Három év kihagyás után újra jön a Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Három év kihagyás után újra jön a Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Három év szünet után négy színpadon zenés produkciók, valamint filmvetítés, kézműves vásár, hajótúra és szabadtéri színház várja június 14. és 18. között a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválra látogatókat.
 
Két részletben vehettek Manuel-albumot

Két részletben vehettek Manuel-albumot

Nem azért, mert annyira drága, hanem azért, mert a fiatal zenész azt szerette volna, hogy a két év termését hordozó számokra megfelelő figyelem jusson.
 
 
Fotók: Marton Károly

Színház az egész világ: még egy Iron Maiden-show is!

Nem jártam még a Groupama Arénában. Semmi konkrétum, pusztán intuitív blikk: a pályán közepén állva van benne valami nyomasztó. Hülyén hangzik egy stadion közepén azt mondani, hogy klausztrofóbikus, ugye? Pedig ahogy álltam az első sörömmel a kezemben, túl a kötelező szelfin,...
 
Fotó: Plázs Siófok

Plázs Boat Party – buli a Balaton közepén (is)

Június 11-én indul az első Plázs Boat Party, vagyis a buli a Balaton közepén. Idén a Plázs és a Bahart együttműködésének köszönhetően öt alkalommal bont vitorlát a Plázs bulihajója, az első alkalommal a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre.
 
Óriás kerti parti a Ligetben

Óriás kerti parti a Ligetben – rengeteg buborékkal

Nem számít, hogy kit és miért sodor az élet június 10. és 12. között a Városligetbe, csak az a fontos, hogy kergessük el a hétköznapok sötét felhőit és élvezzük a nyár napsugarait, az életet, a Rosalia borait – és a koncerteket.
 
Fotó: Måneskin/FB

Gucci ruhákba bújt a banda: Londonban forgott a Maneskin új videoklipje

A Måneskin vadonatúj, ”Supermodel” című dalának videóklipjét Londonban forgatták a Bedroom projects és Ben Chappell rendezésében. Főszerepben a Gucci ruhákba bújtatott bandát láthatjuk olyan kaotikus, katasztrofális események közepedte, amelyek Tarantino és Hitchcock filmjeiben...
 
 
Így hangzik 2022-ben Robbie Williams ikonikus dala

Így szól 2022-ben Robbie Williams ikonikus dala

Robbie Williams bejelentette vadonatúj albumának megjelenését. Ahogy azt a lemez címe is jelzi, a ”XXV” azt hivatott megünnepelni, hogy Robbie 25 éve tevékenykedik szólóművészként.
 
Komoly kihívás: az Imagine Dragons zenekarral turnézik Európában a húsz éves énekesnő

Komoly kihívás: az Imagine Dragons zenekarral turnézik a húsz éves énekesnő

A szlovák popsztár, Karin Ann sikeres debütáló lemeze után új klippel jelentkezik, amely közelgő EP-jének az előfutára, ugyanakkor készül eddigi pályája – ami, tekintve a korát, még nem mérhető évtizedekben – eddig legnagyobb élő kihívására.
 
Fotó: Playground

Új house orientált underground klub Budapesten: Playground

A helyszín egy "rendkívül jó atmoszférával rendelkező" csepeli warehouse, ami az utolsó Rokoko rendezvény színhelyeként csillagos ötösre vizsgázott.
 
A Nagy Béna Nap a Dömörkapunál

A Nagy Béna Nap a Dömörkapunál

Június 18-án mindenki kibontakoztathatja tehetségtelenségét. Délelőtt rossz vicceket, fárasztó sztorikat mesélnek, és közben a legrosszabb slágerek szólnak majd....
 
Június közepén rajtol OZORA kistestvére, a DAAD Gathering

Június közepén rajtol OZORA kistestvére, a DAAD Gathering

A rendezvény ugyanúgy az elektronikus zenék híveit szólítja meg, de ami OZORA-nak a trance, az a DAAD-nak a techno... Június 16-19 között a mesés Dádpusztán szervezik a tavaly életre hívott fesztivált.
 
Fotó: Duna Karnevál 2021.

A hétvégén kezdődik a Duna karnevál

A FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivál gálaestjével, hungarikumok bemutatásával, világ- és népzenei koncertekkel, valamint nagyszabású gálaműsorral várják a néptánc és népzene iránt érdeklődő közönséget a 27. Duna Karneválon június 3. és 12. között Budapesten.
 
Mi történt a huszonegy pilótával – avagy honnan jött a Twenty One Pilots neve?

Mi történt a huszonegy pilótával – avagy honnan...

A columbusi duó 2026 nyarán ismét Európa legnagyobb fesztiváljait járja, és a turné egyik kiemelt állomása a budapesti Sziget Fesztivál lesz. Azt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Radics Gigi Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a nemzeti ünnep alkalmából

A 2026. március 15-i nemzeti ünnep alkalmából számos zenész és zenei szakember részesült magas állami kitüntetésben. A díjakat több helyszínen, többek között a Pesti Vigadóban adták át.

Nemcsak egy műfajra, hanem egy teljes zenei korszakra hatással voltak: Cabaret Voltaire a Dürerben

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy nem egyszerűen dalokat írt, hanem új zenei nyelvet talált ki. A brit Cabaret Voltaire ilyen formáció: az elektronikus kísérleti zene egyik legfontosabb úttörője, amelynek hatása a mai techno- és elektronikus szcénában is visszhangzik. Az együttes idén az első koncertje 50. évfordulóját...
Új koncertek