Fotó: Emre Kuzu (Pexels)

A Maradj Otthon! után jön a maradj talpon

Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.
 
Fotó: stonemusic.it

Ilyen volt az első távtartásos koncert az USA-ban

Ahogy arról már beszámoltunk, egy arkansasi koncertterem volt a történelmi helyszíne az Egyesült Államok első társas – tehát élő, nem online! –távolságtartásos koncertjének.
 
 
Kún Csaba

Gyászol a magyar zene

Mindössze 57 év adatott meg a dunaszerdahelyi illetőségű zenész, a Ghymes oszlopos tagja, Kún Csaba számára, aki hosszas betegség után tegnap éjszaka feladta a harcot.
 
Fotó: lsi-africa.com

Meghalt Mory Kanté

Életének 70. évében elhunyt az afrikai származású zenész-énekes Mory Kanté, akinek a felejthetetlen Yé ké yé ké című világslágert is köszönhetjük. A hírt a művész fia Balla Kanté közölte az AFP hírügynökséggel.
 
Fotó: Charles Clore park, tel-Aviv 2020.05.21./Instagram

Június elejétől-közepétől indulhatnának a kisebb rendezvények

Akármit is jelentsen ez. Mert azt nem tudjuk, beleértik-e a koncerteket, csak azt, hogy például a szabadtéri vásárok jogszabályszerűen NEM minősülnek rendezvénynek, meg azt is, hogy vidéken már 200 fő alatt bulizhatnak egy esküvőn... Nem mondjuk, hogy értjük, de ez van.
 
Fotó: Korhan Erdol (Pexels)

A világot nem lehet örökre karanténba zárni

Ezt Francesco Vaia olasz orvosprofesszor, a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház igazgatója mondta a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott közösségi interjúban csütörtökön.
 
 
Durván áll a bál Törökországban a Bella ciao miatt

Durván áll a bál Törökországban a Bella ciao miatt

És ezen egy cseppet sem csodálkozunk... Történt ugyanis, hogy az Európában a járvány alatti szolidaritás himnuszává avanzsált, egyébként egykori partizán-dalt Izmirben imára hívás helyett sugározták a mecsetek. Nem direkt...
 
Fotó: Dürer kert

Kinyitott a Dürer kert – ezeket a szabályokat kell betartanod

Azt nem tudjuk, hogy a többi "kertes" helyszín is hasonló keretek között üzemel-e majd, de akkora különbségek nem lehetnek, mert az alap mindenhol ugyanaz: lassan újra indul az élet, de a vírus még itt van.
 
Paloznaki JazzPiknik

A Paloznaki Jazzpiknik szinte teljes külföldi fellépőgárdája lecserélődött

Az eseményt ettől függetlenül megtartják! Lesznek külföldi sztárvendégek, viszont nagy kedvencünk, Caro Emerald koncertjére idén már biztos nem táncolhatunk. :(
 
EFOTT

Flo Rida nem hátrált meg: átjön Európába – ott lesz az EFOTT-on

Már a második halasztott fesztiválnál tapasztaljuk, hogy talán nem minden esetben igaz a MTÜ vezérének – nem hivatalos – álláspontja, mely szerint az idei nyáron külföldi előadó nem fog Magyarországra jönni... Flo Rida egyrészt dacol a vírusparával és útra kel, másrészt volt a...
 
Nem volt elsietett az idei Sziget, Volt és Balaton Sound lefújása?

Nem volt elsietett döntés az idei Sziget, Volt és Balaton Sound lefújása?

Ezt a kérdést a Népszava újságírója, Marnitz István tette fel Kádár Tamásnak, aki a lapban olvasható interjúban többek között azt is elmondja, hogy szerinte a hazai fesztiválkultúra 10-15 milliárdos állami támogatásból megmenthető lenne.
 
Völgyhétvégék

Hétvégék a Völgyben: megvannak a dátumok!

Bár hagyományos formájában a Művészetek Völgyét idén nem rendezik meg, a szervezők ígéretéhez híven ősszel jönnek a Völgyhétvégék, koncertekkel, túrákkal, népművészettel – és a megszokott hangulattal.
 
Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás...

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...
Új koncertek