Koronavírusos a Universal lemezkiadó vezérigazgatója – de nem is ez a legnagyobb baj

Koronavírusos a Universal lemezkiadó vezérigazgatója – de nem is ez a legnagyobb baj

Illetve: neki biztosan. De ahogy 24.hu cikkéből megtudtuk, másnak is fájhat a feje a csúcsvezető állapota miatt, és itt kivételesen nem a Universal-istálló zenészeire gondolunk.
 
A Barba Negra törölt koncertjeinek új dátumai

Frissítve! A Barba Negra törölt koncertjeinek új dátumai

Minden együttérzésünk és elismerésünk a koncerthelyszíneké, amelyeknek most hihetetlen gyorsasággal kell a mentőhajókat leszervezniük. Már csak azért is, mert aki gyorsabban lép, még nagyobb esélye van arra, hogy a fellépő talál lyukat a naptárjában. Most a Barna Negra mentését...
 
 
 30 éve nem történt ilyen: leáll a Pesti Est

30 éve nem történt ilyen: leáll a Pesti Est

A lap fennállásának közel 30 éve alatt nem volt még olyan hét, hogy a programmagazin ne jelent volna meg – írja a Kreatív.hu. A mostani veszélyhelyzet azonban nagyon sok mindent felülír.
 
A jelenlegi állás szerint ezek a koncertek maradnak el

A jelenlegi állás szerint ezek a koncertek maradnak el

A koronavírus terjedése miatt nehéz döntéseket kellett mostanában meghozniuk a zenészeknek és menedzsmentjüknek. Sokan elővigyázatosságból, rajongóik egészségének megvédése érdekében, míg mások – ők vannak a többen – helyi rendeletek miatt mondták le koncertjüket.
 
Fotó: RATM/FB

Csaknem 10 év után újra összejönnek – s azonnal törölni kell a reunion-turnét

Igazság szerint csak 9 évről van szó: a Rage Against The Machine-nek 2011-ben volt a legutóbbi koncertje. Most úgy döntöttek, turnéra indulnak, be is indult a gépezet: közelharc folyt a jegyekért.
 
Palackposta

Palackposta: kihívás zenészeknek – Szepesi Matyi ötlete alapján

Újabb hazai "kihívós" kezdeményezés indult útjára zenészeknek, ami végeredményben a közönségnek is hasznos, ugyanakkor talán valamelyest enyhíti a koncertek hiányát mindkét érdekelt térfélen.
 
 
Ezt üzeni Nikki Sixx a Mötley Crüe-ból

Ezt üzeni Nikki Sixx, a Mötley Crüe basszerosa

Brian May-hez hasonlóan Nikki Sixx is olyan bejegyzést osztott meg a közösségimédia-oldalán, amely a jelenlegi helyzetre reflektál.
 
Nekiestek Post Malone-nak, amiért megtartotta koncertjét

Nekiestek Post Malone-nak, amiért megtartotta koncertjét

A zenész a koronavírus terjedése ellenére megtartotta koncertjét, habár több (rengeteg) zenész a rajongók és a crew egészségének megőrzése érdekében (illetve több országban a vészhelyzet miatt bevezetett rendelet miatt) lemondta turnéját.
 
6 dolog, amivel támogathatod a zenészeket

6 dolog, amivel támogathatod a zenészeket

Az, hogy úgy általában nem tudunk koncertre menni, vagy hogy nem tudunk éppen ARRA a koncertre menni, amire hetekig-hónapokig vártunk, nem elhanyagolható kellemetlenség, de nem veszélyezteti a megélhetésünket.
 
Megvan az első becslés: csak az élőzene-ipar ötmilliárd dollárt veszíthet a koronavírus miatt

Megvan az első becslés: az élőzene-ipar ötmilliárd dollárt bukhat a Covid 19 miatt

Ahogy a Barba Negra vezetője, Szűcs Mihály egy előző interjúnkban megfogalmazta: "A veszteségeinket nem ma kell felmérni – a veszteségek sajnos úgyis stabilan itt maradnak, s ez a nehéz időszak az egész 2020-as évet be fogja árnyékolni." A Dalszerző.hu átvette a nemzetközi...
 
Sírni fogsz: így énekelnek a karaténba szorult olasz emberek

Sírni fogsz: így énekelnek a karaténba szorult olasz emberek

̶V̶í̶r̶u̶s̶k̶é̶n̶t̶ ̶t̶e̶r̶j̶e̶d̶ Egyre többen osztják meg a felvételt/hírt, amely azt mutatja meg, hogy Siena üres utcái felett miként éneklik át a karantén okozta szakadékot az olasz emberek az ablakukból.
 
Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek