Levelet írtak nektek a legnagyobb koncerthelyszínek, fesztiválok!
Az alábbiakban egy nyílt levelet olvashattok, amely a hazai élőzenei helyszínek, fesztiválok, koncertszervezők összefogásának eredményeként született meg.Brit tudósok szerint akár másfél évre is otthon ragadhatunk
Az Imperial College London neves járványügyi kutatói szerint lehet, hogy meg kell szoknunk ezt a jelenlegi helyzetet, és a fertőzési hullámokra mindaddig társadalmi bezárkózással válaszolnunk, amíg nincs másik eszköz – tudósít a Portfolio.hu.Új időpontban a Kolorádó Fesztivál!
Újabb hazai fesztivál döntött az időpontja halasztásáról. Ezúttal a Kolorádó Fesztivál gondolta úgy, hogy augusztusra már minden visszaáll a régi kerékvágásba.Renato a Big Brotherből gitárral és koncertfilmmel tért vissza
Micsoda egybeesés: a napokban beszélgettünk róla, amikor az egyik netflixes sikersorozatot, a La Casa de Papelt néztük, amelyben a "puta" szócska és egyéb ragozott változatai sűrűn fordulnak elő. Na, akkor jött föl Renátó.Elmarad a Pearl Jam-koncert
2018-ban már tettek egy európai kört, ekkor Budapest kimaradt a helyszínek közül. Úgy tűnik, sajnos most is: a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontban rendezik meg a formáció várva várt budapesti fellépését – tette közzé a Live Nation.A Városmajorban és a Margitszigeten gőzerővel egyeztetnek
Itthon egy fokkal bizakodóbbak a szervezők a nyári szezonnal kapcsolatban, int külföldön, és legtöbben kivárnak vagy eltolják a dátumaikat augusztus végére. Így van ezzel a Budapesti Nyári Fesztivál keretében működő Városmajori Szabadtéri Színpad és a Margitszigeti Szabadtéri...Egyre-másra dőlnek le a fesztiválok bástyái
Lassan már szemünk se rebben, ha elénk gördül a közösségi csatornákon egy-egy külföldi fesztivál törlésének hivatalos bejelentése. Ma három ilyen hírrel is jövünk, mi kérünk elnézést.Karanpéntek – Szőcs Renáta magyar dalokat énekel a kanapéján
A Star Academy győztese azt meséli, utoljára akkor kapott ennyi gratuláló üzenetet, amikor megnyerte a TV2 versenyét.Tommy, rossz hírünk van: nem lesznek Mötley Crüe stadionkoncertek júniusban
Vannak a világban olyan koncertszervezők, akik biztosra mennek, és az idei turnékat már most átrakják 2021-re. Közéjük tartozik Daniel DeFonce is, aki szerint a legtöbb szakmabeli és a közönség is túlságosan optimista azzal kapcsolatban, hogy mikor indulhat be újra az élet a zenenipar...Elmarad Nick Cave júniusi koncertje – megvan az új dátum!
Jövőre pótolja Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds a koronavírus-járvány miatt idén június 2-án elmaradó magyarországi koncertjét.A Campus Fesztivál döntött
Teljes a bizonytalanság a járvány végével kapcsolatban, noha a fesztiválok kis százaléka közölt bármi konkrétumot is, a többségük várakozik... A júliusi Campus Fesztivál szervezőinek fejében most fordult meg a gondolat, hogy inkább kihagyják az idei szezont.Életében nem énekelt még ennyi ember előtt a milánói dómban Andrea Bocelli
Húsvét vasárnap koncertet ad a hazánkban is roppant népszerű olasz tenor Andrea Bocelli a milánói dómban, ahol természetesen az Ave Maria sem marad majd ki a repertoárból. Pályafutása során először senki sem fog ülni a nézőtéren. Annál többen a képernyők előtt...









































