Nem volt elsietett döntés az idei Sziget, Volt és Balaton Sound lefújása?

2020/05/20  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Ezt a kérdést a Népszava újságírója, Marnitz István tette fel Kádár Tamásnak, aki a lapban olvasható interjúban többek között azt is elmondja, hogy szerinte a hazai fesztiválkultúra 10-15 milliárdos állami támogatásból megmenthető lenne.

Nem volt elsietett az idei Sziget, Volt és Balaton Sound lefújása?

A címben feltett újságírói kérdésre a Sziget Kulturális Menedzseriroda cégvezetője így válaszolt:

"A magyar kormány április végén úgy döntött, hogy augusztus 15-ig 500 fősnél nagyobb rendezvény nem tartható meg. Határozottan üdvözöltük, hogy – a többi európai államhoz hasonlóan – konkrét határidő kijelölésével véget vetettek a bizonytalanságnak. Halkan jegyzem meg, hogy erről azért egy leírt rendelet sem ártott volna. Mivel mindhárom nagy fesztiválunkat eme időpont előtt terveztük megtartani, nem volt mit tennünk, értesítettük a közönségünket és a fellépőket az idei rendezvények elmaradásáról."

A Mancs nem találja azt a dokumentumot, ami miatt lemondták a nyári fesztiválokat

 

Bár gyógyszer vagy más megnyugtató megoldás híján idén nem tartaná szerencsésnek, hogy több tízezer ember egy helyen összezsúfolódjon, abban bízik, hogy jövőre már engedélyezik a fesztiválok megrendezését: el is kezdték a szervezést

 

Sziget fesztivál: Most nem a vidám rész jön

 

Elmondta, hogy a címben is említett három nagyfesztiválra mintegy 70 ezer ember váltott valamilyen elővételes belépőt, több milliárd forint értékben. Számukra egy afféle voucher-rendszert dolgoztak ki: egy számla nyílik a vásárló nevére a már befizetett pénzéből, amit jövőre bármelyik rendezvényükön bármire – jegyre, szállásra vagy épp fogyasztásra – elkölthet. De aki kéri, természetesen visszakapja a jegye, bérlete árát.
Kádár sajnálja, hogy a kormánynál a jelek szerint nem talált meghallgatásra két szakmai szervezet, a Magyar Fesztiválszövetség és a Music Hungary Szövetség vouchertörvény-javaslata. A kialakult helyzetet a holland, a belga vagy épp a német törvényhozók úgy segítik, hogy az elmaradó esemény jegyárából készpénzt csak azután kap vissza az igénylő, ha jövőre a szerveződő kínálatban nem talál kedvére valót a júzer.
Mysteryland, 2019./ FB
Véleménye szerint szerint azoknak a cégeknek, amelyek egyáltalán nem rendezik meg a már kellő hírnevet szerzett fesztiváljukat, alapvetően üzemeltetési, fennmaradási támogatásra lenne szükségük. Franciaországban ilyenkor az állam feltétel nélkül állja a munkabérek 80 százalékát. A hazai fesztiválkultúra 10-15 milliárdos állami támogatásból megmenthető lenne, de már az is hathatós segítséget jelentene, ha a jegy jelenleg 18 százalékos áfáját 5 százalékra mérsékelnék. Ez növelné a rendezvények versenyképességét az ezt már meglépő nyugati eseményekkel szemben.
A fiataloknak fog leginkább hiányozni a fesztiválszezon – de hatását mindenki megérzi
Arra a felvetésre, hogy sokak szerint a Sziget most visszafordulhatna a hazai zenekarokhoz, Kádár elég tömören válaszolt:
"A Szigeten az összes jelentős magyar előadó fellép. Pont."
Persze, azért folytatta a gondolatmenetet, azzal, hogy a közönség fele külföldi, a line-up éppen ezért nekik (is) szól. (Ezen a ponton elgondolkodtunk, hogy vajon melyik volt előbb... S bár eddig nagyjából az összes Szigeten kint voltunk, hirtelen nem tudnánk felelni rá, de most talán mindegy is...) Mindenesetre, ezzel mi is választ kaptunk a következő cikkben eleresztett gondolatjátékunkra:
Mi lenne, ha újra megrendeznék azt a Sziget fesztivált?
Sziget, VOLT, Balaton Sound, Kádár Tamás, interjú

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek