Fotó: Vígszínház/Fotók: Szkárossy Zsuzsa: A padlás - 900. előadás (2016)

Egymilliomodik nézőjét várja a Padlás

A padlás egymilliomodik nézőjét várják a Vígszínház 122. évadában, s a teátrum a Vodku együttes közreműködésével mutatja be az új évadban a Lóvátett lovagok című színművet.
 
RHPS

A Beatlestől a Rocky Horror Picture Show-n át a Placebo-ig: a legjobb zenei és musicalfilmekkel jön a CineFest

A szeptember 8-án kezdődő 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programja MusicDocs blokkjában a Beatles karrierjét éppúgy felidézik, mint Whitney Houston munkásságát és a Placebo nem mindennapi oroszországi turnéját.
 
 
Újpesten megint áll a bál!

Újpesten megint áll a bál!

Augusztus vége már évek óta hagyományosan az Újpesti Napok jegyében telik a főváros negyedik kerületében. A négyes szám jegyében négy napig tartó fesztiválon hazai sztárfellépők mellett számtalan érdekes programmal várják a szervezők a kicsiket és nagyokat egyaránt.
 
Fotó: Infoszentendre.hu

Szentendre éjjel-nappal nyitva lesz a hétvégén!

Minden műfajban, minden korosztálynak, éjjel és nappal kínál különleges programokat a Duna-parti város augusztus 25. és 27. között a Szentendre Éjjel-nappal Nyitva elnevezésű nyárbúcsúztató fesztiválon .
 
ByeAlex és a Zongorista

3 hónap, 3 közkedvelt hazai előadó, 3 különleges hangulatú koncert

Októberben az Anna And The Barbies Trio, novemberben Jamie Winchester, decemberben pedig a ByeAlex - Koltay Kurszán duó ad családias hangulatú koncertet a GetCloser Acoustic programsorozat keretében a Barabás Villában.
 
fotó: breatheheavy.com

Vajon mi a közös P!nkben és a Despacitoban?

Nagyon egyszerű a válasz. 2017-ben az MTV VMA két tuti befutója a Szigeten mindenkit lenyűgöző, immáron életműdíjas művésznő, valamint Louis Fonsi Despacito című rekordokat döntögető dala, ami már biztosan nyertese a "Song of Summer" kategóriának.
 
 
Fotó: viesmag.com

Cirkuszi revü és eksztatikus házibuli: Foxygen (US) a Hajón

Jonathan Rado és Sam France elképesztő prog-barokkpop zenekarától még David Lettermannek is elállt a szava. Az élőben a nyolctagú Star Power zenekarral kiegészülő ezoterikus-fantasztikus banda minden fellépése egyszerre színház, cirkuszi revü és eksztatikus házibuli.
 
Almakompót: kompkoncert az Alma zenekarral a Balatonon

Almakompót: kompkoncert az Alma zenekarral a Balatonon

Augusztus 25-én családi kompkoncert lesz a szántód-tihanyi kompon az Alma zenekarral, bűvészshow-val, kézművesekkel és játszóházzal.
 
Fotó: SZIN FB

SZINte mindjárt kezdődik a fesztivál

23-án indul a Szegedi Ifjúsági Napok, az ország egyik legrégebbi fesztiválja – jövőre ünnepli 50. születésnapját.
 
Ganxsta: Dopeman – nem tudom kicsoda

Ganxsta: Dopeman – nem tudom kicsoda

Ganxsta Zolee interjút adott a Borsnak, amelyből megtudhatjuk, hol nyaral a kislánya Zorka, mennyit bulizik, mennyi pénzt iszik el, de minket inkább az érdekel, mi a stájsz ezzel a jeges dologgal. Meg Dopeman-nel. Mert úgy tűnik, ez utóbbi jégre került megint...
 
Keresztes Ildikó már tényleg (érdem)keresztes: zenészeket is kitüntettek az ünnep alkalmából

Keresztes Ildikó már tényleg (érdem)keresztes: zenészeket is kitüntettek az ünnep alkalmából

Zeffer András zenész, a P. Mobil egykori, a MobilMánia jelenlegi tagja, Török Ádám, a Mini együttes vezetője, Keresztes Ildikó énekesnő, Koltay Gergely zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító tagja a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.
 
fotó: http://www.hindustantimes.com

Az igazi Boney M Egerszalókot választotta!

Újabb fesztivál indul a látogatók kegyeiért folytatott harcban: az idén első alkalommal kerül megrendezésre augusztus 25-26-27. napokon az Egerszalóki Showdomb Fesztivál, ahol a valóban eredetinek számító Boney M formáció is koncertezik majd.
 
A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek