A Kobuciban még tart a 11. nyár – Zerge összefoglalja az előző 10 évet
Immár újra itt az ősz, és Petőfivel szemben (akinek, szép, mint mindig) én inkább a cinege pártjára állnék ebben a kérdésben, pláne hogy mostanában tényleg hűvös szelek járnak, éjszaka meg egészen hidegek is. Ludaim nincsenek a kert alatt, hogy megfagyjanak, de a csilijeim az...A koncertek mellett filmvetítés és kiállítás is lesz a 2. Orosz Zenei Fesztiválon
2019 október 7-13. között rendezik meg második alkalommal az Orosz Zenei Fesztivált. A Szabó Marcell zongoraművész által alapított programsorozat idén hat orosz zeneszerző munkásságát öleli fel különleges, művészeti szempontból felépített tematikával. A fesztiválon több...PASO, Saiid – az esőerdőkért mozgósítanak a magyar zenészek, lehet csatlakozni!
Az egyre-másra fellobbanó esőerdő-tüzek már mindannyiunkat – kivételek persze vannak – rémülettel töltenek el. Szumátra, Borneó, Brazília – nem telik el úgy nap, hogy ne érkezzen valami rossz hír. Ebből a távolságból elég nehéz eldönteni, hogyan lehet segíteni, melyik...Jon Bon Jovi nem fánkozót nyitott...
Jon Bon Jovi a második olyan éttermét nyitja meg, ahol a szegény emberek ingyen ehetnek – olvastuk az Ezt nézd meg című blogon.Lil Peep anyukája jelentette be a zenész posztumusz albumát
A hírt a zenész Instagram oldalán osztotta meg édesanyja, aki azt is bejelentette, hogy a lemez összeállításában is részt fog venni.Utoljára lép fel az egykori Edda-tagokkal a Zártosztály
Július 19-én, a miskolci Gárdonyi parkban a hagyományokhoz híven megrendezik az éves-rendes Zárt-Osztálytalálkozót, melyen utolsó alkalommal ad koncertet ebben a formációban: a bakancsos Edda tagokkal kiegészülve felálló zenekar.Egész nyáron zene az Esernyős belső udvarán és a Fő téren!
Az óbudai Fő tér és környéke hosszú évekig halott hely volt. Csak hétvégenként koptatta a macskaköveket az egymás után menetrend szerint megérkező násznép. Aztán tíz éve beköltözött a Zichy-udvarba a Kobuci, és lassan az egyébként roppant hangulatos tér is életre kelt, s ehhez...Kiszáll az alapító az ország egyik legnagyobb ingyenes fesztiváljából
Több mint 40 év után a Balatonboglári Szüreti Fesztivál megálmodója és névadója a BB Balatonboglári Borgazdasági Zrt. idén nem vesz részt a BB Balatonboglári Szüreti Fesztivál szervezésében és támogatásában.Giorgio Moroder, akit mindenki ismer, de igazán senki sem
My name is Giovanni Giorgio, but everybody calls me Giorgio – azt hiszem, ez lehetett a múlt heti Aréna-beli koncert mottója.Te is gyűlölöd a YouTube-reklámokat? Van egy jó hírünk!
Az eddigi legidegesítőbb tapasztalatunk a meditációs videó többszöri megszakítása reklámokkal... lazulj el, ha tudsz :) De a lejátszási listákat megszakító hirdetések is az agyunkra mennek. Rövidesen viszont – s YouTube Music Premium szolgáltatással – reklámmentesen, a háttérben...Hatodszorra küzdenek a hazai előadók a Nagy-Szín-Pad! versenyében
Idén májusban hatodik alkalommal csapnak össze a legkülönbözőbb műfajokból érkező zenekarok és előadók a Nagy-Szín-Pad! igencsak csábító nyereményeiért, köztük a Sziget fesztivál nagyszínpadán való szereplés lehetőségért. A nyolc produkció a szakmai zsűri pontjai mellett...Toto Cutugno csiszolatlan gyémántra bukkant, el is hozza Budapestre magával
Toto Cutugno – díszvendégként vagy zsűritagként – mindig jelen van a Sanremoi Fesztiválokon. Az idei Sanremoi Young Fesztivál nagy felfedezettje a csupán 16 éves Eden Lorenna: amint felcsendült a hangja, Toto Cutugno rögtön tudta, hogy egy csiszolatlan gyémántra lelt. A verseny után...






































