EFOTT

Flo Rida nem hátrált meg: átjön Európába – ott lesz az EFOTT-on

Már a második halasztott fesztiválnál tapasztaljuk, hogy talán nem minden esetben igaz a MTÜ vezérének – nem hivatalos – álláspontja, mely szerint az idei nyáron külföldi előadó nem fog Magyarországra jönni... Flo Rida egyrészt dacol a vírusparával és útra kel, másrészt volt a...
 
Nem volt elsietett az idei Sziget, Volt és Balaton Sound lefújása?

Nem volt elsietett döntés az idei Sziget, Volt és Balaton Sound lefújása?

Ezt a kérdést a Népszava újságírója, Marnitz István tette fel Kádár Tamásnak, aki a lapban olvasható interjúban többek között azt is elmondja, hogy szerinte a hazai fesztiválkultúra 10-15 milliárdos állami támogatásból megmenthető lenne.
 
 
Völgyhétvégék

Hétvégék a Völgyben: megvannak a dátumok!

Bár hagyományos formájában a Művészetek Völgyét idén nem rendezik meg, a szervezők ígéretéhez híven ősszel jönnek a Völgyhétvégék, koncertekkel, túrákkal, népművészettel – és a megszokott hangulattal.
 
Hegyilevegő Online Fesztivál

Hegyilevegő a Bagossy Brothers Company adagolásában

Most már tényleg közeleg az a pillanat, amikor újra testközelből élvezhetjük a koncerteket, de még utoljára bulizzunk együtt május 23-án szombaton az online térben a Bagossy Brothers Company meghívására.
 
Fotó: Horváth ádám (Electronic beats)

Keresik a legjobb karanténzenéket

Zenei producerek számára írt ki pályázatot a Telekom Electronic Beats. A budapesti fesztivált is működtető közösség három héten át, június 7-én éjfélig várja azok jelentkezését, akik önkéntes karanténjuk alatt írtak vagy írnak friss zenéket.
 
A fesztiválokat nem lehetett volna megmenteni?

A fesztiválokat nem lehetett volna megmenteni?

A kérdésre Ócsai Lajos, az ÁNTSZ volt járványügyi főosztályvezetője válaszolt a Klubrádió kérdésére, a felelet pedig: "valószínűleg NEM".
 
 
A Tankok turnébusza

A Tankcsapda adja az első két magyar autós koncertet

Arról már mi is beszámoltunk, hogy Dániában volt már ilyen kezdeményezés, de más országokból is olvastunk tudósításokat, emlékeink szerint valamelyik Balti-államból jött a híradás. Most itt az első magyar autós buli, sőt: egyszerre mindjárt kettő!
 
Fotó: Kobuci

BREAKING: Kinyit Kobuci!

Jó, mi már tegnap tudtuk, meg az is, aki figyeli az oldalukat, de azért szeretnénk kifejezni örömünket ezzel a brékinggel, azt is elmondjuk, miért.
 
Tavaszi gardróbfrissítés: kellene Amy Winehous tűsarkúja vagy Sean Paul dzsekije?

Tavaszi gardróbfrissítés: kellene Amy Winehouse tűsarkúja vagy Sean Paul dzsekije?

Jótékonysági online árverést rendez az Island Records kiadó előadóinak relikviáiból az Omega Auctions brit aukciósház. A tételekből befolyó összeget jótékony célra fordítják.
 
V. Alföldi Street Food Fesztivál

A La Bouche Cegléden ad koncertet a retró és a street food jegyében

Immáron ötödik alkalommal rendezik meg Cegléden a fürdő területén az Alföldi Street Food Fesztivált, ahol a finom falatok mellett természetesen zenei csemegékkel is kedveskednek a vendégeknek. Az idei sztárfellépő a La Bouche formáció lesz.
 
Bella Ciao: Kolozsvári zenészek is rögzítették a Covid 19 szolidaritási himnuszát

Bella Ciao: Kolozsvári zenészek is előadták a Covid 19 szolidaritási himnuszát

A Maszol.ro tette közzé, hogy dalt, amelynek több változatűát is bemutattuk már, ezúttal a Transilvania Állami Filharmónia kórusa és a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiához kapcsolódó Bigg Dimm a`Band adta elő egy, a romániai szükségállapot lejárását ünneplő videóban.
 
Eltűnt egy operaénekes

Megkerült az eltűnt operaénekes

A 42 éves Blazsó Domonkos operaénekes május 10-én délután Budapest XII. kerületéből távozott ismeretlen helyre, a rendőrség is kereste. A Papageno.hu szerint az énekművész egy napra rá előkerült, a család meg is erősítette a lapnak az értesülést. Eltűnésének körülményeit...
 
Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek