Vissza a pénzt! – Alaposan magára rántotta a látogatóit a Budapest Park
Honnan is kezdjük... Talán onnan, hogy miközben egyre-másra jöttek a hírek, úgy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mint a nagy külföldi zenekarok háza tájáról, a magyar koncerthelyszínek és fesztiválok zöme hallgatott.Brit tudósok szerint akár másfél évre is otthon ragadhatunk
Az Imperial College London neves járványügyi kutatói szerint lehet, hogy meg kell szoknunk ezt a jelenlegi helyzetet, és a fertőzési hullámokra mindaddig társadalmi bezárkózással válaszolnunk, amíg nincs másik eszköz – tudósít a Portfolio.hu.20 év után először találkoznak a kitalált zenekar tagjai
Mint ahogy arról két hete beszámoltunk, sajnos koronavírusban meghalt a Nyomul a banda című film leghíresebb dalának 52 éves zeneszerzője, Adam Schlesinger. A tiszteletére és a MusiCares COVID-19 segélyalap támogatására most egyetlen alkalomra összegyűlnek a filmbéli zenekar tagjai.A Rocky zenéjével próbálnak jobb hangulatot teremteni az amerikai kórházakban
Több amerikai kórházban zenével próbálnak javítani a betegek és az orvosok kedélyállapotán az új koronavírus okozta járványban – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) egy vasárnapi riportjában.Vangelis zenéje, Sophia Loren hangja – sírtál már tésztareklámon?
Érzelmes – nagyon olasz – reklámot csinált a Barilla Sophia Lorennel és Vangelis-szel közösen – olvastuk a Kreatív.hu-n.Így alakult át a riói karnevál hatalmas szambastadionja a járvány alatt
Már a gondolatainkba is annyira beette magát a karantén, hogy totál furcsa leírni: kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt vagy kétmillió ember táncolt a világ legnagyobb utcabálján, a riói karneválon.Fesztivállapot – Elmarad? Áthelyezik? Folyamatosan frissülő információk
Teszünk egy kísérletet arra, hogy egy felületen nyilvántartsuk, melyik fesztivál miképpen dönt idén nyáron.Lou Reed producere és egy amerikai énekeslegenda is a koronavírus áldozata lett
Hal Willner zene- és televíziós producert 64 éves korában hunyt el. Két hete még posztolt a járvánnyal kapcsolatban.Fontosat üzent a Duran Duran koronavírusból felgyógyult gitárosa
John Taylornak, a 80-as évek legendás bandája, a Duran Duran basszusgitárosának pár hete pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az 59 éves zenész a zenekar Instagram oldalán most közölte a hírt azzal, hogy szerencsére viszonylag hamar felgyógyult a kórból.Pink felgyógyult a koronavírusból, begurult, és egymillió dollárt adokozott
Nemcsak ő, hanem hároméves kisfia is megfertőződött – mindketten jól vannak, de az énekesnő elég pipa az USA kormányára a tesztelések hiánya miatt.Mennyire jó fej már a Twisted Sister gitárosa!
A Lángoló aggódással teli figyelemmel kísérte a híradásokat, amelyek a Testament, az Exodus és a Death Angel európai turnéja utáni helyzetről érkeztek. A koronavírus nekiment a koncertkörút résztvevőinek...A fesztiválok 15 százaléka már biztosan elmarad
A világjárvány miatt a fesztiválok 15 százaléka már biztosan elmarad, a szervezők 20 százaléka gondolkodik más időpontban való megrendezésen és 65 százalékuk még nem döntött. A fesztiválévad részleges vagy teljes "bedőlése" a közreműködők, szervezők, vállalkozók és...