Utcára kerül a Cirque du Soleil csaknem egész társulata

Védőháló nélkül: utcára kerül a Cirque du Soleil csaknem egész társulata

A világ legnagyobb kortárs cirkusza bejelentette, hogy ideiglenesen 4679 munkahely megszüntetésére van szükségük, miután világszerte 44 rendezvényük marad el a koronavírus kitörése miatt, ez azt jelenti, hogy a társulat 95 százalékát elbocsátják – értesült a Színház Online.
 
Fotó: Pexels

A zenészek túlnyomó többségét kihagyták a streaming bevételekből

A jövedelem nélkül maradt előadóművészek segítséget kérnek az Európai Bizottság elnökétől, akinek támogatására az online zeneszolgáltatásból származó bevételek méltányos megosztásában is számítanak.
 
 
Fotó: Kállai Tóth Anett

Elmarad a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Nem kell magyaráznunk, miért marad el régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata... Öröm az ürömben, hogy a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a későbbiekben a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a...
 
gészségügyi maszk Somogyi Árpád a Pásztorfiú szobra című alkotásán a hortobágyi vásártéren (MTI)

Mikor lesz ennek vége?

Feltehetően nincs olyan ember, aki – naponta többször is – ne tenné fel ezt a kérdést. Találtunk egy cikket, amelyet amerikai újságíró írt amerikai lapba, amerikai szakértőket megszólaltatva – az amerikai viszonyokról. Fenntartással kell tehát kezelni, de néhány eleme szerintünk...
 
Fotó: Campus 2019

Mérlegelik a lehetőségeiket a júliusi fesztiválok – egyelőre úgy tűnik, kivárnak

A csütörtöki kormányinfón elhangzott, hogy előreláthatóan június-júliusra várható a járvány tetőzése. Azt már összeszedtük, hogy az általunk figyelemmel követett fesztiválok közül melyik van júniusban, most a július következik, azt is megnéztük, hogy mit kommunikálnak ma...
 
A Spotify 10 millió dollárral száll be a zeneipari mentőakcióba

A Spotify 10 millió dollárral száll be a zeneipari mentőakcióba

A Spotify is csatlakozik a Covid-19 Music Relief néven indít programhoz a zeneipart is súlyosan érintő koronavírus-járvány miatt – írja Kreatív.hu.
 
 
Fotó: Hello Ugar Fesztvál

Állítólag júniusban tetőzik a járvány – ezek a fesztiválok érintettek

A kormányinfón elhangzott, hogy előreláthatóan június-júliusra várható a járvány tetőzése. Ez ultra rossz hír mindenki számára, azoknak pláne, akik abban reménykedtek, hogy viszonylagos biztonságban vannak a rendezvényeik mondjuk márciushoz képest.
 
Fotó: Pexels

180 millió forint áll rendelkezésre a bajba jutott zenészek megsegítésére

Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.
 
Foó: setres.cz

KÖSZI, hogy nem rúgtátok ki tömegével a zeneiparban dolgozókat!

A Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) elektronikus kérdőívére válaszolók 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus okozta helyzetben még nem volt szükség kollégák elbocsátására.
 
Take 5 /Posztos János fotója

A hétvégén regisztráció nélkül elérhető a Müpa a teljes online médiatára

Ez az ajándék nem csak a veszélyhelyzet miatti a programtörlések ellentételezése: a Müpa ezzel a gesztussal ünnepli fennállásának 15. esztendejét.
 
A fotó illusztráció (Pexels.com)

Felmérik, mekkora kár érte/éri a magyar könnyűzenét – töltsd ki a kérdővet, ha érintett vagy!

A szerda délután bejelentett, a COVID-19 vírus okozta járványügyi helyzet erőteljes hatással van a teljes gazdasági életre, beleértve a kulturális élet szereplőit, dolgozóit. Ebben a helyzetben legfontosabb az emberélet védelme, a gazdaság működőképességének a biztosítása....
 
Fotó: Tóth Gabi/FB

Tóth Gabi: A mi munkánk konkrétan 1 nap alatt szűnt meg

Az nem derült ki, mi sarkallta az énekesnőt a megnyilatkozásra, de a posztja alatt elég sok egyetértő komment született. Ha jól sejtjük, sok zenésztársa nevében beszélt.
 
Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek