Az Őrölt Nők Ketrece
A THE CURE 2016-os turnéja Budapestet is érinti!

A THE CURE 2016-os turnéja Budapestet is érinti!

A legendás The Cure 2016 őszén 17 országban összesen 30 koncertet ad a kontinensen, ez lesz az első turnéjuk 8 év után. Ennek a limitált számú fellépésnek hazánk is része lehet, Robert Smith bandája október 27-én lesz látható a Budapest Arénában!
 
Brit garázszenébe oltott pszichedélia: THe pUnch

Brit garázszenébe oltott pszichedélia: THe pUnch

Megérkezett a THe pUnch debütáló albuma, a Will Way, rajta kilenc hömpölygő és sodró dallal, amik igazi pszichedelikus örvénylésbe vonják a hallgatókat.
 
 
Színesebb lesz a már kicsit uncsi SZIN

Színesebb lesz a már kicsit uncsi SZIN

Megújult külsővel és gazdagabb kínálattal jelentkezik a hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok 2016. augusztus 24-28. között, benne a hazai zenei élet legjava és nemzetközi sztárok. Az olcsóbb bérletek már kaphatók.
 
Búcsúzik a Budapest Bár

Búcsúzik a Budapest Bár

Az idei utolsó koncertjét adja a Budapest Bár az A38 Hajón. Kitűnő zenekar, fantasztikus egyéniségű énekesek és nagyszerű dalok – mára elmondhatjuk, hogy a Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket egy cigányzenekar hangzásáról és repertoárjáról.
 
Seal, Ceelo Green, Ed Sheeran, Kylie Minogue és Green Day a Magneoton őszi kínálatában

Seal, Ceelo Green, Ed Sheeran, Kylie Minogue és Green Day a Magneoton őszi kínálatában

Öt újdonsággal startolt a november a Magneotonnál. A friss lemezek között biztosan mindenki megtalálhatja majd a hangulatához illő dallamokat, hiszen Seal, Ceelo Green, Ed Sheeran és a Green Day is vadiúj lemezzel rukkolt elő, az arany torkú ausztrál énekesnő, Kylie Minogue pedig...
 
Színes egyéniség, komikus személyiség – Jammal első önálló estje az Instantban

Színes egyéniség, komikus személyiség – Jammal első önálló estje az Instantban

„Mindig is sztár akartam lenni” címmel áll színpadra december 5-én először szólóban Jammal, akit az idei Ki Mit Tube videóversenyből ismerhet a nagyérdemű. Önálló szereplése elképesztő lesz, mert eddigi munkássága karikírozásán alapul, egyfajta modern humorba ágyazva a...
 
 
Rúzsa Magdival és Presser Gáborral lép át az új évbe az Amadinda

Rúzsa Magdival és Presser Gáborral lép át az új évbe az Amadinda

Immár tizenötödik alkalommal tart közös szilveszteri koncertet az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor. A Zeneakadémia nagytermében ezúttal Rúzsa Magdi lesz a produkció vendége.
 
„Mindig másképp” - Zorán unplugged a Budapest Kongresszusi Központban

„Mindig másképp” - Zorán unplugged a Budapest Kongresszusi Központban

Három év után ismét akusztikus koncerttel örvendezteti meg rajongóit Zorán 2016. március 20-án, a Budapest Kongresszusi Központban. Sőt, a „mindig másképp” jegyében ezúttal vonósnégyes is megszólal a különleges esten.
 
Mindenki dobja ki a gitárját, Slash a király!

Mindenki dobja ki a gitárját, Slash a király!

Mivel is kezdjem... Van ember a Naprendszerben, aki ne tudná ki is Slash? Szerda este megmutatta az Aréna bátor népének, hogy miért is ismerik a nevét Krasznojarksztól Balmazújvárosig mindenhol. Az egyetlen ember, akin nem látjuk, mennyire öregszik…
 
Lóci most megint az A38-on játszik

Lóci most megint az A38-on játszik

Az augusztus 20-i Tüzijáték Special után visszatér az A38 Hajóra a Lóci Játszik zenekar. Ezúttal azonban nem a tetőteraszon, hanem a hajó gyomrában ad koncertet a nemrégiben új klippel jelentkező csapat.
 
Schwartz Dávid és Növendékei Jótékonysági Gálaest Szentendrén

Schwartz Dávid és Növendékei Jótékonysági Gálaest Szentendrén

Jótékonysági Gálaestet ad a The Voice-ból ismert Schwartz Dávid növendékeivel karöltve: a bevételből a Budai Gyermekkórház Epilepszia Centrumát hivatott támogatni. Az egykori tehetségkutatós énekes nem először áll az ügy mellé, a szimpatikus számunkra az benne, hogy nem csak...
 
A Négy évszak-turné Budapestre érkezik: Nigel Kennedy duplázik az Arénában

A Négy évszak-turné Budapestre érkezik: Nigel Kennedy duplázik az Arénában

Nigel Kennedy lemezbemutató koncert lesz 2015. december 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. A nagy érdeklődésre való tekintettel egyből két koncert is lesz, a művész a Virtuózokban bemutatkozott Kiss Zoltánnal, Sándor Zoltánnal és Váradi Gyulával együtt lép fel.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek