Az Őrölt Nők Ketrece
A Stardust a Club 202-ben szántja fel a színpadot  a Snakeheart vendégeként pénteken!

A Stardust a Club 202-ben szántja fel a színpadot a Snakeheart vendégeként pénteken!

A Snakeheart több évtizede népes rajongótáborral büszkélkedhet, és mivel nem koncerteznek aktívan, azon a néhány bulin, amelyet az év során tartanak, mindig teltházra számíthatnak és ez minden bizonnyal nem lesz másképpen most sem december 18-án pénteken a Club 202-ben, ahol a...
 
Nem viccelünk: már lehet jegyet venni a Barba Negra Track első nyári koncertjére!

Nem viccelünk: már lehet jegyet venni a Barba Negra Track első nyári koncertjére!

KOWALSKY MEG A VEGA az első Barba Negra Track program, amit a szervezők és a zenekar nyilvánosságra hozott! Kowáék 2015-ben csak telt házas koncerteket adott Budapesten, így itt az idő gondoskodni a 2016. június 11-i buli belépőiről! Az jegyelővétel elkezdődött!
 
 
EFOTT - Idén szervezőkké válhatnak a fesztiválozók

EFOTT - Idén szervezőkké válhatnak a fesztiválozók

Egy évre abbahagyja a vándorlást, és 2016. július 12-17. között ismét Velencét veszi birtokba az EFOTT. Nem ez lesz azonban az egyetlen duplázás a fesztivál szervezésében: a házigazda szerepét ezúttal két egyetem megosztva látja el. A hallgatók már most felpörögtek mindkét helyen,...
 
Világhírű gyerekkórus érkezik a Müpába karácsonyozni

Világhírű gyerekkórus érkezik a Müpába karácsonyozni

A karácsony hangulatát előlegezi meg a neves fiúkórus, az osztrák St. Florianer Sängerknaben és Kovács Róbert orgonaművész közös hangversenye december 17-én a Müpában. A műsorban elhangzó több mint húsz mű jóvoltából az ünnep meghittségét, fennköltségét és felszabadult...
 
Egy családi házban 40 részegnek zenéltünk: Kabai László és a Mirigy-sztori

Egy családi házban 40 részegnek zenéltünk: Kabai László és a Mirigy-sztori

Sok cikkemben emlegettem úgy, mint K. László, világhírű dobos, aki a mottójával mindig megérteti velem a lényeget. Hogy mi ez a mottó? Majd kiderül az interjúból. Az Irigy Hónaljmirigy december 18-án ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, és ez alkalomból az Arénában adnak egy...
 
Zugló Angyalai Akció

Zugló Angyalai Akció

Zugló Önkormányzata az év végéhez közeledve, nagyszabású akciót tervez, hogy azon családok se nélkülözzék karácsonykor a finomságokat az ünnepi asztalról, akiknek ez nem fér bele költségvetésébe.
 
 
A zenegép már nem szemétre lökött ócskavas: Generál–koncert szombaton!

A zenegép már nem szemétre lökött ócskavas: Generál–koncert szombaton!

A Generál együttes egy korábban nem létezett felállásban, de négy egykori taggal ad koncertet december 12-én a fővárosi Tüske Csarnokban. A hetvenes évek meghatározó zenekarából színpadra lép Várkonyi Mátyás (ének, billentyűsök, gitár), Horváth Charlie (ének, konga), Karácsony...
 
Lóri kitálalt

Lóri kitálalt

Kaptafa címmel szókimondó önéletrajzi könyv jelent meg Schuster Lórántról. A P. Mobil együttes vezetője az együttes 1976 és 1979 közötti archív felvételeiből egy három CD-s kiadványt is összeállított.
 
A zene (és a frontember) gyógyító ereje - Editorsra tomboltunk

A zene (és a frontember) gyógyító ereje - Editorsra tomboltunk

A brit indie–éra egyik legeredetibb bandája, az Editors koncertjén tátottuk a szánkat kedd este a Barba Negrában, ahol az is végleges megállapítást nyert, hogy szerelmes vagyok a fura mozgású frontemberekbe! Meg a munkásságukba is… :)
 
Sok jó ember kis helyen is – Morgenfunk koncert a New Orleans Clubban

Sok jó ember kis helyen is – Morgenfunk koncert a New Orleans Clubban

A 11 éves zenekar egészen különleges estére készül, ugyanis a meglévő vonósnégyest megduplázva, vendég énekesekkel, 10 vadonatúj dallal érkezik a New Orleans Clubba.
 
Angyalszárnyakat növesztettek a sztárok

Angyalszárnyakat növesztettek a sztárok

Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Sipos Tamás, Erdei Zsolt „Madár", Magyar Gergő, Gergely István és Bicskei Anikó állami gondozott és hátrányos helyzetű gyerekeket ajándékoznak meg.
 
Balaton Sound: Tíz év – tíz név

Balaton Sound: Tíz év – tíz név

2016. július 6-10. között tizedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a legizgalmasabb vízparti bulifolyam, a Balaton Sound, jövőre is a MOL Nagyon Balaton keretében. Az első bejelentés – stílusosan – tíz fellépőt tartalmaz, köztük Macklemore & Ryan Lewis, Armin van Buuren,...
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek