Budapesten koncertezik a Boyzone egykori énekese!
A Boyzone énekese, a Sztárom a párom című film híres betétdalának előadója decemberben Budapesten lép fel. De nem egyszer, hanem mindjárt három estén a Budapest Sportarénában!Nem vár rá több nyár – Váratlanul elhunyt az egykori C'est La Vie együttes énekesnője
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Berta Claudia. A mohácsi énekesnő halálhírét édesanyja erősítette meg a Facebookon – tudatta a szomorú hírt a Pécsi Újság.18 év után újra Magyarországon ad koncertet Enrique Iglesias!
A Grammy-díjas énekes tavaly már szépen körbelőtte Magyarországot, több szomszédunknál is tiszteletét tette. A magyar rajongóknak mindig Bécsbe kellett járniuk kedvencükért, most végre testközelből láthatjuk a latin világsztárt.Egy szál sárga liliom – ennyit kér a család Aradszky László tisztelőitől
A család a Facebookon megosztott közleményében tájékoztatta az egy hete elhunyt táncdalénekes tisztelőit és rajongóit a temetésről.Ötvenévesen is örök kamasz – Hrutka alkotói jubileum a Kongresszusi Központban
25 éve zenél, de már akkora életmű van mögötte, mint sok más zenésznek 40 év után sem. Hrutka Róbert december 2-án életmű koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban. Egy összegzést, amiben felidézi zenei pályafutása legfontosabb állomásait a punktól a reklámokon át a...Kaliforniai álom – színes szélesvászonra és két zseniális zenekarra
Egy meséből kiragadott mondat jut eszembe a La La Land cinekoncertről, amin volt szerencsém részt venni. „A szarvódisznónyálzógülü irtó cuki.” Elnézést a hasonlatért, de egy ötesztendős kishapsi anyukájaként, aki jelenleg kizárólag mesefilmeket lát, számomra ez a legfrissebb...Szombathely Lordjai Budapesten – koncertbeszámoló
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, hogy a költővel kezdjem, és ez nemcsak a cinegemadárnak okoz nagy bánatot, hanem minden bizonnyal a szabadtéri koncertek szervezőinek és kedvelőinek is.Valaki hiányozni fog a hangosító pultból...
Sajnos a zenekarok háttérembereire sokszor méltatlanul kevés figyelem irányul. Pedig ők is nagyon sokat tesznek a bandákért, hogy jól szóljanak a gitárok, rendben legyen a hangosítás.Amikor Marilyn Manson párkapcsolati tanácsokat ad...
Napközben a Facebook oldalunkon bemutattuk MM új klipjét. Új albuma, amely a "keresztségben" (hehe) a Heaven Upside Down nevet kapta, október 6-tól már kapható.Mindenki számára elérhetővé tették a Linkin Parkos Carpool Karaoke videót, amit még Chesterrel forgattak le
Mindenki megnyugtatására, a videó azzal indul, hogy az együttes és Chester Bennington családjának beleegyezésével jelenik meg. A felvételre július 14-én, az énekes halála előtti héten került sor. A tervek szerint az Apple TV közvetítette volna, de a banda ingyenesen elérhetővé tette...Neki öröm a zene: jó éve van Kölyöknek, a fingerstyle gitárosnak
Az Öröm a Zene díjkiosztóján az év felfedezettje díjat kapta Kölyök, azaz Nemes Gábor. A pécsi klasszikus fingerstyle gitárművész erős évet fut egyszemélyes zenekarával: idén eddig három elismerést kapott, számos nagy fesztiválon lépett fel, és most megjelent Aranykapu című...Vérfrissítés a Mobilmániánál – lemezbemutató a Barba Negrában
A 2008-ban alakult MOBILMÁNIA vérfrissítésen esett át az elmúlt hónapokban. Új albumuk, a Vándorvér már az új felállásban készült, Gamsz Árpád énekessel, a visszatért Donászy Tibor dobossal és Nusser Ernő gitárossal. Az album október 13-án jelenik meg. A kiadás másnapján,...



































