Fotó: Carson Coma/FB

A Carson Coma utolsó 2023-as koncertje a BuSH-on lesz

Míg a Budapest Showcase Hub – ismertebb nevén a BuSH – keretén belül nappal a szcéna legjobb és legbefolyásosabb szakemberei tartanak előadásokat a Kazinczy utcai Loftban, addig november 2-4. között esténként 15 ország összesen 40 előadója tölti majd meg zenével Budapest 6 ikonikus...
 
10 perces forradalmak a Sziget nagyszínpadán

10 perces forradalmak a Sziget nagyszínpadán

A Love Revolution Special program nemzetközi előadói minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal érkeznek a Sziget Nagyszínpadára, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a...
 
 
Első filmszerepében önmagát alakítja Celine Dion

Első filmszerepében saját magát alakítja Celine Dion

Május 12-én jelenik meg a LOVE AGAIN (Soundtrack from The Motion Picture) album. A 14 felvételből álló filmzenei kiadványon öt új Celine Dion dal is hallható lesz, köztük a címadó “Love Again”, melyet Dan Wilson és az Arista Records művésze, ROSIE írtak közösen, és amely immáron...
 
Fotó: Petra Charvátová

I Love You Honey Bunny – itt az új klip, májusban élőben a Hajón

A prágai, indie-pop-rockot elektronikával fűszerező I Love You Honey Bunny nem ismeretelen a magyar közönség számára. Eddig összesen hat alkalommal játszottak nálunk, koncerteztek az Ivan and the Parazol társaságában az A38-on és az Akváriumban is, de a Szigeten és a V4 Fesztiválon is...
 
Fotó: Nazareth/FB

Love Hurts: 76 éves korában elhunyt Dan McCafferty, a Nazareth énekese

Dan McCafferty, a legendás hard rock zenekar énekese, aki az 1970-es évek rock klasszikusainak, a "Love Hurts"-nek és a "Hair of the Dog"-nak a "hangja" volt, november 8-án, életének 76. évében elhunyt. A halál okát nem közölték.
 
Fotó: Sziget

Közeleg a Sziget, küszöbön a szeretet forradalma

Egy hónap sincs már hátra, és két év kihagyás után indul a Sziget– start augusztus 10-én.
 
 
Madonna színre lép

Madonna színre lép

Madonna történelmet írt, amikor 50. alkalommal került a Dance Club lista élére, ezzel ő lett az első és egyetlen olyan előadó, aki 50 #1 slágert ért el a Billboard listáján. A mérföldkő megünneplésére Madonna két új kiadványt dobott piacra – az egyiket éppen ma.
 
A blues-ról countryra váltott Redbreast Wilson – itt az új album, lemezbemutatóval!

A bluesról countryra váltott Redbreast Wilson – itt az új album, lemezbemutatóval!

Redbreast Wilson legutóbbi bluesalbuma után most Nashville-t hozza el Magyarországra. A lemezbemutató 2022. május 5-én lesz a Gödörben.
 
Újabb dal érkezett a Red Hot Chili Peppers hamarosan megjelenő albumáról

Újabb dal érkezett a Red Hot Chili Peppers hamarosan megjelenő albumáról

Kalifornia csillagai a múlt hónapban jelentették be az 'Unlimited Love'-ot, a korongon először hallható zenéjük a Black Summer volt. A tagok ezzel együtt bejelentették azt is, hogy 2006 óta először tér vissza meghatározó gitárosuk, John Frusciante és Grammy-díjas producerük, Rick Rubin.
 
Új dal a júniusban Budapesten koncertező a Red Hot Chili Pepperstől

Új dal a júniusban Budapesten koncertező Red Hot Chili Pepperstől

A legendás Los Angeles-i banda nemcsak a turnézáshoz tér vissza, hanem egy teljes pakkot tesz le elénk tavasszal. Az érkező tizenkettedik lemez meghatározó gitárosuk, John Frusciante nagy visszatérése. Az 'Unlimited Love' debütáló dala most klippel együtt jelent meg.
 
A One Direction nem jutott el hozzánk, de Harry Styles jön, jön, jön!

Megvan Harry Styles koncertjének új időpontja!

Harry Styles 2020-ban jelentette be, hogy világkörüli turnéra indul, amelyben végre-valahára hazánkat is útba ejti. A Papp László Budapest Sportarénában adott volna koncertet 2020. május 31-én, amit az ismert okokból töröltek.
 
Nemcsak a nagyi sütije  – Péterfy Bori és a Love Band a Barba Negrában

Nemcsak a nagyi sütije... – Péterfy Bori és a Love Band a Barba Negrában

Nemcsak a nagyi sütije a legjobb akkor, ha szeretettel készül, avagy hogyan valósult meg a tökéletes szinergia egy szerető közönség és egy szeretett banda között.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek