Most már végleges: szálloda lesz az Almássy téri Szabadidőközpontból

2022/02/06  ·     ·  mmi

Az Építészfórumon olvastuk, hogy 135 szobás szálloda lesz az egykori ikonikus intézmény helyén. Amúgy szerepel a poptörténeti emlékpontok sorában, de most úgyis lekerül onnan az emléktábla– ha egyáltalán kikerült a szellemház falára...

Most már végleges: szálloda lesz az Almássy téri Szabadidőközpontból

Láng Művelődési Központ, Ikarus Művelődési Ház, Kispesti Munkásotthon, KEK, FMH – a pontokból vonallá áll össze a magyar előzenélés története, és ezen a vonalon egy markáns kiemelés az Almássy téri Szabadidőközpont.

Bizonyos generációknak semmit nem mond a neve, de például eme sorok írója rendszeresen járt oda koncertekre, fesztiválokra – sőt, kezdő pedagógusként még kisiskolásokat is kísért az intézmény tanuszodájába. Ez utóbbi tény kissé befolyásolta is a nagy ugrálósdit a koncerteken, mert nagyon nem tudta elfeledni, hogy mi van a talpa alatt...

Ahogy az Építészfórum is írja,

"Az Almássy téri szabadidőközpont egykor több generáció, közösség számára jelentette a kikapcsolódás és a találkozás helyszínét. Az 1983-ban megnyitott létesítmény első tervei még 1974-ben készültek el, majd 1976-ban született döntés a megépüléséről. Az ötemeletes, közel hatezer négyzetméter összterületű házban helyet kapott többek között egy tanuszoda-medence, kisebb-nagyobb, különféle rendezvények megtartására alkalmas termek, klubszobák, galéria, edzőterem, nyelvi labor és irodák. A ’80-as években kultikus helyszínévé vált a helyi közösségeknek, főként színes zenei palettája miatt, ám a ’90-es években, a szórakozóhelyek egyre szélesedő kínálatával (pl. PECSA – aszerk.) párhuzamosan jócskán veszített népszerűségéből. Több tulajdonosváltást, bezárást és újranyitást is megélt, legutóbb a 2010-es évek elején, azóta gyakorlatilag szellemházként tartják számon a környéken."

Egyetlen eset van még, amikor egy egykori kultikus hely (Sirály) megközelítően eredeti funkciójában éledt újra, ezt a Gödör csapatának köszönhetjük, és itt írtunk róla.

Nincs is azzal semmi baj, ha hosszú évekig üresen álló szellemházakat takarítanak el vagy hasznosítanak újra: de a Düreren kívül nem tudunk arra példát, hogy amikor egy kultikus szórakozóhelyet, közösségi teret a földdel tettek egyenlővé, akkor cserébe felkínáltak volna valamit annak a generációnak/rétegnek/csoportnak... Leginkább nem. Az embernek az a víziója támad egyébként, hogy Budapest utcáin hordákba verődött külföldiek kaparják a szállodák kapuiról a festéket, a szél pedig meg-meglebbenti a MEGTELT feliratot (zene hozzá valami western-melódia). Csak ez lehet a magyarázata, hogy a Dürer, a Mika és most az Almássy helyén is szálloda épül. (A Kuplungén meg apartmanház lett. Értékesek ezek a belvárosi ingatlanok, na – nekünk is bazi értékesek voltak, csak nem HUF/négyzetméterben mértük.)

Tény, hogy ma már nem tudna koncerthelyszínként működni az Almássy: az épületet körbeölelő lakóházak miatt olyan hangszigetelésre lenne szükség, ami egy ilyen beruházásnál a soha meg nem térülő kategória, nem beszélve az utcán egybeverődött/dohányzó tömegek és a lakosság feltételezhető konfliktusáról. Erzsébetváros amúgy is új koncepciót keres, próbál balanszírozni az elégedetlen lakosság és a szórakozni vágyó tömeg között, most éppen egyfajta kultkonceptet próbálnak rávarrni a bulinegyedre, hajrá.

Az építészek cikkének valamelyik megosztásánál valaki felvetette, hogy miért nincsenek már ilyen kultúrházak, művelődési központok, ahol nem csak a fiatalok és örökifjak lelhetik meg a számításaikat, de a gyerekeknek és az időseknek is kínálnak a szabadidő eltöltésére lehetőséget. Az előbbieknek amúgy rengeteg választási lehetőségük van város- és országszerte, de például a nyugdíjasokat abszolút kihagyta mindenki a számításból. Mondjuk, ebben a felpaprikázott hangulatban elég para, hogy egymásnak esnének a kötőtűvel valami aktuális szlogen kapcsán...

De annak idején békében elvoltunk egymás mellett. (Zene hozzá: Nem csak a húszéveseké a világ.)

"Hely mindenesetre volt az emberek befogadására: a komplexum két klubteremmel, három előadóteremmel, kilenc szakköri helyiséggel, egy négyszáz fő befogadására alkalmas nagyteremmel, egy teázóval, egy százhúsz főre tervezett kamarateremmel, sőt egy huszonöt méteres uszodával is rendelkezett.

1987-ben költözött ide a híres-hírhedt Club 2000 a Rádayból. Az ötlet Menyhárt Jenőtől, az Európa Kiadó frontemberétől származott. A koncepció az volt, hogy az látogató minél többféle szimultán ingert kapjon: performanszok, röpkiállítások, filmvetítések, táncházak zajlottak egy időben. Olyan külföldi fellépők is feltűntek, mint a Plastic Dolls vagy Henry Rollins, a hazaiak közül pedig itt lógott az alternatív zene krémje, az Európa Kiadó, a Balaton, a Sziámi, az Ági és a fiúk, a Balkán FuTourist, a Sexepil és a Neurotic.

Heti ezerötszáz-kétezer ember vett részt ezeken a bulikon, s habár látszólag minden flottul ment, a klub létjogosultságát illetően akadt azért belső feszültség a munkatársak között. A Club 2000 utódjánál, a Club MM-nél mindez megszűnt. A rejtélyes nevű Club MM 1987-ben indult, és két évig tartott ki, az ELTE KISZ Bizottsága adta hozzá a nevét. A fellépők köre jelentősen kitágult: a Kézi Chopin, az Auróra, a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz, a Kretens, de Tereskova is fellépett itt. 1988-ban az Almássy tér adott helyet a botrányos Intermámor ’88 hangfesztiválnak, de a Bonanza Banzai klubjának is.

1990-ben Almássy téri Szabadidőközpontra rövidült a komplexum neve. 1991-ben, Waszlavik „Gazember” László ötlete alapján itt zajlott az I. Nemzeti Zenei Fesztivál. Magyar népzenét feldolgozó művészek léptek fel, úgymint a Muzsikás, az After Crying, a Dresch Quartet, a Vágtázó Halottkémek, a Barbaro, s persze Waszlavik maga." (Forrás)

Szóval, ez az underground szellem járta Almássy mindörökre eltűnik. Egy szóval sem állítjuk azt, hogy ez akkora baj lenne, hiszen, ahogy fent is említettük, eredeti funkciójában lehetetlen lenne visszaadni – a kinek is? Az a generáció, akiknek ez fontos volt, lassan az unokáit cipeli Alma együttes vagy Halász Judit-koncertre. Meg aztán, nem volt egy szép épület, na. Ez a megközelítés persze annak idején eszünkbe sem jutott, a lelkét szerettük.

"...nincs az az építészeti kín, amely a megszokástól és a gyerekkor nosztalgiájától ne szépülne műremekké, amit ha lebontanak, csak sír utána az ember." (Index)

Ma már ilyen nagy területű közösségi helyek (ötezer négyzetmérter, hat emelet!) nincsenek, lehetetlen fenntartani őket. Kisebb egységekre esett szét a sztori, de például a klubélet valahogy nem tért vissza: koncertek, fesztiválok, tehetségkutatók vannak, a befutott zenekarok a megélhetést keresik, a feltörekvők energiáit meg felemészti a feltörekvés. Azt egyébként tudtátok, hogy az Almássyn volt 1983-ban a magyar tévé által először közvetített legendás Ki mit tud? Vagy azt, hogy itt volt a klubja nem csak a Bonanza Banzainak, de többek között az Első Emeletnek, a KFT-nek, a Ladánybenének és a Satöbbinek? Akkor még nem volt ekkora a (zenekari) árok a közönség és a zenészek között, és inkább hajaztak a "szomszéd srácra", mint a celebekre.

Jó hír, hogy azért vannak kisebb helyek, ahol elég sok érdekes dolog történik, olyanok is, amelyek a fentiekhez képest közelebb hozzák egymáshoz a zenészeket és a közönségüket, ilyen például a K11 Művészeti és Kulturális Központ, amelynek egyik rendezvényén például Líviusz dumál zenészekkel. Vagy ott van még az ERöMŰVHÁZ  és azok a még talpon levő úgynevezett romkocsmák és egyéb vendéglátóegységek, ahol még tartanak kulturális és zenei rendezvényeket. Az élet nem áll meg. Csak néha szálloda lesz a kedves helyeinkből, ahol aztán éjszakánként komplett fesztiválokat rendeznek majd a letűnt kor szellemei.

S hogy milyen lesz ez az új épület? A hírek szerint megmarad a belső átrium, hátul lesz egy új belső udvar, a Szövetség utca felé parkolóházat nyitnak, az épület homlokzata pedig teljesen megújul. A tér felé nyitott üvegportált és új lépcsőt alakítanak ki, ami majd összeköti a 135 szobás szálloda hallját a térrel, ami már nem a miénk itt, legalábbis bizonyos szempontból.

 

 

Almássy téri Szabadidőközpont, nosztalgia, szálldoa

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek