Sisi, Barkóczi Noémi, Hien, Lovasi András, Hegyi György és Áron András dalszerzők, szövegírók és producerek jelentkezését várja

Jó kis csapattal indul útjára ismét az Artisjus tavaly nagy sikerrel zárult mentorprogramja. Áron András, Barkóczi Noémi, Hegyi György, Hien, Lovasi András és Sisi a pályájuk elején járó vagy éppen már tapasztalt és további szakmai fejlődésre vágyó dalszerzők, szövegírók és producerek jelentkezését várja.

Sisi, Barkóczi Noémi, Hien, Lovasi András, Hegyi György és Áron András dalszerzők, szövegírók és producerek jelentkezését várja
Reggeli kávé az erdőben: szintet lépnek a Fishing OFF programjai

Kávé az erdőben, pezsgős brunch, barlangtúra: szintet lépnek a Fishing OFF programjai

Az nem újdonság – sőt, már elég régen éppen ezért szeretik annyian ezt a fesztivált –, hogy a FOO jóval több egy zenei fesztiválnál: a tóparton régóta ugyanúgy része az élménynek a nappali létezés, a beszélgetések, a gasztronómia vagy éppen az erdei barangolás, mint az esti...
 
Fotó: Hajdú János

A Zene Házában is elindul a szabadtéri szezon – mutatjuk, milyen koncertek lesznek június végéig

Nemrég arról számoltunk be, hogy nyit a Hajó terasza, most arról is hírt adhatunk, hogy a Városligetben is eljött a szabadtéri rendezvények ideje.
 
 
18 kategóriában versenyez a hazai és nemzetközi zenei mezőny

Damiano Davidtől a Kalákáig:18 kategóriában versenyez a hazai és nemzetközi zenei mezőny

Nyilvánosságra hozták a 2026-os Fonogram – Magyar Zenei Díj jelöltjeit. A szakmai zsűri több mint 1300 nevezésből választotta ki a kategóriánkénti shortlistet, amely a mainstream pop-rocktól az alternatív zenén és a hiphopon át egészen a jazzig, a népzenéig és a gyereklemezekig...
 
Fotó: Eric Johnson Facebook

Grammy-díjas virtuóz az Akvárium Klubban: érkezik Eric Johnson

Július 13-án először lép fel Budapesten Eric Johnson, a Rolling Stone által a 21. század legfontosabb gitárosai közé sorolt texasi virtuóz. A Grammy-díjas zenész az Akvárium Klubban mutatja be lehengerlő játékát, európai turnéjának részeként.
 
Fotó: Vince Bucci / Getty Images

Zenetörténelmi győzelem: A The Cure végre megnyeri első Grammy-díjait

Majdnem fél évszázadot kellett várni rá, de 2026. február 1-jén a legendás brit alternatív rockzenekar The Cure végre Grammy-díjat nyert – rögtön kettőt is. A 68. Grammy-gálán Los Angelesben a zenekar két elismerést zsebelt be: Best Alternative Music Performance a „Alone” című...
 
Grammy, streaming, kilövés – a zeneipar év eleji hírei

Grammy, streaming, kilövés – a zeneipar év eleji hírei

Az év elejét hagyományosan a Grammy Awards uralja: Los Angeles ilyenkor néhány napra a popipar fővárosa, ahol minden út a vörös szőnyegen át vezet. De miközben a reflektorfény a díjátadóra esik, a háttérben jóval több minden történik annál, mint hogy ki visz haza egy arany...
 
 
 Életműdíjat kap Paul Simon, Cher, Chaka Khan és a nemrég nálunk fellépő Carlos Santana

Életműdíjat kap Paul Simon, Cher, Chaka Khan és a nemrég nálunk fellépő Carlos Santana

A 2026-os Grammy-díjátadón Paul Simon, Cher, Chaka Khan és Carlos Santana részesül Lifetime Achievement Awardban. Az életműdíj azoknak az előadóknak jár, akik nem csupán hosszú pályát futottak be, hanem tartós és meghatározó hatást gyakoroltak a könnyűzene alakulására.
 
Fotó:  A hegy szíve/borító

Caramel új EP-vel és Aréna-show-val koronázza meg az évet

Caramel december 14-én, a Papp László Budapest Sportarénában rendezi meg „Caramel Aréna 20 Év” című nagykoncertjét, amellyel két évtizedes pályáját ünnepli.
 
Fotó: Haller Stefi

Beérett a Carson Coma legutóbbi Palántaprogramjának első gyümölcse

A budapesti kiazaki zenekar még épphogy csak megalakult, de máris túl vannak több sikeres tehetségkutatós szereplésen és az első Akváriumos koncertjükön. Most pedig a Carson Coma Palántaprogramjának nyerteseként megérkezett a zenekar első nagylemeze, nemrég címmel.
 
Értelmiségi arcok és rohadt trógerek – elkészült az Artúr Rambo első nagylemeze

Értelmiségi arcok és rohadt trógerek – elkészült az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben.
 
Piramis 50 a MOMKultban

Piramis 50 a MOMKultban

A hazai rocktörténelem egyik legmeghatározóbb együttese 1975-ben alakult – és szinte azonnal az ország legnépszerűbb csapatai közé emelkedett. Bár a Piramis mindössze hat évig működött az eredeti felállásában, hivatalosan sosem oszlott fel.
 
Armin van Buuren showja Gizában 2017-ben

EXIT Festival a piramisoknál: új korszak kezdődik – Szerbián kívül

Negyed évszázad után történelmi fordulóponthoz érkezett Európa egyik legizgalmasabb fesztiválja: az EXIT elhagyja szülővárosát, a szerbiai Újvidéket, és a világ egyik legikonikusabb helyszínére költözik.
 
Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek