Menopauza
Bejött a klubélet Kiss Llaciéknak – szombaton már a harmadik kör jön

Bejött a klubélet Kiss Llaciéknak – szombaton már a harmadik kör jön

A Vagy Sehol Klub közössége/közönsége a Mixát Udvarban jön össze havonta egyszer: Kiss Llaci és barátai ilyenkor összegyűlnek zenélni, beszélgetni, felolvasni – kinek mi lapul a tarsolyában.
 
Fotó: Mernyó ferenc

A koncert, amelyen a tudósító még fejben is elfelejtett jegyzetelni

Az [iLAND], a magyar progresszív rock hibrid zenekara elegánsan remek előadást produkált pénteken a Müpában.
 
 
Fotó: Szentendrei Skanzen (2016)

Locsolkodás a Szentendrei Skanzenben

Húsvéti programokkal, koncertekkel, valamint természetesen hímestojás-készítéssel és locsolkodással várja a látogatókat április 9-én és 10-én a Szentendrei Skanzen.
 
Ki ne szeretne egy végtelen nyári vakációt?

Ki ne szeretne egy végtelen nyári vakációt?

A Flowers sikerei után Miley Cyrus március 10-én megjelent új stúdióalbuma, az Endless Summer Vacation is meghódította a világot.
 
Megjelent a .jaXon. zenekar első nagylemeze

Bemutatjuk a .jaXon. zenekart és első nagylemezét

A .jaXon. zenekar 2020 decemberében alakult. Az volt az elképzelés, hogy olyan zenét játsszanak, ami minden tag szívügye, de ugyanakkor könnyebben fogyasztható, azok számára is, akik inkább a vokális zenéket kedvelik.
 
Fotó: Dáma Lárma 2022

6. Dáma Lárma – 30 csaj áll színpadra a Barba Negra Blue Stage-ben

Pénteken már hatodik alkalommal állnak színpadra kis hazánk tehetséges női rockzenészei, hogy a Dáma Lárma rendezvénysorozat keretén belül eljátsszák kedvenc dalaikat. A Barba Negra Blue Stage-be szervezett esten ezúttal a 'tánc' jegyében összeválogatott szerzeményekből álló...
 
 
Füles a Müpánál

Füles a Müpánál

18. születésnapja alkalmából az idén nagykorúvá érett ikonikus intézmény különleges alkotással lepi meg közönségét: a Müpába látogatókat immáron egy Kolodko Mihály-szobor fogadja. A művész a bronzból készült fejhallgatót a Müpa bejáratánál helyezte el, az alkotás a...
 
Fotó: The Cult/FB

Öt év után visszatér a The Cult Magyarországra!

A hazai közönség is testközelből megismerheti a The Cult új albumát júniusban, a Budapest Parkban.
 
15 év Kobuci

A 15. évadban a rap is megjelenik a Kobuciban

Rendhagyó módon három koncertfilmmel nyitotta meg tegnap jubileumi évadát a Kobuci Kert. A filmeket a március 28-i Toldi Moziban tartott bemutatókat követően hamarosan online teszik elérhetővé. 
 
Fotó: FM/FB

Négy év után visszatér Budapestre a Flogging Molly

Az ír-amerikai folk-rock hetes fogat utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy június 14-én leporoljuk a táncoló fekete bakancsainkat, és bokázzunk egy nagyot az ördög táncparkettjén az Akváriumban.
 
Kísérték Szécsi Pált, Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, Hofi Gézát, Kovács Katit – boldog 60. születésnapot, Stúdió 11!

Kísérték Szécsi Pált, Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, Hofi Gézát, Kovács Katit – boldog 60. születésnapot, Stúdió 11!

A Müpa Fesztivál Színházában május 27-én ünnepli fennállása 60. évfordulóját a Stúdió 11. A jelenleg tizenkét taggal működő ensemble négy énekes szólistával, Koós Rékával, Szőke Nikolettával, Király Viktorral és Vastag Tamással szólaltatja meg népszerű darabjait, illetve...
 
Mi köze van az Imperium zenekarnak az Orange County Choppershez?

Mi köze van az Imperium zenekarnak az Orange County Choppershez?

Egy újabb dalt mutatott be a hamarosan megjelenő debütáló nagylemezéről a Matláry Miklós billentyűs-zeneszerző vezette Imperium. A még 2018-ban indult, a Nevergreen és az Ámok zenekarokban már együtt játszott muzsikusokból alakult formáció Országút az Égre című friss szerzeménye...
 
Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani:...

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Új hang a hazai hip-hopban: Cent Grál az Akváriumban

Február 7-én az Akvárium Klub ad otthont a Cent Grál koncertjének, ahol a hazai hip-hop szcéna egyik legfrissebb formációja lép a közönség elé. A rapduó több évnyi stúdiómunka után mutatkozik be élőben, sajátos iróniával, közéleti témákkal és színházi háttérből érkező előadói attitűddel.

Dalok, történetek, country: Kiefer Sutherland koncertet ad az A38 Hajón

Kiefer Sutherland újra gitárt ragad, és európai turnéra indul Love Will Bring You Home címmel. A koncertkörút április 28-án Budapestre is megérkezik: a színész-zenész az A38 Hajón ad koncertet, ahol country dalai, személyes történetei és karakteres előadásmódja egyszerre teremtenek intim és nagyívű koncertélményt.
Új koncertek