppá-hoppá!!! című lemeze kapcsán Horváth Gergely Boros Csabával, az együttes basszusgitáros-énekesével beszélget.
 
Indul a magyar könnyűzene legnagyobb videós projektje

Indul a magyar könnyűzene legnagyobb videós projektje

Hétfőtől elérhetők a Hangfoglaló tematikus műsorai a YouTube-on. A kínálatban helyet kapnak élő koncertek, portrék, és életút interjúk is. Az első, Ütem névre keresztelt műsor iamyank-kal indul. Még ezen a héten bemutatkozik az Életút és a Muzik sorozat is, előbbi Mező Misit...
 
Beck Zoli, Krúbi, Lovasi Orfűn – Dalszövegíró tábor lesz júliusban

Beck Zoli, Krúbi, Lovasi Orfűn – Dalszövegíró tábor lesz júliusban

Talán akkor, amikor a koncertek, fesztiválok a maximumon pörögtek, senki sem állt meg eltűnődni azon, hogyan születik meg egy dal... Úgy vesszük észre, hogy az elmúlt hónapokban sokkal nagyobb figyelmet kapnak a dalszerzők – és ez így van jól. Most például kezdő dalszövegíróknak...
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek