VOLT

Kezdésnek ez több mint jó VOLT

Két fesztiválmentes év után sikeres 5 napot tudhat maga mögött a Volt teljes stábja. Bár kicsit rögös volt az út, hisz az utolsó pillanatban is akadtak problémák, de ha összességében nézzük, a végeredmény mindenképpen dicséretes! Jó volt végre újra együtt lenni Sopronban!
 
Fotó: Kovács Kinga

A The Carbonfools tagjai nem kifejezetten közösségimédiás guruk...

Itt az új The Carbonfools klip, amelyben úgy tűnik, a zenekar bosszúra szomjazik, ugyanis a történet szerint az énekes „gonosz énje" három olyan influenszert rabol el, aki teljesen felesleges dolgokkal szemetelik tele a közösségi oldalakat.
 
 
Népünnepély a Budapest Parkban: Gogol Bordello

Népünnepély a Budapest Parkban: Gogol Bordello

Először is kedves kommentelőnknek válaszolnánk a FB-videó alatt feltett, "Mi a faszom ez a szar????" kérdésére: tegnap a Gogol Bordello elnevezésű, gypsy-punkot játszó, nemzetközi hírnevű zenekar lépett fel. 2021. június 26-án adtak volna koncertet, végül majdnem pont egy évvel...
 
Fotó: Óbuda.hu

Nyár, plázs, koncertek Óbudán

Az Óbudai Nyár elnevezésű, több mint két hónapos rendezvénysorozat már elkezdődött, és egészen augusztus végéig tart majd különféle programokkal, koncertekkel, Piknik Mozi előadásokkal. Ismét lesz ingyenes Lupa-nap (csak a kerületieknek), és újra nyit a Római-parti Plázs is.
 
Az egész bázis minket bámult... – Quixotic a legújabb TopGun film előtt tiszteleg

Az egész bázis minket bámult... – Quixotic a legújabb TopGun film előtt tiszteleg

Quixotic újabb klasszikust idéz meg, és Tom Cruise után szabadon, DeLorean és KITT helyett most igazi vadászgépekkel repít minket a 80-as évekbe a Top Gun főcímdalával.
 
Madonna színre lép

Madonna színre lép

Madonna történelmet írt, amikor 50. alkalommal került a Dance Club lista élére, ezzel ő lett az első és egyetlen olyan előadó, aki 50 #1 slágert ért el a Billboard listáján. A mérföldkő megünneplésére Madonna két új kiadványt dobott piacra – az egyiket éppen ma.
 
 
Eros Ramazzotti jövő tavasszal Budapesten!

Eros Ramazzotti jövő tavasszal Budapesten diktálja a tempót

Battito Infinito című világkörüli turnéja keretében jövőre újra eljön Budapestre Eros Ramazzotti: a világhírű olasz énekes 2023. április 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Eddig négyszer lépett fel Magyarországon, 2009-ben, 2013-ban, 2016-ban, majd 2019-ben,...
 
Az Omega dobosa nyitja meg az Azok a rockzenészek című fotókiállítást Óbudán

Az Omega dobosa nyitja meg az Azok a rockzenészek című fotókiállítást Óbudán

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában. Az "Azok a rockzenészek - Ahogyan Szalay Zoltán látta őket" című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa nyitja meg június 30-án.
 
A Fiumei úti sírkertben ad koncertet a Csík Zenekar

A Fiumei úti sírkertben ad koncertet a Csík Zenekar

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos programsorozatához, amelynek részeként szombaton a Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtti füves területen.
 
Fotók: Fishing on Orfű

Egy hét múlva Fishing – Ábel vajon ott lesz?

2022.06.29-én délben nyitja meg kapuit a 14. Fishing on Orfű – amely zsinórban nyolcadszor lett elővételben telt házas. Ez lesz a második fesztiválunk az idén, nagyon várjuk, annál is inkább, mert lesz például új helyszíne, sőt, új ALKOHOLSTRATÉGIÁJA is.
 
Fotó: Yungblud

Yungblud lemondta a fellépését – változik a VOLT holnapi műsora

Ez minden fesztiválszervező rémálma (ez is...), hogy egy nappal a fellépés előtt valaki beteget jelent... Mert ez történt most is: Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét.
 
A fotó illusztráció!!!

Újabb dokumentum került napvilágra Barta Tamás halálával kapcsolatban

"Lost in Los Angeles" címen készül film Barta Tamás amerikai életéről és haláláról. Az alkotók közleménye szerint számos adat, információ, fotó, név, dokumentum került majd a nyilvánosság elé ily módon. Ezt a dokut is, mint az előző, "Siess haza, vár a mama" címűt, Hajdú...
 
Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek