Tóth Gabi lép fel a pápa előtt a Hősök terén
A Telex vette észre az énekesnő (kicsit bénára sikerült) bejelentését, amelyből kiderül, hogy ő énekel majd a Hősök terén a pápa miséje előtt.Megegyezett Velence és az EFOTT: a város nem zárja le a fesztiválhoz vezető utat
A fesztivál szervezői az alábbi közleményt juttatták el a szerkesztőségnek.Halálosan idegesítő és addiktív – Poppy februárban Budapesten koncertezik
A furcsa (enyhe kifejezés) internetfenoménként indult Poppy az évek alatt megkerülhetetlen előadóvá vált, tavaly januárban megjelent I Disagree című lemeze, szeptemberben pedig érkezik legújabb albuma, a Flux is, melyet a budapesti közönségnek is bemutat február 6-án, az Akvárium Klubban.Pezsgős reggeli, wartburgos dűlőtúra, koncertek – gasztrokulti fesztivál Erdőbényén
Tizenkét borászat részvételével és számos programmal, többek között dűlő- és pincetúrákkal, kóstolókkal, koncertekkel rendezik meg idén a 'Bor, mámor, Bénye' gasztrokulturális fesztivált augusztus 12. és 15. között a Tokaj-hegyaljai Erdőbényén.Augusztus 20. korlátozás nélkül – fesztivál, koncert még mindig csak védettségivel
A HVG értesülése szerint még ma este megjelenhet az a kormányrendelet, amely a tömegrendezvényeket érintő hatályos járványügyi korlátozások alól ad felmentést néhány kiemelt eseménynél.Emlékszel még az első randira vele?
Veled minden más címmel jelent meg B. Nagy Réka legújabb dala, melyet a Gerendás Dani és Fehér Holló (Flatband/The Palace, The Middletonz) közreműködésével készített el. A klip azokról a bizonyos első randikról szól, amelyek után még rózsaszínben látjuk a világot.A legnagyobb tengerparti fesztivál a közelünkben: Beachattack
Nemrég a siófoki Plázson mutatkozott be, majd augusztus 22-27 között a Pag szigetén fekvő Novalja városában várja a magyar közönséget az egyik legnagyobb tengerparti fesztivál, a Beachattack – amelyet "Horvátoszág Ibizájaként" is emlegetnek.A Kobuci első dzsesszmaratonját a szaxofonnal futják le
Első alkalommal szerveznek dzsesszmaratont a Kobuci Kertben, ahol a szaxofon kerül a középpontba – a Vázsonyi János Quartet, a Bolla Gábor Quartet, valamint az Ávéd János Balance előadását hallhatják az érdeklődők.Nemcsak a nagyi sütije... – Péterfy Bori és a Love Band a Barba Negrában
Nemcsak a nagyi sütije a legjobb akkor, ha szeretettel készül, avagy hogyan valósult meg a tökéletes szinergia egy szerető közönség és egy szeretett banda között.Velence Város Önkormányzata lezárná az EFOTT-ra vezető utat
Az önkormányzat úgy döntött, hogy 2021. augusztus 2-20. között lezárja a fesztiválra vezető Evezős utat. Ezt egy, a Facebook oldalukon közzétett bejegyzésben adták a közvélemény és a szervezők tudtára, azzal a kijelentéssel súlyosbítva, hogy az EFOTT csapata nem volt...Így rappel a Scherer!
Augusztus 12-én kerül a mozikba A kuflik és az Akármi. A hét főhős – Zödön, Pofánka, Titusz, Hilda, Valér, Bélabá és Fityirc – harmadjára csábítják a moziba a bolondozásra, felhőtlen szórakozásra vágyó családokat.Az Európa Kiadó frontembere álmodott digitális platformot az A38-nak
Tizennyolc éves működése során az A38 Hajón közel 3500 koncertfelvétel készült, ezt az őrületes mennyiségű anyagot a lehető legjobb eszközökkel rögzítette a stáb. A rögzítés, archiválás és közzététel folyamata szorosan kötődik a Menyhárt Jenő által megálmodott platform...








































