Fotó: Johannes Havn (Pexels)

Július közepén döntenek a nagyrendezvényekről

Mint ismeretes, a nagyrendezvények megtartására augusztus 15-ig nincs lehetőség.
 
Fotó: Zorall Sörolimpia

100 százalék rockzene – TÁBOR fesztivál Alsóörsön

Vannak fesztiválok, akik akaratukon kívül ugyan, de a többiekhez képest viszonylagos nyugalommal követhették az események alakulását: ezek azok a bulik, amelyeket nem átpakoltak és újrahúroztak, hanem eleve is augusztus végére hirdettek meg, csakúgy, mint az ezt megelőző években. Ilyen...
 
 
Fotó: Kolorádó fesztivál

Augusztus vége betelt – újabb fesztivál halasztott a nyár utolsó hetére

A Kolorádó fesztivált egyszer már elhalasztották július elejére, az ismert okokból azonban újabb döntésre kényszerültek a szervezők, és a másodszori halasztás mellett tették le voksukat.
 
Fotó: Charles Clore park, tel-Aviv 2020.05.21./Instagram

Június elejétől-közepétől indulhatnának a kisebb rendezvények

Akármit is jelentsen ez. Mert azt nem tudjuk, beleértik-e a koncerteket, csak azt, hogy például a szabadtéri vásárok jogszabályszerűen NEM minősülnek rendezvénynek, meg azt is, hogy vidéken már 200 fő alatt bulizhatnak egy esküvőn... Nem mondjuk, hogy értjük, de ez van.
 
EFOTT

Flo Rida nem hátrált meg: átjön Európába – ott lesz az EFOTT-on

Már a második halasztott fesztiválnál tapasztaljuk, hogy talán nem minden esetben igaz a MTÜ vezérének – nem hivatalos – álláspontja, mely szerint az idei nyáron külföldi előadó nem fog Magyarországra jönni... Flo Rida egyrészt dacol a vírusparával és útra kel, másrészt volt a...
 
Fotó: Rizsavi Tamás

Bazinagy háromnapos bulival ünnepeljük 'gusztus 20-t

Találós kérdés következik. No, ki rendezi idén a legnagyobb fesztivált augusztusban? Adunk egy kattintásnyi gondolkodási időt. Bár az előzmények alapján gyakorlatilag egyre csökkent a szóba vehető jelöltek száma...
 
 
EFOTT

Találd ki, mikor lesz az EFOTT!

Végre az EFOTT is döntésre jutott az idei szezonnal kapcsolatban, és a jó hír az, hogy halasztás lett a végeredmény. A rossz meg az, hogy egy időpontban lesz a szintén halasztott Fishing On Orfű fesztivállal.
 
Fotó: Plázs

Az éjjel soha nem érhet véget: a PLÁZS fesztivál-maratonnal ünnepel a hosszú hétvégén

A PLÁZS augusztus 16. és 20. között egy fesztiválnak is beillő programsorozattal várja a felüdülésre vágyókat.
 
Augusztus 20.: ezek a koncertek lesznek az ünnepen Budapesten

Augusztus 20.: ezek a koncertek lesznek az ünnepen Budapesten

Az ünnepi rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek. 20-án napközben a rakparton folytatódnak a...
 
Sztárparádé a Városligetben

Mulatási a Városligetben

Igazi mulatós bulival készülnek a szervezők az augusztus 20-ai ünnepi munkaszüneti napokra a Városligetben, ahol többek közt Kis Grófo, Kasza Tibi, Curtis, és Kökény Attila dalaira táncolhatunk majd. Természetesen mindez ingyen! :)
 
Egy augusztusi este megevett a kecske – közösségi klipforgatás ingyenes életfogytig tartó gravitációért

Egy augusztusi este megevett a kecske – közösségi klipforgatás ingyenes életfogytig tartó gravitációért

A kritikus (Hülye vagy, Pető) és támogató (Oszoljatok fel!) rajongótáboráról és interaktív koncertjeiről híres zenekar felhívást tett közzé, amelyben képeket és/vagy snitteket vár készülő klipjéhez.
 
Bor, kenyér, tűzijáték és sztárfellépők a Plázson a héten

Bor, kenyér, tűzijáték és sztárfellépők a Plázson a héten

Idén is megrendezik Siófokon a nyári szezon legnagyobb ingyenes eseményét, az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő Bor és Kenyér Ünnepét. Augusztus 16-tól 20-ig koncertek, gyerekprogramok és vásárosok várják az érdeklődőket a kikötőben. Fellép többek között Tóth Vera, Deák...
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek