Az első globális női popszupersztár: Madonna
Volt némi lelkifurdalásunk, hogy csak rossz híreket közöltünk róla meg a pályája végét emlegettük a sorra lemondott koncertek kapcsán, reméljük, szépíthetünk egyet a következő programajánlóval.Tíz nap múlva Oscar-gála!
Timothée Chalamet, Will Ferrell, Gal Gadot, Julia Louis-Dreyfus és Lin-Manuel Miranda is díjátadóként működik közre az Oscar-gálán, amit tíz nap múlva rendeznek meg Los Angelesben.A Quimby városában zenél idén az óriás zenekar – lehet jelentkezni a gigabandába!
Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen csakúgy, mint a 2018-as szegedi és a 2019-es kecskeméti nagykoncerten, ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni.Folkrock, garázspunk és indie nagyágyú is érkezik az idei Bánkitó Fesztiválra
Hazánk "legnagyobb kisfesztiválja" 2020-ban is szeretettel és érdekes programokkal várja a festői szépségű Bánki-tóhoz érkező vendégeket július 8-12. között. Az idei fellépők közt minden bizonnyal a kanadai Wolf Parade visszatérése lesz az esemény csúcspontja, de lesznek még...A 100 Tagú Cigányzenekar arénás nagykoncerttel ünnepel
Jubileumi koncertet ad az idén 35 éves 100 Tagú Cigányzenekar február 9-én a Papp László Budapest Sportarénában.Jussát várja a vaják – ma meg is kapja!
Tulajdonképpen meg kéne várnunk ezt, mert a Kreatív.hu szerint tuti megtörténik, de nem bírunk magunkkal.A Beethoven-Projekt: hallássérültek számára varázsolják átélhetővé a muzsikát
Hangrezgéseket közvetítő eszközökkel és különleges kontakt hangszórókkal segít a hallássérülteknek is átélhetővé tenni Beethoven zenéjét az Óbudai Danubia Zenekar a Budapest Music Centerben.Lecsó belecsap a múltidézésbe
Megújult az Azok a régi csibészek-programsorozat, immáron Csibészek '90 néven várja azokat egy jó kis beszélgetésre, akiket érdekelnek a a könnyűzene-történeti visszaemlékezések. Január 30-án a Rockmúzeumban Lévai Balázs vendége Leskovics Gábor (Kiscsillag, Pál Utcai Fiúk) lesz.Poptörténeti emlékpont lett a klub, ahonnan a Kispál és a Borz elindult
Az NKA Hangfoglaló által 2015-ben útjára indított Poptörténeti Tanösvény részeként január elején újabb Poptörténeti Emléktáblát avattak, ezúttal Pécsett, az Egyetem Bölcsészettudományi Karán működő Szenes Klubban.Misi vándorúton
A teljes cím úgy szól, hogy Misi Mókus vándorúton, és Tersánszky Józsi Jenő meséből állította össze a darabot a Bábszínház. Most is színpadról van szó, de a renitens mókus helyett egy nagyon is eminens Misi áll a deszkákra: Boros Misi, a Virtuózok klasszikus zenei tévés...Liam Gallagher lecsúszott a Bond-filmről
Liam Gallagher (ex-Oasis) szerette volna énekelni a soron következő, 25. Bond-film témáját – proaktív módon már meg is írta a dalszövegeket...Szeretnél egy jó kis előzenekart? Két napod van rá, hogy kitaláld!
Két nap áll a zenekarok rendelkezésére ahhoz, hogy induljanak a Hangfoglaló Program hatodik alkalommal meghirdetett előzenekari pályázatán. A már befutott zenekarok és a kezdő formációk együttműködésére építő pályázatra 50 millió forintot szán az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma.









































