Beck Zoli, Krúbi, Lovasi Orfűn – Dalszövegíró tábor lesz júliusban
Talán akkor, amikor a koncertek, fesztiválok a maximumon pörögtek, senki sem állt meg eltűnődni azon, hogyan születik meg egy dal... Úgy vesszük észre, hogy az elmúlt hónapokban sokkal nagyobb figyelmet kapnak a dalszerzők – és ez így van jól. Most például kezdő dalszövegíróknak...Ezt kell tenned, ha beszállnál a Jerusalema kihívásba
A Jerusalema-táncvideók letarolták az internetet. A szerzői jogi háttérrel kapcsolatban azonban sokan nincsenek tisztában – a Dalszerző ezen a helyzeten segít.Ma kezdődnek az Eurovízió főpróbái – közönséggel rendezik meg!
Két év szünet után az utóbbi évek leglátványosabb és legmodernebb színpadával készülnek a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválra, amelyre idén nézőket is beengednek a rotterdami Ahoyba – természetesen a megfelelő járványügyi intézkedések mellet.Induljon a banzáj! – kéri a kormánytól a szakmai szervezet
A Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) a tervezhetőség és a biztonságos újraindulás érdekében kéri, hogy 45 százalékos átoltottság mellett elindulhasson a kisebb volumenű üzleti események szervezése, az 5 milliós oltottsági fázis elérésekor pedig a kormány vonja vissza a...Amíg várjuk az újraindulást: 3+1 koncertfelvétel a legjobbakból
Ilyenkor már kezdődne a koncert-és fesztiválszezon, az előbbi biztos, ám egyelőre nem tudjuk, mikor bulizhatunk élőben a kedvenceink és/vagy a világsztárok koncertjein. A YouTube-on böngészve addig is jobbnál jobb koncertfelvételeket találhatunk, szuper minőségben. Az alábbi...Este a Madách színház tetején
A tervek szerint május végén koncertsorozat indul a tetőteraszon, ahol a színház művészei musicalkoncertekkel várják a közönséget. Az előadásokon a Madách Színház legsikeresebb produkcióit és a zeneirodalom leghíresebb dallamait idézik fel.Veled más helyzet... Fatal Error klippremier!
Művirágok Karneválja címmel dupla lemezzel rukkol elő rövidesen a zenekar. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, melynek előfutáraként ma megjelent a Veled más a helyzet című szám, a zenekart Mirtse Kori (Kontraszt) egészíti ki énekfronton.A FEZEN feladta – full respect a búcsúszavakért
"Hiszünk benne, hogy a fesztiválozás a szabadságról szól, nem a korlátokról" – indokolták meg részben a döntésüket, ezzel az oltás/nem oltás polémiára utalva. Nem csak emiatt, de végül úgy döntöttek, elengedik a 2021-es évet is.A koncert nem veszélyesebb, mint egy sportesemény
A Music Hungary Szövetség bizakodó – ezt mai közleményükből tudtuk meg. Szerintük a a közönség készen áll a nyitás következő lépcsőjére. Szerintetek?A WHO a védettségi igazolványról és a tömegrendezvényekről
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója múlt héten Budapesten járt.A látogatás után Hans Kluge a hvg.hu-nak adott írásos interjút.Origo: Augusztus közepéig csak védettségi igazolvánnyal lehet koncertre, fesztiválra menni
Nos, a hír tulajdonképpen ennyi, se magyarázat, se forrás, se semmi. Hogy ismét tudatos szivárogtatásról van szó, netán dezinformáció, esetleg újságírói lelemény az információhoz jutás: ki tudja. Mindenesetre sokatmondó, ha a kormányközeli lap leírja ezt a mondatot.Leleplezték Cipő miniszobrát Ungváron
Ma lenne 56 éves a Republic frontembere. A Blikk megszólaltatta a testvérét, aki úgy tudja, születésnapjára szobrot állítanak szülővárosában a nyolc éve elhunyt zenésznek.








































