Koronavírusos a Universal lemezkiadó vezérigazgatója – de nem is ez a legnagyobb baj
Illetve: neki biztosan. De ahogy 24.hu cikkéből megtudtuk, másnak is fájhat a feje a csúcsvezető állapota miatt, és itt kivételesen nem a Universal-istálló zenészeire gondolunk.Frissítve! A Barba Negra törölt koncertjeinek új dátumai
Minden együttérzésünk és elismerésünk a koncerthelyszíneké, amelyeknek most hihetetlen gyorsasággal kell a mentőhajókat leszervezniük. Már csak azért is, mert aki gyorsabban lép, még nagyobb esélye van arra, hogy a fellépő talál lyukat a naptárjában. Most a Barna Negra mentését...30 éve nem történt ilyen: leáll a Pesti Est
A lap fennállásának közel 30 éve alatt nem volt még olyan hét, hogy a programmagazin ne jelent volna meg – írja a Kreatív.hu. A mostani veszélyhelyzet azonban nagyon sok mindent felülír.A jelenlegi állás szerint ezek a koncertek maradnak el
A koronavírus terjedése miatt nehéz döntéseket kellett mostanában meghozniuk a zenészeknek és menedzsmentjüknek. Sokan elővigyázatosságból, rajongóik egészségének megvédése érdekében, míg mások – ők vannak a többen – helyi rendeletek miatt mondták le koncertjüket.Csaknem 10 év után újra összejönnek – s azonnal törölni kell a reunion-turnét
Igazság szerint csak 9 évről van szó: a Rage Against The Machine-nek 2011-ben volt a legutóbbi koncertje. Most úgy döntöttek, turnéra indulnak, be is indult a gépezet: közelharc folyt a jegyekért.Palackposta: kihívás zenészeknek – Szepesi Matyi ötlete alapján
Újabb hazai "kihívós" kezdeményezés indult útjára zenészeknek, ami végeredményben a közönségnek is hasznos, ugyanakkor talán valamelyest enyhíti a koncertek hiányát mindkét érdekelt térfélen.Ezt üzeni Nikki Sixx, a Mötley Crüe basszerosa
Brian May-hez hasonlóan Nikki Sixx is olyan bejegyzést osztott meg a közösségimédia-oldalán, amely a jelenlegi helyzetre reflektál.Nekiestek Post Malone-nak, amiért megtartotta koncertjét
A zenész a koronavírus terjedése ellenére megtartotta koncertjét, habár több (rengeteg) zenész a rajongók és a crew egészségének megőrzése érdekében (illetve több országban a vészhelyzet miatt bevezetett rendelet miatt) lemondta turnéját.6 dolog, amivel támogathatod a zenészeket
Az, hogy úgy általában nem tudunk koncertre menni, vagy hogy nem tudunk éppen ARRA a koncertre menni, amire hetekig-hónapokig vártunk, nem elhanyagolható kellemetlenség, de nem veszélyezteti a megélhetésünket.Megvan az első becslés: az élőzene-ipar ötmilliárd dollárt bukhat a Covid 19 miatt
Ahogy a Barba Negra vezetője, Szűcs Mihály egy előző interjúnkban megfogalmazta: "A veszteségeinket nem ma kell felmérni – a veszteségek sajnos úgyis stabilan itt maradnak, s ez a nehéz időszak az egész 2020-as évet be fogja árnyékolni." A Dalszerző.hu átvette a nemzetközi...Sírni fogsz: így énekelnek a karaténba szorult olasz emberek
̶V̶í̶r̶u̶s̶k̶é̶n̶t̶ ̶t̶e̶r̶j̶e̶d̶ Egyre többen osztják meg a felvételt/hírt, amely azt mutatja meg, hogy Siena üres utcái felett miként éneklik át a karantén okozta szakadékot az olasz emberek az ablakukból.






































