Fotó: Paloznaki Jazzpiknik

Teljes a Paloznaki Jazzpiknik külföldi fellépőinek névsora

A 9. Paloznaki Jazzpiknik szervezői már korábban bejelentették a Level 42, Caro Emerald, a Kraak&Smaak nevét, most kiegészítették négy előadóval, akik mind koncertet adtak volna a tavaly törölt fesztiválon.
 
A Covid-útlevél próbaüzeme

A Covid-útlevél próbaüzeme

A Dalszerző értesülése szerint Nagy-Britannia az első ország, ahol gyakorlatban fogják kipróbálni az úgynevezett Covid-útlevél élőzenére kifejlesztett változatát: egyelőre két helyszínen, a londoni 100 Clubban és a bristoli Exchange-ben. Az első koncerteket márciusban tartják – a...
 
 
Fotó: americantheatre.org

100 településre gördül be az operettkamion

50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével valósul majd meg.
 
Kihunyt csillaggyár – Az Akváriumnál búcsúzhattok el Siklósi Örstől

Kihunyt csillaggyár – Az Akváriumnál búcsúzhattok el Siklósi Örstől

Az AWS zenekar közleménye szerint egy hétig lesz lehetőségetek erre az Akvárium lépcsősorának alján.
 
 Sam Lion fotója a Pexels oldaláról

Közösségimédia-függő vagy?

Honnan tudjuk pontosan, hogy függők vagyunk-e? Amennyiben az alábbi állítások közül több igaz rád, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy változtass a közösségi média platformok használatán, elkerülve azt, hogy még erősebb függőség alakuljon ki. Azért minket ne hagyj el... :)
 
Vajon végül elejtette a popcornos tálat Fotó: A DAL 2021/FB)

A viszlát, nyár és A DAL 2021 második elődöntője

A nemzeti dalválasztó tegnapi adása feltehetően nagyobb nézőszámot produkált, mint eddig és ezután. A kommentelők között ugyanis jócskán akadtak olyanok, akik előre jelezték, ma megnézik az adást, hogy megemlékeznek-e benne Siklósi Örsről, akinek a neve – az AWS zenekarral együtt...
 
 
Fotó: AWS/FB

Elhunyt Siklósi Örs, az AWS frontembere

A zenekar megtörten adta hírül Fb oldalán a rettenetes hírt.
 
A Nova Rock cáfolja, hogy oltási igazolást kérnek a fesztiválon

A Nova Rock cáfolja, hogy oltási igazolást kérnek a fesztiválon

A NR21-et június 2. és 5. között rendeznék meg a szokott helyen. A fesztivál tegnap közleményben cáfolta a felröppenő híreket a rendezvény FB-oldalán.
 
El lehet menni dolgozni! Suttyó kommentek a Junkies új számában

El lehet menni dolgozni! Suttyó kommentek a Junkies új számában

A 2020-as év sokunk életét forgatta fel, így senki se csodálkozzon, ha a punkok öltönybe bújnak... Megérkezett az új szám, ami a várhatóan idén megjelenő új Junkies album legfrissebb előfutára. A dalról, klipforgatásról és a zenekarral kapcsolatos aktualitásokról Szekeres András...
 
Mire 2025-ben megnyílik a futurisztikus kinézetű varsói Sinfonia Concert Hall, addigra talán mehet a telt ház is...

Kinyitnak a koncerttermek Lengyelországban

Február 12-től egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újból megnyílhatnak Lengyelországban a koronavírus-járvány miatt bezárt szállodák, színházak, mozik, koncerttermek, valamint szabadtéri sportlétesítmények és fedett uszodák is.
 
Fotó: Rag‘n’Bone Man/FB

Rag‘n’Bone Man egy szívvel-lélekkel teli lemezzel tér vissza

Három évvel a nagysikerű debütáló albuma után Rag‘n’Bone Man egy érzelmekkel teli dalcsokorral tér vissza. A ‘Life By Misadventure’ április 23-án lesz elérhető.
 
Megsemmisült a Tordas Rádió – aki tud, segítsen

Megsemmisült a Tordas Rádió – aki tud, segítsen

A legrégebbi magyar kalózadót a Tiloson úgy aposztrofálják: "egy Dj és egy halbiológus embereken végzett kísérletei". Az országos hírű dj, Vidatóni és családja nem sebesült meg a tűzben, ami porig emésztette a rádiónak is helyet adó otthonukat, a halak azonban nem voltak ilyen...
 
Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek