Újra A Föld árnyékos oldalán
Újabb stúdióalbum, az eredetileg 1986-ban kiadott A Föld árnyékos oldalán jelent meg pénteken CD-n az Omega együttes életműsorozatában. A lemez újramaszterelt változata az együttes felvételeinek újrakiadását gondozó GrundRecords kiadásában jön ki, és a széria tizenhetedik darabja.Rómának szeretettel: kulturális dolce vita a Müpában
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban elindított tematikus fesztiváljának fókuszában idén az Örök Város, tágabb értelemben az olasz kultúra áll. A szeptember 22-től 27-ig tartó eseménysorozat ezúttal is klasszikus és világzenével, irodalmi esttel és...Visszajöttek a srácok – Comeback Kid koncertbeszámoló
Az idei nyár kétségkívül eddigi legforróbb napjának estjén lépett színpadra a kanadai Comeback Kid hardcore-punk csapat, és hazai bemelegítői a Wishes, valamint a Lightchaser. Habár az Analog Music Hall zárt falai közt nyugalmi helyzetben is 2 perc alatt leizzadta magát mindenki, a...Művészeti csoda a löszfal tövében: Dombos Fest
A szervezők hétfői tájékoztatása szerint azért adták a Korzó alcímet az idei rendezvénynek, mert a fesztiválnak helyet adó Hegyalja utca ilyenkor korzóvá válik, "végig kell menni rajta többször, hogy elhiggyük, ez a művészeti csoda a löszfal tövében lehetséges". A Dombos Festet...Comeback Kid: hosszú kihagyás után visszatérnek a srácok Budapestre
Új lemezével érkezik a kanadai Comeback Kid Budapestre, a ’Heavy Steps’ című tavaly megjelent albumukat végre élőben is élvezhetjük június 19-én, az Analog Music Hallban.A Carson Coma és a Neoton família is koncertet ad az Óbudai Nyár nyitóhétvégéjén
A rendezvénysorozat több helyszínen is folyik majd, a Fő téri nagyszínpadon kívül a Luppa Beachen, az Esernyősben, az aquincumi romkertben, a Római-parton és többek között a békásmegyeri piacon is. A rendezvények ingyenesek.Mennyire klassz a zene a Balaton-parton?
Ha a fesztivál producerén, É. Szabó Mártán és Érdi Tamás fesztiváligazgatón múlik, akkor nagyon :) Idén 33 koncert, 38 szólista és 14 zenekar fellépése várja az érdeklődőket a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozaton július 13. és augusztus 1. között a...Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban
A Zoltán Erika-Mr Rick-DJ Dominique trió – akik a hétköznapi életben is jó viszonyt ápolnak – a Neoton-együttes „Kell, hogy várj" című örökbecsű felvételét dolgozták át 21. századi hangzással.Egy nyáron át – ingyenes fesztivált rendez a Telekom a Volt helyett
A Telekomosok Fesztiválja elnevezésű, az ország különböző pontjain, június 1. és augusztus 20. között hetente megrendezett programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre.A negyedik nagylemezével indul turnéra a Carson Coma
Az eddig fiatal rockzenekarként emlegetett együttes most először kiadótól függetlenül rakta össze a legfrissebb zenei anyagát. A felnőtté válás szimbólumaként, a szinte cím nélküli IV album alaposan körbejárja az aktuális társadalmi kérdéseket, a tinédzser témákat pedig...Omar Sheriff a Dürerben – Norvégia legnagyobb szenzációja látványos show-val érkezik Budapestre
Az oslói arénát egy hónap alatt tízszer töltötték meg, tavasszal pedig Európát is beveszik: a Karpe rapduó látványos, a Quickstyle táncosaival kiegészült Omar Sheriff című showjával érkezik a Dürer Kertbe, 2023. május 24-én.Amikor arcul csap minket a magyar való – itt a Carson Coma új dala
A Carson Coma új lemezzel indítja a nyarat, ehhez pedig megérkezett az album előfutára, a 'Feldobom a követ' című dal és a hozzá tartozó klip is.





































