Elnöki közleményt adott ki a Wellhello a kilépésekkel kapcsolatban
Mint arról beszámoltunk, volt a zenekarnak a héten egy furcsa napja, amikor a tagok közül többen is kiléptek. Az együttes FB-közleményben reagált a sajtóban megjelentekre.Wellhello, good bye? Kilépnek a zenekarból a tagok
A Szeretlek Magyarország vette észre, hogy kedden a Wellhello több zenésze is bejelentette közösségi oldalán, hogy kilép.10 felejthetetlen dal Giorgio Morodertől
Nemrég egy másik popmágus, Quincy Jones lépett fel az Arénában, 2019. május 15-én pedig a diszkó keresztapja – vagy az elektronikus tánczene megalapítója – , a 78 éves, többszörös Oscar- és Grammy-díjas Giorgio Moroder dallamai töltik be az ország legnagyobb koncerttermét.Srácok, van próbatermetek? És ha nincs, milyen?
A Hangfoglaló Program az idei évben fel kívánja mérni, hogy milyen Magyarország próbatermi helyzete. Mennyire könnyű vagy nehéz jól felszerelt, elérhető árú próbahelyeket találni, mennyit költenek erre a zenekarok, és mik ezeknek a próbahelyeknek a jellemzői.Megvan az év zenésze!
Több tízezer ember látogatott ki a hétvégén a Budapest Music Expóra. A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott. Mi több: díjakat is osztottak!Hien lesz a Vangelis Filmzenei Koncert szólistája
November 8-án Hien és a nyolcvan fős Magyar Virtuózok Zenekar, valamint a Budapest Énekegyüttes közreműködésével az Oscar-díjas zeneszerző legnagyobb alkotásait hallgathatjuk meg: „1492- A Paradicsom meghódítása”, „Tűzszekerek”, „Szárnyas fejvadász”…, hogy csak egy párat...Emléktábla került Kocsis Zoltán egykori otthonára
Emléktáblát avattak Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester tiszteletére Budapest XIII. kerületében hétfőn, a zene világnapján.Ha valaha is megfordult a fejedben, hogy zenélni akarsz, ezt a programot ne hagyd ki!
Több tízezer hangszert lehet szabadon kipróbálni, plusz első alkalommal lesz látogatható 93 teljesen ingyenes szakmai kurzus, valamint zeneiskolai bemutató óra az idei Budapest Music Expon.Zenész vagy? Így növelheted a bevételedet!
A Tangram blog vette észre, hogy a Spotify nagy dobásra készül.50 évesen ismét nagyot megy a Gyöngyhajú lány!
Az Index mozis rovata számolt be arról, hogy a Gyöngyhajú lány melódiái is felcsendülnek Jonah Hill első nagyjátékfilmes rendezésének előzetesében. Hogy a filmben felhangzik-e? Na, ezt egyelőre még nem tudjuk.Szörényi Levente a Klauzál házban Verklizik
A Zene világnapját a Klauzál Házban szeptember 29-én ünneplik: „Add a kezed" címmel a Verkli együttes ad koncertet, amelyen nem akárki lesz a vendégük: Szörényi Levente.Tarantino elszabadul
Django elszabadul, Kill Bill, Ponyvaregény, Kutyaszorítóban – ez a lista nem egy életművet bemutató filmfesztivál programja, hanem a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezésre kerülő A mozi hangjai koncertjéé. Noha elhangoznak majd más híres filmnek dalok, az est...









































