Az ABBA egykori tagja, Björn Ulvaeus felszólalt a zenészekért
Az előrejelzések szerint idén akár 35 százalékkal is visszaeshetnek a zenei jogdíjbevételek világszerte, ami 3,5 milliárd eurós kiesést jelenthet – állapította meg éves, globális jelentésében a CISAC, a közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet, amelynek májusban...Elmarad mindenszentekkor a koncert a Fiumei úti sírkertben
A Nemzeti Örökség Intézete mindenszentek napján évek óta kulturális programot biztosít az emlékezőknek a Fiumei úti sírkertben. Idén a koronavírus-járvány miatt a megszokott koncert elmarad, helyette térzenével várja a gyászolókat a NÖRI.Kérd, és megadatik: eredményes volt a cigány muzsikusok demonstrációja
Újabb 200 millió forintra pályázhatnak azok az éttermi cigányzenészek, "akik az előző pályázati körben nem a minőség, hanem az anyagi forrás végessége miatt nem kaptak támogatást" – fogalmazott az Emmi, amivel kapcsolatban felmerülnek bizonyos kérdések, de a lényeg számunkra az,...Eltörött a hegedűm... – a pályázati pénzek újraosztását követelik a cigányzenészek
A HVG számolt be arról, hogy csütörtökön kb. 70 muzsikus gyűlt össze az Emmi előtt, majd zeneszóra jelképesen összetörtek egy hegedűt, amit egy petíció kíséretében átadtak egy szemüveges fiatalembernek.Óriási lépés a tubásoknak: nem kell többé ülve játszani!
A tuba feltalálása óta nem történt akkora előrelépés a hangszer fejlődésében, mint amekkorát Szentpáli Roland és Juhász Zoltán hangszer-innovációja jelenthet. A kifejlesztett mechanika ugyanis lehetővé teszi, hogy a muzsikusok állva játszanak a hangszeren és szabadon mozogjanak a...Theodor, a sörényes hangyász felszippant minden hangjegyet!
Ha sikeresen szeretnénk bevezetni a gyerekeket a zene világába és elsajátíttatni velük a zenei írás-olvasást, mindenképpen be kell hozni azokat a digitális technológiákat az órákra, amelyek a mai generáció számára már teljesen természetesek – olvastuk az itbusiness.hu oldalon.A legpiacképesebb magyar előadók aktuális névsora
Elkészült a nemzetközi zenei színtéren aktuálisan legpiacképesebb magyar előadók névsora. A HOTS - Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda évente kétszer méri fel a hazai terepet ebből a megközelítésből, az előzőhöz hasonlóan a friss listát is a Qualitons vezeti.Szombattól még házibulik sem lehetnek Londonban
Szombattól a 9 millió lakosú brit fővárosban – Nyugat-Európa messze legnagyobb és legnépesebb városában – a jelenlegi közepes helyett a magas készenléti fokozat lép életbe. Az északnyugat-angliai Liverpoolban és tágabb körzetében már a nagyon magas szint van érvényben.3 videó –7 év: egy tatai fiú útja Az ének iskolájától az Öröm a Zene díjkiosztójáig
A Hangszeresek Országos Szövetsége vasárnap az A38 Hajón tartotta az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét, amit a Kontraszt elnevezésű formáció nyert. Történetünk hőse, Lőrincz Álmos és a Quack zenekar az egyik különdíjat vihette el a mintegy ezer nevezőt...És akkor dalra fakad egy sárga kanapé...
Julian Philips: The Yellow Sofa című, egyfelvonásos kamaraoperájának magyarországi bemutatója – angol nyelven, magyar felirattal – október 18-án lesz a Zeneakadémán, a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül.A nagy magyar turnébusz-helyzet
És ez nem vicc: tényleg a magyarországi zenekarok turnébuszairól indít kutatást a Hangfoglaló.Hogy kaphatott díjat a Sziget úgy, hogy idén nem is volt?
A dolog egyszerű: nem a rendezvényt ismerték el, azt idén nehéz lett volna – bár álmaink 2020-as Szigete indulhatna a legjobb képzelt fesztivál címért –, hanem egy munkatársuk, jelesül Csiszár Virág booking menedzser munkáját. Tekintve, hogy feltehetően idén is éjjel-nappal...









































