Holnaptól dixie-ben fürdenek Hajdúszoboszlón
Minden évben augusztus első hétvégéjén a dixie muzsika szerelmeseit várja Hajdúszoboszló, ahol a gyógyfürdőzés után levezetésképpen neves zenekarok táncoltatják meg a nagyérdeműt.Két fellépő lemondta a szigetes koncertjét
Szomorkás közleményt tett közzé a Sziget a fesztivál szombati programjához kapcsolódóan.Rockfesztivál Budapest a Kincsem parkban
Szokatlan helyszínen, a Kincsem Parkban rendezik a Rockfesztivál Budapestet, amelyet első ízben tartanak meg szeptember 8-án és 9-én. A fellépők között lesz mások mellett a Karthago, a Skorpió, a P. Mobil, a Piramis és a Beatrice.Egy Veréb már tizedszerre csinál nyarat Csornán
Ma indul útjára, és három napon keresztül várja a kikapcsolódni vágyó fiatalokat az idén 10. alkalommal megrendezendő csornai Veréb Fesztivál. Kemping, kis vegyesbolt, koncertek, játékos programok – és ingyen fürdő is szerepel a kínálatban.Tudjuk, mit csináltatok 170 ezren a hétvégén!
Vasárnap hajnalban véget ért a 10. Campus Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 105 ezer látogatót vonzott Debrecenbe. Az ország másik felén közel hatvanezren látogattak el a Művészetek Völgyébe az első három nap alatt. A Balatonnál pedig egy új, kerek egy napig tartó...A Ladánybene is letáborozik – rajtol a Reggae Camp
Ma indul útjára a minden bizonnyal „legöregebb” zenekari tábor, a Ladánybene 27 Reggae Camp. A helyszín ezúttal Ceglédfürdő, az idei sztárfellépő pedig az Inner Circle.A Strand feszten sem táncolhatunk jobban, mint Lóci
Sajnos már nem sok van hátra az idei nyári szezonból, de az augusztus mindig erős fesztivál szempontból. A strandosok is nagyon készülnek, hiszen az iskolakezdés előtt ez az utolsó esély egy kis balatoni megmártózáshoz kikapcsolódás közben. Ráadásul megvan a fesztivál hivatalos...„Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar…” – Egy sátorban Annáékkal a pusztában
Az Anna and the Barbies zenekar lassan fesztivállá alakuló rajongói tábora idén is szeretettel és érdekes programokkal várja a nagyváros zajától és mobil kütyüktől mentes ugaron a nyugalomra, békére és szeretetre éhes fiatalokat.Tragédia a fesztiválon: áramütés végezhetett a francia énekesnővel
Szörnyű tragédia árnyékolja be a franciaországi Léo Ferré fesztivált, ahol tegnap éjféltájban a francia származású, 35 éves sanzonénekesnő, Barbara Weldens koncert közben a színpadon lelte halálát. Ráadásul egy templomban…Van egy kék tó a fák alatt...: EFOTT első
Jó szokásunkhoz híven, igyekszünk a legtöbb hazai fesztiválon megjelenni, hogy kerek egész -ahogy azt egy kedvelt színész-énekes már eldalolta korábban - képet kapjatok a rendezvényekről. Következő helyszínünk célpontja Velence, és a most már végleg otthonra találó EFOTT fesztivál.Tom Jones szigorú zsűritag
A Hang július 14-én lép fel a Veszprém Feszt keretein belül a Veszprém Arénában. Első budapesti koncertjét telt ház előtt adta a magyar közönségnek 2001-ben, azóta háromszor tért még vissza, kétszer a Papp László Sportarénában játszott, legutóbb pedig Győrben adott ingyenes...Nem tudta a Green Day, hogy a koncertjük előtt szörnyethalt az artista
Rossz csillagzat alá került hirtelen a zenekar, nem lenne csoda, ha egy darabig elmenne a kedvük a turnézástól. Először az történt, hogy Glasgow-ban órákkal a koncert kezdete előtt visszaléptek az időjárás miatt, óriási botrány kerekedett belőle. Aztán jött a feketeleves Mad Cool...













.jpg&w=800&h=450&t=letterbox&bg=ffffff&v=1)

























