Fotó: Bohém Ragtime Jazz Band/FB

Olaszország lesz a Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál díszvendége

Március utolsó hétvégéjén Kecskeméten ismét megrendezik a Bohém Ragtime & Jazz Fesztivált.
 
Missy Elliott tiszteletbeli doktori címet kap májusban

Missy Elliott tiszteletbeli doktori címet kap májusban

Missyt Justin Timberlake és Alex Lacamoire mellett jelölték, és ezzel történelmet írt, hiszen ő lesz az első női hiphop előadó, akit ez a megtiszteltetés ér.
 
 
A hetedik az idő maga: új colorStar-lemez + lemezbemutató

A hetedik az idő maga: új colorStar-lemez + lemezbemutató

Itt a colorStar hetedik, Time Is The Drug című nagylemeze. A közel egy órás, kilenc dalt tartalmazó anyag első számú inspirációs forrásait a zenekar korai éveinek albumai, illetve az utóbbi idők fontos és meghatározó kulturális hatásai (sorozat, film és olvasmányélmények) adják....
 
Prédikátor néven tért vissza Pajor Tamás, s hozta magával Gesztit meg Gesztesit is

Prédikátor néven tért vissza Pajor Tamás, s hozta magával Gesztit meg Gesztesit is

Prédikátor néven tér vissza a Neurotic együttes egykori frontembere, Pajor Tamás, és hozott egy klipet is bemutatkozásnak, amelyben a címben említetteken kívül azért még benne vannak páran.
 
Antal Timi feat. Demko Gergő/Mediaklikk.hu

Már megint a zsűriről szólt A Dal műsora

Szombat este kezdetét vette a nemzeti dalválasztó idei versengése, ahol a kissé unalmas szerzemények mellett Nagy Feró bicskanyitogató beszólásai borzolták a kedélyeket. És ezen még a korábbi zsűritag, Frenreisz Károly full playback extra produkciója sem segített...
 
Fotó: Bikali Sándor

Úgy hibátlan, ha van hibád! –nyugtat meg mindenkit az Intim Torna Illegál

Lemezbemutató turnéja során január 19-én az Akvárium Nagyhallban tartja budapesti koncertjét az Intim Torna Illegál, melynek Élni jöttünk című, még tavasz legvégén megjelent lemeze pár napja bearanyozódott.
 
 
Fotó: MTI

Na, milyen lesz Nagy Feró meg Mező Misi a zsűriben? Szombaton indul A DAL 2019!

Idén is 30 új szerzemény közül választja ki a zsűri és a közönség, hogy ki legyen az az egyetlen szerencsés, aki majd hazánkat képviselheti a sorrendben 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Izraelben. Január 19-én este az első tíz jelölt mutatkozik be a nagyérdeműnek.
 
Újrakeverték Cserháti Zsuzsa egyik legkedveltebb dalát

Újrakeverték Cserháti Zsuzsa egyik legkedveltebb dalát

Alapvetően persze nem az ő száma: a Generál játszotta először 1977-ben, a Metronóm ’77 tánczenei fesztiválon (na tessék: 1977-ben is voltak fesztiválok!). Zenéjét Várkonyi Mátyás, szövegét Miklós Tibor írta. Több előadó is próbálkozott vele, de abban megegyezhetünk, hogy a...
 
Fotó: Zsoldos Dávid

BÚÉK! Új magyar filmben az Intim Torna Illegál

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. A december 6-ától látható BÚÉK című magyar filmvígjáték egyik fő betétdalát az Intim Torna Illegál írta: a Minden kedden című dalhoz filmpremier előtt most készült egy videoklip is.
 
Ezért hord Justin Timberlake kockás favágóinget

Ezért hord Justin Timberlake kockás favágóinget

Az énekesnek február másodikán megjelent albuma, a Man of the Woods óta jellegzetes ismertetőjelévé vált a kockás favágóing. Az új kollekciót is főleg erre hegyezte ki, de más darabokat is vegyített a felhozatalba.
 
Fotó: Rollingstone.com

Jó útra tért az As I Lay Dying énekese

A kaliforniai metalcore együttes énekese, Tim Lambesis saját Facebook oldalán jelentette be, hogy már okleveles függőség-kezelési tanácsadó, és a következő célja a szociális munkás mesterdiploma megszerzése.
 
Fotó: All Time Low/FB

Már a karácsonyra készülnek a zenekarok...

Még nincs is vége a nyári fesztiválszezonnak, de már karácsonyi koncertekről és év végi céges partikról kapunk értesítéseket... Az All Time Low például két ünnepi koncertet is ad, az eseményre különleges vendégeket hívtak.
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek