Amikor az áldás átok: apja gyakorlatilag kínozta a zenei csodagyereket
Ruth Slenczynska most 97 éves – és új lemeze jelent meg. Apja szigorúsága és rideg módszerei miatt azonban 15 éves korára annyira megtört lelkileg, hogy jó ideig nem tudott fellépni.Céline Dion lemondta észak-amerikai turnéját. Európa?
Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait. De mi lesz az európai koncertkörrel?Ahová a pápa is gyalog jár
Valójában nem gyalog ment, hanem egy szépséges, fehér Fiat 500-assal, és nem oda, amire a szólás vonatkozik, de ha úgy vesszük, hogy a zene is alapszükséglet, akkor helyben vagyunk.A győri filharmonikusokkal ad koncertet a progrock billentyűs legendája
Rick Wakeman, a Yes együttes egykori billentyűse február 9-én a győri Richter Teremben lép fel. A legendás zenész a Győri Filharmonikus Zenekar és egy vegyes kórus közreműködésével klasszikusokra épülő szimfonikus műsort ad elő.Már egyáltalán nem titkos koncertet ad Thom Yorke új zenekara
Thom Yorke a Radiohead frontembere gitáros-billentyűsével, Jonny Greenwooddal és a Sons of Kemet jazz zenekar dobosával, Tom Skinnerrel alapította meg a The Smile elnevezésű trióját, mellyel a Glastonbury fesztivál egyik online eseményén, egy titkos koncert keretében debütáltak.Vastag Csaba énekli majd el az Európa-bajnokság hivatalos dalát a megnyitón
Az egy hét múlva kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság január 13-ai, budapesti nyitómérkőzése előtt egy órával, 19:30-kor kezdődik a torna hivatalos megnyitója az MVM Dome-ban.Hard Rock: Bombariadó volt Rudán Joe koncertjén
Valakinek Pécsett nagyon nem jött be az immáron hagyományosnak tekinthető koncert...Kóbor János és az Omega emlékére kegyhelyet terveznek a Balatonnál
Az Omega menedzsere a Borsnak beszélt a tervről – Trunkos András azt is megígérte, végigjárja az engedélyeztetés útját.Boban Markovic nyitja az évbúcsúztató koncerteket a Fonóban
Év vége – ami belefér: népzenei, jazz és világzenei különlegességekkel búcsúztatja az évet a FonóJohn Legend következő nagy dobása
Mármint azon kívül, hogy 2022. június 30-án Budapesten ad koncertet... És nem, nem borvidéket vett, mint Brad Pitt: az Ectopolis értesülése szerint ő készíti el Az operaház fantomjának legújabb filmváltozatát.Az a szép az egészben, hogy a Bagossy Brothers új számában a rajongói csoportjuk tagjai is énekelnek
Legutóbbi nagylemezének megjelenése óta először jelentkezik új dallal a Bagossy Brothers Company. A dalt először 2022. január 14-én a csapat első Aréna koncertjén hallhat élőben a közönség.Adománygyűjtő gálát szervez a Fábián Juli Emlékalapítvány a zeneiparban dolgozók megsegítésére
A “MagNet Fény Ünnepe” című adománygyűjtő gála december 18-án szombaton lesz a Magnet Házban.





































