Mindenki számára furcsa év volt – koncerttel zárja 2021-et a Kéknyúl aTrafóban

Mindenki számára furcsa év volt – koncerttel zárja 2021-et a Kéknyúl a Trafóban

A december 27-i koncert tavaszig a zenekar utolsó budapesti táncolós fellépése lesz, így érdemes még most feltöltekezni Kéknyúl-energiákkal.
 
Miért kék a mézeskalács?

Miért kék a mézeskalács?

Kérdezzétek meg Molnár Ferenc Carameltől! De mi is elmondhatjuk, hogy a mézeskalácsok azért kékek, mert ez a szín az autizmus szimbóluma.
 
 
40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén

40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén

Karácsony előtt egy nappal komoly ünnep lesz az Arénában – ráadásul korlátozásoktól mentesen, hiszen mivel ültetett koncert, az érvényes kormányrendelet szerint nem szükséges védettségi igazolvány.
 
 Újra lesz Karácsonyi Punkünnep – ráadásul duplán!

Újra lesz Nagy Karácsonyi Punkünnep – ráadásul duplán!

A Nagy Karácsonyi Punkünnep ezúttal nem a Dürerben, hanem egy kisebb helyen, az óbudai Vörös/Kék Yuk-ban lesz majd, éppen ezért duplázzák a bulit, hogy mindenki beférjen: egy karácsony előtt, egy karácsony után.
 
A Republic egykori alapítója új együttessel jelentkezett

Cipő emlékkoncert lesz Miskolcon

Tóth Zoltán, a Republic egykori alapító tagja (+ zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök) új együttessel és vadonatúj saját dalokkal rukkolt elő kábé még a lockdown elején. Most végre közönség elé is léphet a formáció, nem is akárhogy.
 
Fotó: Apacuka zenekar

Most már hivatalos: 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken

Június 14-étől már falunapot is lehet tartani, és a koronavírus ellen védett ember felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken – megírta a Magyar Közlöny.
 
 
Megvan a három szín: kiteljesítette a trilógiát a Whitesnake

Kék bakeliten jön ki a Whitesnake THE BLUES albuma

Légy boldog, vigyázz magadra, soha ne hagyd, hogy bárki félelemben tartson! – ezzel bocsájtotta útjára a Barba Negra Track közönségét 2019 júniusában David Coverdale. Maga sem gondolta volna, hogy alig telik el egy év, és a szavainak egészen más értelme lesz...
 
Fotó: Természetjáró.hu

Hangokból katedrális

Pontosabban: kolostor, de a Nagy László-féle áthallást ("káromkodásból katedrálist") nem bírtuk kihagyni... Lerombolása után 500 évvel bárki belehallgathat, milyen is lehetett az élet a salföldi Pálos kolostorban. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói ugyanis speciális effektekkel...
 
 Karolina Grabowska fotója a Pexels oldaláról

Ingyenes koncertközvetítésekkel búcsúztatja az óévet a BMC

Ma még a Szent Efrém Férfikar, majd a Modern Art Orchestra és az új lemezzel jelentkező Kéknyúl műsora érhető el a BMC közösségi oldalán.
 
A fotó illusztráció.

Theodor, a sörényes hangyász felszippant minden hangjegyet!

Ha sikeresen szeretnénk bevezetni a gyerekeket a zene világába és elsajátíttatni velük a zenei írás-olvasást, mindenképpen be kell hozni azokat a digitális technológiákat az órákra, amelyek a mai generáció számára már teljesen természetesek – olvastuk az itbusiness.hu oldalon.
 
A reality show után is van élet: újragondolt klippel jelentkezett Czutor Zoli zenekara

A reality show után is van élet: újragondolt klippel jelentkezett Czutor Zoli zenekara

Idén ünnepli 15. évfordulóját a Belmondo – a szülinapra egy egészen különleges videóklipet készítettek. Czutor Zoli és zenekara lerántották a gúnyát a legeslegelső klipjükről, és ráhúzták a Hülyegyerekek című nagylemez egyik új dalára.
 
A friss Kossuth-díjas Kaláka a Kobuciban

A friss Kossuth-díjas Kaláka a Kobuciban

A "Gyerekkoncertek a Kobuciban" eseménysorozatnak rangos vendége lesz most szombaton 10:30-tól. Feltételezzük, sőt: biztosak vagyunk abban, hogy a magas rangú elismerés birtokában sem fognak másképpen zenélni a színpadon, mint eddig is bármikor, bárhol :)
 
Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek