KÖSZI, hogy nem rúgtátok ki tömegével a zeneiparban dolgozókat!

2020/03/23  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

A Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) elektronikus kérdőívére válaszolók 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus okozta helyzetben még nem volt szükség kollégák elbocsátására.

Foó: setres.cz

A KÖSZI folytatja a szektorra vonatkozó felméréseket. Ezen a héten a koncerthelyszínek körében végez telefonos felmérést, amelynek az eredménye április első napjaira várható.

Ahol mégis szükséges volt, 5 fő alatti leépítésről számoltak be. Ezt annak fényében is érdemes értelmezni, hogy a lemondott események 45,1 százalékán 10-50 főt, 20,2 százalékán 10 főnél kevesebbet, 15,9 százalék esetében pedig 50 és 100 fő közötti közreműködőt foglalkoztattak volna - közölte a Hangfoglaló Program.

A március 13. és 21. között kitölthető kérdőívre 893-an válaszoltak.

A felmérésben résztvevők 49,2 százaléka zenész, előadóművész kategóriába sorolta önmagát, míg 39,2 százaléka menedzsernek, szervezőnek, 21,8 százalék technikai háttérmunkásnak.

A megkérdezettek 95,8 százalékának kellett előre leszervezett könnyűzenei programokat lemondania. A törölt könnyűzenei események 77,2 százaléka koncert, 10 százaléka színházi vagy táncprogram, a többi pedig egyéb kulturális esemény lett volna. A lemondott eseményeknek több mint háromnegyede belépőjegyes programnak indult. Az események 82,4 százalékánál nem a végleges lemondással, hanem az elhalasztással, a későbbi időpontban történő megrendezéssel számolnak a válaszadók. Az egyelőre lemondott események mintegy kétharmada ezer fő alatti nézőszámú lett volna, 7,7 százaléka került a 10 ezer fő fölötti kategóriába.

A kutatás arra is igyekezett kitérni, hogy a válaszadók milyen mértékű kárral számolnak. A kérdőívet kitöltők 38,2 százaléka félmillió forintnál kevesebbre teszi ezt, 41,8 százaléka 500 ezer és 2 millió forint közötti kárral számolt. A válaszadók 44,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vészhelyzet után is folytatni tudja a tevékenységét, a bizonytalan 52,2 százalék mellett 3 százalék már csődöt prognosztizál.

 

Szigeti Ferenc drámai helyzetjelentése

Szigeti Ferenc drámai helyzetjelentése

Szigeti Ferenc Facebook-on hosszú posztban fejtette ki, mekkora bajban van a zeneipar, módosítás nélkül közöljük (kivéve kiemelések).
Fotó: Dürer kert

A zenekaroknak muszáj lesz kipróbálniuk, milyen egy szerdai koncert...

A Szeretlekmagyarorszag.hu közölt egy körképet, amelyben a budapesti nagy koncerthelyszínek képviselőit szólaltatja meg. Mi a Dürert emeltük ki, mert szerintünk van benne pár fontos gondolat, a többit a forrásoldalon találjátok, link alul.

 

A támogatásodra számít a magyar zene – nem kerl pénzbe!

A támogatásodra számít a magyar zene – nem kerül pénzbe!

A könnyűzenei szakma összefogására és a magyar könnyűzenét szeretők segítségére és támogatására számít a #mertkelladal kampány. Tudatos zenefogyasztással, több magyar dal hallgatásával és lejátszásával plusz költségek nélkül lehet támogatni és segíteni a magyar...
Az első 12 óra nagyon kemény volt  – a Barba Negra vezetője a kialakult helyzetről

Az első 12 óra nagyon kemény volt – a Barba Negra vezetője a kialakult helyzetről

Szerda délután rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország egész területére. A nagy létszámú rendezvények betiltása a zeneipart is keményen érintette, a szervezők, a létesítmény-vezetők és az előadók is tanácstalanul állnak a jövő előtt....

 

KÖSZI, kérdőív, Hanfoglaló Program, programtörlések, elbocsájtások, zeneipar

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek