Az Őrölt Nők Ketrece
Isten nem ver bottal – nem röhög!

Isten nem ver bottal – nem röhög!

Gene Simmons (a Kiss basszusgitárosa) érdekes (vicces?) nyilatkozatainak mostanában se szeri, se száma. Nemrégiben jelentette be, hogy le kívánja védetni az ördögvillát, miszerint ő használta először ezt a jelet. Majd egy interjúban "szánalmasnak" nevezte, hogy Prince...
 
Fotó: Egyed Melinda /Szabihíd by Valyo FB

Söndörögjetek a Szabadság hídra augusztusban!

A Szabadság híd lezárását kihasználva már a nyár elejétől rengeteg programot élvezhettünk nem mindennapi díszletek között – tökéletes háttérképpel megspékelve. Augusztus 12-én az egyik legdinamikusabb, világzenében utazó hazai csapat próbálja megremegtetni a biztosnak tűnő...
 
 
Fotó: Placebo/Facebook

A fény és a remény jelzője, az, ami mindig maradsz nekünk – így búcsúznak a zenészek Chester Benningtontól

Lassan 24 órája annak, hogy Chester Bennington halálhíre nyilvánosságra került, és még mindig nem hisszük el, hogy ez a való világ. Körbenéztünk a Facebookon, ki, hogyan reagált a tragédia kapcsán.
 
R.I.P.

Szenvedés, nagy érzelmek, katartikus düh – Chester Bennington

Mikor arra adtam a fejem, hogy koncertekről, zenészekről írok (nemcsak) szubjektív cikkeket, reménykedtem abban, hogy nekrológot sohasem kell írnom. Ez sajnos nem jött be, hiszen már nem az elsőt kell rövid idő alatt közzétennünk.
 
Fotók: Lengyel P. László

Vazulnak az ő vére – Zerge megnézte a musicalt, és elmondja, miben jobb, mint az István, a király

Nyilván elsőre is adja magát az összevetés mind műfajilag, mind témakörét tekintve az István, a királlyal, mint – mondjuk úgy – alap magyar rockoperával (bár a rockszínházas Sztárcsinálók 1-2 évvel megelőzte, de valamiért nem kapott akkor felhajtást, pedig szerintem jobb darab,...
 
„Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar…” – Egy sátorban Annáékkal a pusztában

„Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar…” – Egy sátorban Annáékkal a pusztában

Az Anna and the Barbies zenekar lassan fesztivállá alakuló rajongói tábora idén is szeretettel és érdekes programokkal várja a nagyváros zajától és mobil kütyüktől mentes ugaron a nyugalomra, békére és szeretetre éhes fiatalokat.
 
 
Fotó: Budapest Business Journal/bbj.hu

Holtan találták a Linkin Park énekesét

A 41 éves zenészt Los Angeles-i otthonában találták meg csütörtök reggel.
 
Fotó: Grnák László/ BLIKK

Somló Tamás síremlékére egy gyönyörű LGT-dal kottáját vésték

Tegnap megemlékeztünk Somló Tamás haláláról – egy éve nincs közöttünk. A család, a barátok és a zenésztársak részvételével szintén tegnap avatták fel a síremlékét, erről a Blikk közölt beszámolót, ebből idézünk.
 
Fotók: Rockmaraton FB

Egy embert ki kellett menteni a tóból, de egyébként minden rendben volt – Rockmaraton 2017

Vasárnap hajnalban elhallgattak a gitárok a 2017-es Rockmaraton Fesztiválon – idén először viszont már most biztosak a szervezők abban: jövőre lesz folytatás! A szervezők így látták a fesztivál:
 
A fotó illusztráció (Youtube)

Tragédia a fesztiválon: áramütés végezhetett a francia énekesnővel

Szörnyű tragédia árnyékolja be a franciaországi Léo Ferré fesztivált, ahol tegnap éjféltájban a francia származású, 35 éves sanzonénekesnő, Barbara Weldens koncert közben a színpadon lelte halálát. Ráadásul egy templomban…
 
Esernyőre csak itt legyen szükség! Egyébként úgysem engedik be...

Egy őszinte vallomás a Sziget szervezőjétől: Az idei line-up összeállításakor nem voltunk szerencsések

A Magyar Nemzet Kádár Tamással, a Sziget Kft. cégvezetőjével készített interjút.
 
Van élet a Despacito után!

Ez a cikibuli egy kicsit más lesz! Necc Party a Parkban

Péntek este a Budapest Parkban a koncertek után ismét felcsapják a zenei emlékalbumot: hajnalig rophatjuk a kilencvenes és kétezres évek leggagyibb slágereire a Spanish Wax déjéinek köszönhetően. Ráadásul, ha most kilátogatsz, és nem a VIP listán keresztül jutsz be, hanem rááldozod...
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek