Mint hal a vízben – Először lép fel az Akváriumban a KFT

Mint hal a vízben – Először lép fel az Akváriumban a KFT

A KFT hamarosan évadnyitó koncertet tart Budapesten az Akvárium Nagy Halljában – ez lesz az együttes első fellépése az Erzsébet téri klubban.
 
A fotó uillusztráció (Brett Sayles/www.pexels.com)

A Budafoki Bornapok fiatal zenekarokat keres

Az idén 7 éves Budafoki Pincejárat projekt keretében lehetőséget teremtenek olyan fiatal zenészek, zenekarok számára, akik szívesen megmérettetnék magukat, a legjobbaknak pedig, hogy kipróbálhassák, milyen nagy közönség előtt játszani.
 
 
Fotó: Måneskin/FB

Bazi nagy olasz lagzival ünnepelte meg új lemezét a Måneskin

Megjelenése után a RUSH elnevezésű, sorban a harmadik album azonnal az iTunes eladási lista #1 pozíciójába ugrott 20 országban, köztük Amerikában, Olaszországban, Franciaországban, és Top 20-as pozíciót ért el további 39 országban, például Angliában és Japánban, ahol mindkét...
 
Fotó: P!ATD/FB

Csaknem 20 év után Brendon Urie feloszlatja a Panic! At The Discot

A zenekar nem létezik többé, mivel Brendon Urie inkább a családjára koncentrál. Azért egy utolsó turnét még lenyomnak Európában.
 
Fotó: Hobo/FB

Hobó ruháját lehet szétvagdosni a Yoko Ono-kiállítás performanszán

"A háborúnak vége! Ha akarod" című kiállítást a világon mindenhol a Cut Piece/Levágott darab performansz kíséri.
 
Ékszerek zenészek használt gitárhúrjaiból? Az Iron Maiden is csatlakozott!

Ékszerek zenészek használt gitárhúrjaiból? Az Iron Maiden is csatlakozott!

A Szekszárdi Hírek vette észre, hogy a legendás zenekar új vállalkozásba fogott: a bevétel azonban nem a saját kasszájukban csörög.
 
 
Fotó: Slum Village/FB

Négy kötelező és pár szívből ajánlott koncert az A38 műsorából

Federico Albanese, a Lalalar, a Weval és a Slum Village is Budapestre érkezik márciusban. És még sokan mások.
 
A Cimbaliband régi slágereket csonagol újra a Fonóban: REMASTER

A Cimbaliband régi slágereket csomagol újra a Fonóban: REMASTER

A Cimbaliband legnépszerűbb műsorában régi slágereket keveriújra, igazítja saját hangzásvilágukhoz. A dalok két nagyszerű vendéggel, Maszkurával és Csorba Lócival együtt szólalnak meg a Fonóban január 28-án.
 
Rap pályázatot hirdetett a Tiszamenti Regionális Vízművek

Rap pályázatot hirdetett a Tiszamenti Regionális Vízművek

A zenei pályázatra a TRV Zrt. szolgáltatási területén* élő általános iskolák felső tagozatos diákjai, valamint a középiskolások jelentkezését várják, "Kincsünk a víz" témában.
 
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Mától látogatható a Magyar Zene Háza poptörténeti kiállítása

"Nekünk írták a dalt!" - A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig címmel nyílt meg csütörtökön a Magyar Zene Háza (MZH) első időszaki kiállítása, amely a magyar kultúra napjától, vasárnaptól várja a nagyközönséget.
 
Fotó: Kováts Zsófi

Vasárnap az m2-n megnézhető a Bereményi kalapja!

2023. január 22. a Magyar Kultúra Napja – s ezen a napon lenne Cseh Tamás 80 éves. Plusz Bereményi Géza január 26-án tölti be a 77-et. A köztévé a film műsorra tűzésével ünnepli ezt mind, egy kalap alatt...
 
Fotó: YouTube

Steve Vai elhozza Budapestre a Hydra-gitárt

A Hdyra egy nagyon különleges gitár, amelynek három nyaka van, egy igazi gitárszörnyeteg, amelyet Vai álmodott meg és természetesen a lemezen is hallható. Április 12-én az Akvárium Klubban élőben is hallhatjuk.
 
Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget –...

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A fesztiválokat már az időjárás is szívatja, mi jöhet még?

Dráguló fellépők, egyre költségesebb technika és infrastruktúra, emelkedő működési kiadások, közben pedig egy közönség, amely egyre jobban meggondolja, mire költi a pénzét. A fesztiváliparnak eddig is volt elég baja. Most ehhez egy újabb, egyre kevésbé kiszámítható tényező társul: az időjárás. Az NME a 2026-os nyár...

Tücsök és bogár újratöltve: megújult OVO-val tér vissza Budapestre a Cirque du Soleil

Két évvel azután, hogy tücskök, pókok és mindenféle méretű bogarak lepték el Budapestet, visszatér a Cirque du Soleil OVO című produkciója. De nem egészen ugyanaz az előadás érkezik: az alkotók újragondolták a díszletet, új akrobatikus számokat építettek be, megújították a jelmezeket, és a zenét is újraalkották.
Új koncertek