Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!
A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.Minden koncertjét törölte a The Prodigy
A csapat idén a SZIN-en lépett volna fel, de a hivatalos közlemény alapján sajnos már nem láthatjuk őket színpadon. :(Jubileumi Kaláka fesztivál Egerben
Idén 40. alkalommal rendezik meg Eger városában a Kaláka Fesztivált, ahol a gyerekek és a szülők egyaránt találnak maguknak való koncertet. A fesztivál június 27. és 30. között várja az érdeklődőket, ezúttal az Érsekkertben.A The National és Tom Odell is a Szigetre látogat augusztusban
Újabb sztárokkal bővült a Sziget idei fellépőinek listája, és ezzel együtt teljessé vált a nagyszínpados headliner-sávok műsora is, ahol a The National az utolsó húzónév a csapatban.Rita Ora az első sztárfellépő az EFOTT-on
Végre megtörte a csendet az EFOTT stábja is külföldi sztárfellépő ügyben, ráadásul nem kisebb névvel rukkoltak elő, mint a brit énekes- és színésznő Rita Ora.Négy nap, 100 fellépő, egy ajándéknap: elkészült a VOLT színpadainak programja
Csaknem 100 hazai és számos nemzetközi világsztár, köztük a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash vagy épp Parov Stelar is érkezik idén Sopronba. Már elérhető a négy zenei színpad teljes programbontása.Zävodi bemutatja, mi a szerelem – élőzenekaros premier az Instantban
Zävodi március 7-én mutatja be első lemezét a budapesti Instantban – ráadásul ez egy olyan konceptalbum, amelyre a YouTube számonként csorgó világában kevés példa van. A témája azonban korántsem ennyire ritka múzsa...Letiltották a BBC-n Michael Jackson számait
Ahogy az várható volt, egyre nagyobb hullámokat vet a Sundance Fesztiválon bemutatott Jackson-doku.Egymillió plasztikpalack helyett csaknem nulla lesz az idei Glastonburyn
2019-ben a Glastonbury Fesztiválon senki sem fog műanyagból inni. Majdnem senki...Vége a Valyo Kikötőnek: egyetlen napra nyit már csak ki idén
Amikor már harmadszor ugrott fel az esemény az üzenőfalon, az ember elgondolkodott, hogy miként lehet a nyitóbuli egyben záróbuli is, hát így: a Valyo Kikötő idén egyetlen napra nyit meg, hogy megünnepeljék a tavalyi sikeres évet és elbúcsúzzanak a területtől.Együtt STRANDolhatsz Steve Aokival, a Modesteppel és Sigmával
Újabb neveket, valamint három színpad részletes programját jelentették be a STRAND Fesztivál szervezői. Augusztus 20-24. között még több világsztár érkezik a zamárdi Szabadstrandra: fellép Steve Aoki, a Modestep, Sigma és az Ofenbach is.Fánkfesztivál lesz a hétvégén Nagykanizsán
Pénteken kezdődik a tizenegyedik fánkfesztivál Nagykanizsán, ahol három napon át kulturális programok is várják a látogatókat.





































