Menopauza
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Kvartetté egészült ki Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója

A régóta együtt dolgozó két dzsesszzenész belga ritmusszekcióval rögzítette a Shapeshifter (Alakváltó) című új anyagát.
 
Prédikátor néven tért vissza Pajor Tamás, s hozta magával Gesztit meg Gesztesit is

Prédikátor néven tért vissza Pajor Tamás, s hozta magával Gesztit meg Gesztesit is

Prédikátor néven tér vissza a Neurotic együttes egykori frontembere, Pajor Tamás, és hozott egy klipet is bemutatkozásnak, amelyben a címben említetteken kívül azért még benne vannak páran.
 
 
Az első válogató eredményhirdetése/Médiaklikk

Az első forduló katasztrofális nézettséget produkált, szombaton jön A Dal 2019 második menete

Újabb 10 versenyműből válogathatjuk ki a nekünk (és persze a szakmai zsűrinek) tetsző 6 szerencsés produkciót, akik tovább menetelhetnek a középdöntőbe.
 
Fotó: Frank Carter and the Rattlesnakes (FB)

Beintenek a semmitmondó popnak: Frank Carter and the Rattlesnakes az Akváriumban

Magyarországon először az Akvárium Klubban ad koncertet Frank Carter and the Rattlesnakes. A zenekar az End of Suffering című legújabb albumával érkezik március 30-án, a KisHallba. Aztán lesz második alkalom is: a Szigeten.
 
A Zaporozsec befarol az Akváriumba

A Zaporozsec befarol az Akváriumba

A Zaporozsec zenekar már a harmadik nagylemezén dolgozik, amelynek első dala február 1-jén debütál egy kislemezen, élőben pedig a Zaporozsec február 9-i budapesti koncertjén az Akvárium Klubban, ahol rögtön egy klipforgatásnak is részesei lehetünk.
 
Antal Timi feat. Demko Gergő/Mediaklikk.hu

Már megint a zsűriről szólt A Dal műsora

Szombat este kezdetét vette a nemzeti dalválasztó idei versengése, ahol a kissé unalmas szerzemények mellett Nagy Feró bicskanyitogató beszólásai borzolták a kedélyeket. És ezen még a korábbi zsűritag, Frenreisz Károly full playback extra produkciója sem segített...
 
 
Fotó: Bikali Sándor

Úgy hibátlan, ha van hibád! –nyugtat meg mindenkit az Intim Torna Illegál

Lemezbemutató turnéja során január 19-én az Akvárium Nagyhallban tartja budapesti koncertjét az Intim Torna Illegál, melynek Élni jöttünk című, még tavasz legvégén megjelent lemeze pár napja bearanyozódott.
 
Fotó: MTI

Na, milyen lesz Nagy Feró meg Mező Misi a zsűriben? Szombaton indul A DAL 2019!

Idén is 30 új szerzemény közül választja ki a zsűri és a közönség, hogy ki legyen az az egyetlen szerencsés, aki majd hazánkat képviselheti a sorrendben 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Izraelben. Január 19-én este az első tíz jelölt mutatkozik be a nagyérdeműnek.
 
Fotó: nerdist.com

Duplázik az Ignite az Akváriumban

Új videóval, és februári dupla koncerttel tér vissza a magyar származású énekessel felálló kaliforniai rockzenekar, az Ignite. Az Akvárium megtöltésében a hazai koncertzenekarok egyik legfoglalkoztatottabb példánya a Fish! siet segítségükre február 2-án és 3-án.
 
Karácsonyi bulvárturkáló: kutya, ruha, esküvő

Karácsonyi bulvárturkáló: cuki kutya, masnis ruha, titkos esküvő

Körbenéztünk, mivel próbálják a külföldi sztárok ellopni a karácsonyi show-t: egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy Justin Bieber vagy Miley Cyrus nyert, de az biztos, hogy Rita Ora ruciját letaszították az első helyről.
 
Az, hogy popos, nem káromkodás – Passenger is visszajön Budapestre

Az, hogy popos, nem káromkodás – Passenger is visszajön Budapestre

Mike Rosenberg neve talán keveseknek ugrik be azonnal, azonban, ha azt mondjuk, Passenger, hirtelen szinte mindenkinek bevillan a Let Her Go című dal kellemes melódiája.
 
Fotó: Álomutazó

Varga Viktor gyerekkorában temetéseken énekelt

Kevesen tudják, hogy Varga Viktor operaénekesnek is tanult, aztán a jazz felé fordult. Ha nem zenél, akkor fest vagy szobrászkodik, pihenésként pedig meditál – mostanában idejének nagy részét a próbateremben tölti.
 
New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek