Curtis jövőre Emilióval arénázik

2018/10/29  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Az újpesti rapper, Curtis és a csillagokat is leéneklő szájdobos, Emilio egymásra találtak, és közös munkájuk bemutatására nem kisebb helyszínt választottak, mint a Sportaréna! A páros 2019 április 27-ére várja mindkettőjük rajongótáborát egy baráti estére.

Curtis jövőre Emilióval arénázik

Barátságból örömzenélés – ezzel a mottóval vág neki a jövő évi nagykoncertnek Emilio & Curtis ahol régi slágereik és új közös albumuk dalai is hallhatók lesznek majd. Plusz meghívott vendégelőadók is fellépnek, és ígéretük szerint látványvilágban, színpadi megjelenésben is különleges lesz az április 27-ei arénás lemezbemutató.

"Emillel még az Édes élet ideje alatt ismerkedtünk meg. Hála Istennek a kapcsolatunk túl nőtt a műsoron és azóta is testvérként szeretjük egymást. Az első pillanattól kezdve éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nagy szereteten és tiszteleten alapuló barátság a miénk, hiszen mind a ketten mély érzésű emberek vagyunk. Szavak nélkül is érezzük egymást és egymás gondolatát, ami kincs a mai világban" - említette Curtis.

A két előadó idén nyáron már kiadott egy közös dalt, aminek sikerén felbuzdulva azonnal elkezdtek dolgozni a közös albumon. Az új korong dalait a nagykoncert napján mutatják majd be először.

"Mind a ketten kaptunk az Istentől egy tálentumot, és ezt most itt az ideje, hogy egyesítsük. Engem nagyon inspirálnak Curtis szövegei és a világa. Régóta szerettünk volna már együtt dolgozni, és ennek most jött el az ideje. Új közös dalokkal készülünk, de természetesen felcsendülnek majd a nagy Emilio és Curtis slágerek is új köntösben" - árulta el Emilio.

A koncertre a jegyértékesítés várhatóan november elsején indul.

Emilio, Curtis, Csak azért is, Aréna, koncert, 2019, Danubius Music, rap, soul, funky

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek