Híres tetováló és zenész, író, a férje zenekara kíséri és júniusban az A38-on lép fel, ki az?
Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von D, akit férje zenekara, a PRAYERS kísér egész európai turnéján.

Kamarás Iván, Kocsis Tibor, Kovács Áron és Ganxsta Zolee is A DAL versenyzői között
Pár nappal az adás előtt végre összeállt a kép, megvan a versenyzők sora, és a zsűritagok nevét is elárulták, ha jól emlékszünk, nincs változás a tavalyihoz képest: Wolf Kati, Mező Misi, Egri Péter, Ferenczi György.Meghosszabbított határidővel, január 22-ig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba
A leendő zsűri újra a nézőkkel együtt keresi az "ország slágerét". Még mindig nem tudjuk, kik lesznek a döntnökök.A Vad Fruttik új felállásban mutatja be majd az új lemezt
A mai napon megjelent a Vad Fruttik nyolcadik nagylemeze, az Elválaszt. A 10 dalt tartalmazó album már elérhető az online zenei megosztókon.A kultúra nélkül nem kecmergünk ki a covidból
Átfogó felmérést készített a kulturális és kreatív szektorról az európai közös jogkezelők szervezete, a kedden publikált tanulmányt az Artisjus tett közzé. Többek között azt is megállapítják benne, hogy a két szektor az európai gazdaság egyik motorja, kulcskérdés az...Ferenczi Gyuri és Mező Misi is beül A DAL 2021 zsűrijébe
Vincze Lilla, Nagy Feró és a visszatérő Mező Misi mellett új szereplőként Ferenczi György lesz A Dal 2021 zsűrijének negyedik tagja. Tavaly Pély Barna és Apáti Bence is zsűritagok voltak.Kizártak egy produkciót A DAL 2021 mezőnyéből
A Heavy Brains zenekar Emlékszel című száma azért nem versenyezhet, mert nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Így egy másik zenekar jutott lehetőséghez, hogy meglegyen a 40 versenymű.Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus – megvannak A DAL 2021 versenyzői
Kialakult A Dal 2021 mezőnye: a több mint 400 produkcióból negyvenet fog látni a közönség a január 30-án induló dalválasztó show-ban.Milyen lenne egy rapper az Amerikai Egyesült Államok élén?
Színész, ingatlanos már megvolt – a rapperekre meg mostanában úgyis rájár a rúd, jól jönne egy imázsfrissítés: erre az USA elnöki posztja pont megfelel... :)Palya Bea elvált – az új albumával elmondja, hogyan élte meg
Élete nemrég lezárult korszakát, válását és újrakezdését dolgozta fel most megjelent új lemezén Palya Bea. A népszerű énekes Hazatalálok című anyagát decemberben mutatja be az A38 hajón.Hasad az Alma - Kettéválik a gyerekek kedvenc zenekara
Hónapok óta lehetett érezni, hogy valami nem stimmel az Alma együttes háza táján. Most végre tiszta vizet öntöttek a pohárba. Végeredmény: egy régi (Alma), és egy új (Kifli) formáció.Tetoválók Éjszakája Budapesten koncertekkel
December 2-án immár hatodik alkalommal rendezik meg a fővárosban a Tetoválók Éjszakáját, melyen idén a képregények világába kalauzolják a fesztivál látogatóit.14 zenész – más zenészek által ihletett – tetkóval
Mielőtt még világhírű sztárok lettek, a kedvenc zenészeink is között is akadt olyan, akik csak egyszerű rajongók voltak, akik magukra is tetováltatták kedvenceiket vagy általuk ihletett motívumokat, hogy ezt be is bizonyítsák. Összegyűjtöttünk nektek néhányat.