Kétszer félszáz év a rock and rollban

Kétszer félszáz év a rock and rollban

Két életút, amely a hetvenes években találkozott, összefonódott a zenével és a mai napig együtt fut...
 
Fotó: The Sun

Megszületett a baba, aki George Michael-nek köszönheti a világrajöttét

Kisfia született annak a nőnek, akinek lombikbébi-kezelését George Michael fizette. A nő, Lynette Gillard azután kapott adományt George Michael-től, hogy az ottani Áll az alku című vetélkedőműsorban 2008-ban arról beszélt, hogy milyen régóta küzd azért, hogy gyermeke szülessen.
 
 
Fotó: Komoróczki Diána

Bedrogozott pandák, buktaszag, jobbkezes gitár – a The Immigrants Kínában koncertezett

A 2011-ben alapított progresszív space indie-rock zenekar igen mozgalmasan éli az életét a Csillag születik óta. A műsor lezárása után végig koncertezték Magyarországot, és a környező országokat is, és túl vannak több nagy fesztiválon. Idén nyáron a Fest Eger és a Cseh Tamás...
 
Fotó: bootlegritkasagok.blog.hu

Elhallgatott zenekarok – ma este filmvetítés az Urániában

Hat egykor sikeres, mégis hányatott sorsú formáció – ma élő és aktív tagjai tehetséges muzsikusokkal kiegészülve – adott közös koncertet december 3-án, a MOM Kulturális Központ színháztermében. A koncertről készült filmet – kiegészítve archív és még sosem látott...
 
fotó: Rahi Rezvani

Egy év kihagyás után visszatér hozzánk az Editors!

Utoljára 2016-ban járt nálunk a Sziget Fesztiválon a brit indie legfontosabb zenekara, az utánozhatatlan Editors. Most az A38 Hajó jóvoltából ismét részesülhetünk a kivételesen szuggesztív frontember Tom Smith és zseniális csapattársainak élménytúrájában.
 
Fotó: TulipánTündér Produkció

Milyen apa lesz Stohl?

Hát, vannak kétségeink... Legalábbis az alapján, amit az Álomutazó című mesemusical beharangozó sajtótájékoztatóján bemutattak nekünk a karakteréből. Nagyjából olyasmit képviselt, ami miatt egy gyerek kábé élete végéig jár pszichológushoz, és akkor még kevéssel megúszta a...
 
 
Fotó: Madison Square Garden

Ez a rock and roll! A Főnök zenélt egyet Paul McCartney-val

Múkt hétvégén a Madison Square Gardenben Paul McCartney különleges vendégeket köszöntött a színpadon: Bruce Springsteen és Steven Van Zandt volt a két meglepetés, együtt tolták el a Beatles klasszikust, az "I Saw Her Standing There"-t, mindjárt kétszer is.
 
Világturnéra indul az ABBA

Világturnéra indul az ABBA

Persze, nem úúúúgy, bár nem akárhogy... Úgy járják be majd a világot, hogy ki sem lépnek az otthonukból.
 
Fotó: Secret Stories/Daalarna

Rúzsa Magdi gyönyörű menyasszony volt!

Rúzsa Magdi férjhez ment! Először csak az óbudai híres szoborcsoportot meghazudtoló fotók érkeztek, ahogy az ifjú párt őrzőik esernyőkkel védik a kíváncsi tekintetek elől. Aztán az énekesnő maga posztolta a Secret Stories cikkét a FB-oldalán – ebből a remek anyagból emeltünk ki...
 
Fotó: Gaga: Five Foot Two/Netflix

Gyógyíthatalan Lady Gaga betegsége

Arról mi is beszámoltunk, hogy a Golden Globe- és többszörös Grammy-díjas énekes kórházban van, s eme hír kapcsán arról is, hogy dokumentumfilm készült róla. Ebben a dokuban beszélt betegségéről is.
 
Mai jótékony: koncertet ad Mahó Andrea, vendégek: Bebe, Koós Réka, Miller Zoltán

Mai jótékony: koncertet ad Mahó Andrea, vendégek: Bebe, Koós Réka, Miller Zoltán

Az Artisjus-díjas magyar színésznő-énekesnő november 23-án, csütörtökön 19 órától lép színpadra a Pesti Vigadóban. Koncertjének sztárvendégei Koós Réka, Miller Zoltán és Bebe lesznek, a bevételből a Korszerű szülészetért és Nőgyógyászatért Alapítványt támogatja.
 
Fotó: Koalabell

Minden hónapra jut egy buli –pörögnek a CSTP-s zenekarok

Nem tétlenkednek a CSTP által támogatott zenekarok. Minden hónapra jut egy-egy buli szinte mindannyiuknak.
 
A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek