Egy tálból cseresznyézik veled a Kowalsky meg a Vega
Ha szilva, akkor szatmári, ha alma, akkor szabolcsi, ha cseresznye, akkor az vagy exTankcsapda, vagy Szomolya. Ez utóbbival foglalkozunk :)A WMMD harmadik alkalommal osztotta ki a Digitális Zenei Díjakat
Az ezernél is több partnerrel rendelkező terjesztő cég 2021-ben döntött úgy először, hogy egy díjjal jutalmazza a legjobban teljesítő előadóit, és ezt a szokást már harmadjára is megismételték, egyrészt azért, hogy motiválják a lelkesen dolgozó előadókat, másrészt pedig...Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Maszkura és mások – ingyenes koncertsorozat a veszprémi romok tövében
Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program irodalmi Romkoncert-sorozatának 2023-as évadában.Ez lesz a legelső nemzetközi orgonafesztivál Budapesten
Először rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, a plébánia alapításának 975. évfordulója alkalmából.Goran Bregovic, Godfater, Roby Lakatos – fesztivál a templomkertben
Május 25. és 28. között minifesztivál lesz a mikepércsi Templomkertben, amely koncertekből, performanszokból, kiállításokból és egyéb meglepetésekből áll. A Towerful Events Fest of Fifty elnevezésű programja idén kerül először megrendezésre pünkösdkor – hagyományteremtő céllal.Mindeközben a Fekete-tenger partján...
Amíg mi a hosszú hétvégére készülünk, a Fekete-tenger partján ma kezdődik a Sunwaves fesztivál jubileumi, 30. kiadása. A legrégebbi és legelismertebb román elektronikus zenei fesztivál sz idén is bámulatos line-uppal várja a műfaj szerelmeseit.Vérprofi politikai protest-rockcirkusz – hátterében a Pink Floyd zenéjével
Roger Waters fogalom. Neve szervesen összefonódott a Pink Floyd együttes mára gondolkodás nélkül klasszikusnak mondható lemezeivel és előadásaival. Nem csupán azokkal, amelyekre egy reklámcsík nem kis önteltséggel hivatkozik („who created” – Barret, Gilmour, Wright, és Mason meg a...Dal a lezárásról
A Maluridé formáció 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, és elektronikus zene alapjaira épül. A Telekom Electronic Beats 2022-es SZELEKTOR pályázatán bekerültek a pop kategória legjobb 10 dala közé,...Like the gypsies – új kultúrklub nyílt a Dohány utcában
A „Like the gypsies” kultúrklubjába, bárki ellátogathat, akit érdekel a cigány kultúra, és egy igazi családias légkörű, színes programokkal teli eseményen szeretne részt venni.Zenélő okospadot kapott ajándékba Budapest
Zenélő okospadot ajándékozott a Lengyel Intézet Budapestnek: az utcai bútor Farkas Gábor zongoraművész előadásában Frédéric Chopin és Liszt Ferenc műveit játssza a Városligetben.Parov Stelar és Tommy Cash is csatlakozott a jubileumi Campus fellépőihez
Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Parov Stelar visszatér a Nagyerdőre.Érdi Tamás a Zeneakadémián ad szólókoncertet
Érdi Tamás hangversenyével folytatódik 2023. március 24-én este 7 órakor a Zeneakadémia Solti termében a 20. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora-sorozat. A nagy érdeklődéssel várt, immáron teltházas koncerten Chopin és Schumann műveit hallgathatja meg a közönség.





































