Lil Peep egyik legközelebbi barátja lép fel a Dürerben

Lil Peep egyik legközelebbi barátja lép fel a Dürerben

Lil Peep producere már járt nálunk tavaly tavasszal – Smokeasac március 31-én lépett fel, szintén a Dürer kertben. November 24-én Brennan Savage-t üdvözölhetjük itt, aki új lemezével turnézik Európában.
 
Lil Peep édesanyja beperli a rapper menedzsmentjét, szerinte ők hajszolták a halálba

Lil Peep édesanyja beperli a rapper menedzsmentjét – szerinte ők hajszolták a halálba

Lil Peep, az ígéretes crossover rapper 2017 novemberében halt meg, csak néhány órával azelőtt, hogy Tucsonban, Arizonában lépett volna fel. A turnébuszban lett rosszul, túladagolás gyanújával szállították kórházba, ahol már nem tudták megmenteni az életét. Mindössze 21 éves volt.
 
 
 Lányával közös albumot készített Ákos

Lányával közös albumot készített Ákos

Négy év után új stúdiólemezzel jelentkezik Ákos. Az album 2019. október 2-án jelent meg IDŐSZIGET címmel, gazdag képanyaggal, 32 oldalas füzettel CD-n, emellett pedig természetesen elérhető a digitális zenei felületeken is.
 
Kiss Tibiék tudják, hol vannak: Amerikában

Kiss Tibiék tudják, hol vannak: Amerikában

Kiss Tibi és Vastag Gábor formációja immáron negyedik amerikai koncertkörútját teszi, ezúttal a megállók között New York, Washington, Daytona Beach és Miami szerepel. Az Aranyakkorddal tart a zenekar állandó vendége, Gábor Andor UFO is.
 
Táncoljatok és énekeljetek! – ezt üzenik nektek Kiss Tibiék

Táncoljatok és énekeljetek! – ezt üzenik nektek Kiss Tibiék

Az új dal egy készülő magyar játékfilm, a "Mosolyka - Majd helyett MOST" vége-főcím zenéje is lesz, a stáblistában olyan színészekkel, mint Csuja Imre, Udvaros Dorottya és természetesen Hozleiter Fanny, Mosolyka.
 
Így zajlik az élet Kiss Tibiék dalkeltetőjében

Így zajlik az élet Kiss Tibiék dalkeltetőjében

Az Aranyakkord koncertjeinek hangulatát idézi meg a zenekar most megjelent, negyven perces kisfilmje, a Dalok a bolhapiacról. Megkukkolhatjuk Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) zenekarának azon pillanatait, amiket általában nem láthatunk.
 
 
Dadabánya – Underground művészeti fesztivál lesz Tatabányán

Dadabánya – Underground művészeti fesztivál lesz Tatabányán

Dadabánya néven rendeznek underground művészeti fesztivált Tatabányán, a Bányászati és Ipari Skanzenben június 8-án.
 
Opera a Kőfejtőben – a látványtól eláll a lélegzeted

Opera a Kőfejtőben – a látványtól eláll a lélegzeted

A Szentmargitbányai kőfejtő (St. Margarethen) az egyik legszebb és legimpozánsabb szabadtéri színpad Európában. A 2019-es szezonban az egyik legkedveltebb opera, A Varázsfuvola kerül látványos keretek között a színpadára.
 
Jótett helyébe Quimby ingyenjegyet várj!

Jótett helyébe Quimby ingyenjegyet várj!

A Quimby és a MagNet Bank közös akciójának köszönhetően most 15-15 önkéntes juthat tiszteletjegyhez a Quimby tagok összes zenekarát felvonultató Family Tugedör koncertekre március 29-30-án a Barba Negrában.
 
1 Quimby koncert, 6 zenekar, 23 ember – Family Tugedör

1 Quimby koncert, 6 zenekar, 23 ember – Family Tugedör

A Family Tugedör egy két órás örömzenélés a Quimbyvel és a tagok side projectjeivel: A Kutya Vacsorájával, az Aranyakkorddal, a Kárpáti Dódi Priváti Projekttel, a Marlboro Mannal és SZILÁRD formációjával.
 
Felhőszaggató buli lesz koncertekkel a 68. (!!!) bányásznapon

Felhőszaggató buli lesz koncertekkel a 68. (!!!) bányásznapon

Ha az ember Tatabányán született és ott is nőtt fel a múlt században, az élete tele volt mindenféle bányász-dolgokkal: bányában dolgozó családtagokkal, ismerősökkel, bányász elnevezésű formációkkal a sport, a kultúra és a szendvics területéről, jó szerencsét-köszönéssel...
 
Fotó: Daily Express

Simon Cowell csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán

Csillagot kapott Simon Cowell, az American Idol és az X-faktor tehetségkutatók alkotója a hollywoodi Hírességek sétányán - írta a Variety.com.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek