Legalább tizenöt (vagy 20?) éve járok Cabaret Medrano-koncertekre. Láttam őket a Fővárosi Nagycirkuszban, a Szigeten, az A38-on, a Gödörben, a Katona József Színházban és egy tucat kisebb helyen – nagyjából ott voltam minden jubileumi koncertjükön is. Ennyi idő alatt zenészek jöttek és mentek, helyek nyíltak és zártak be körülöttük, de valami állandó maradt: az a nehezen besorolható világ, amelyről pontosan tudni lehet, hogy Cabaret Medrano, ha éppen mások állnak a színpadon, mint tíz vagy tizenöt évvel korábban.
Egy világsztár ennyi idő alatt albumkorszakokon, világ körüli turnékon, arénákon és stadionokon vonul végig, a történetét pedig toplisták, eladási adatok, díjak és milliós nézőszámok szegélyezik. Egy nem mainstream zenekar hosszú története más léptékben zajlik: itt nem feltétlenül az jelenti az előrelépést, hogy az ötszáz fős helyet egyszer csak ötezresre cserélik. A közönség és a zenekar inkább egymás mellett halad – ugyanazokkal a dalokkal újabb helyeken találkozik, látja a tagcseréket, észreveszi, hogyan alakul át egy hangszerelés, és közben azt is végignézi, ahogy körülöttük megváltozik a város. A Cabaret Medranónál ez különösen fontos, mert Budapest nem egyszerűen a zenekar származási helye, hanem kezdettől fogva a történet egyik főszereplője.
Egy zenekar az ezredforduló Budapestjéről
A Cabaret Medrano 2001-ben született Kamondy Imre költő-színész és Verebes György vajdasági magyar festő barátságából, nagyjából ugyanabban az időszakban, amikor Budapest később legendássá vált romkocsmavilága is kialakulóban volt. Ez a környezet nem egyszerű háttér maradt: a város, annak helyei és figurái beköltöztek a dalokba is. A Szimpla Kert például a Casablancában kapott saját Medrano-emlékművet.
Kamondy mögött ekkor már ott volt a Vadsanzon története, de egy idő után a rockosabb megszólalás helyett más kezdte érdekelni: sanzon, flamenco, argentin tangó, világzene, Brecht és Weill, Viszockij. Az új zenekar dalait pedig „filmnovellákként” képzelte el, amelyeknek a klub éppúgy természetes közege lehet, mint a színház. Talán innen ered az is, hogy a Cabaret Medranót mindig nehéz volt egyetlen műfaji fiókba tuszkolni. Jazz, latin zene, klezmer, balkáni motívumok, tangó, sanzon, népzene és világzene keveredett náluk az évek során, de huszonöt év távlatából már nem igazán érdekes kiszámolni az arányokat, melyikből mennyi van. Ezekből régen kialakult egy saját zenei nyelv, egy filmszerű világ, amelyhez legalább ennyit tesznek hozzá Kamondy szövegei: kocsmák, utcák, szerelmek, különös alakok, kisemberek, bohémek és elveszett figurák népesítik be a dalokat. A Medrano Budapestje egyszerre valóságos és kitalált város: ismerjük a helyeit, mégis mintha valamelyik kissé groteszk közép-európai filmből lépnénk át oda.
Nem feltétlenül felfelé vezet az út
A Cabaret Medrano történetének egyik legérdekesebb sajátossága, hogy a pályaívét nehéz a zeneipar hagyományos koordinátái között megrajzolni. Ahogy azt már említettem, játszottak a Müpában és a Katona József Színházban, a Fővárosi Nagycirkuszban, az A38-on, fesztiválokon és apró klubokban. És ezek között nem feltétlenül állítható fel rangsor. Kamondy korábban arról beszélt lapunknak, hogy a Medrano ötszáz ember előtt remekül működik, megfelelő körülmények között akár ezerötszáz előtt is, de amikor már csak pontokat lát az emberek helyén, elvész valami abból, ami számára fontos. Az intimitás ugyanis ennek a zenének része. Sőt, talán éppen ez az egyik titka annak, hogyan lehet huszonöt évig létezni a mainstreamen kívül. Nem kell minden következő koncertnek nagyobbnak lennie az előzőnél...
A zene körül mindig volt valami más is
A Medrano színházi eredete közben sosem tűnt el teljesen. Koncertjeiken artisták, táncosok, bábosok is megjelentek, ez a bohém világ más művészeti ágakat és színészeket is bevont, a Visszatérni délre bemutatója pedig dramatizált koncertként került színpadra. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Nagycirkusz porondján sem tűntek idegen testnek... Ehhez kapcsolódik a képzőművészet is, de ez külön történet helyett inkább ugyanannak a gondolkodásnak egy másik megnyilvánulása. Kamondy fest és ír (több kiállításán is ott voltunk), Verebes György pedig festőként is jelentős életművet épített fel; korábbi jubileumokhoz kiállítások kapcsolódtak, Imre pedig a Festő Zenészek és Zenélő Festők összművészeti fesztivál létrehozásában is részt vett. A Medrano világában kezdettől meglehetősen átjárhatók voltak a művészeti ágak.
Más zenészek, ugyanaz a Medrano
Egy-egy tagcserénél könnyű volt azt gondolni, hogy most már biztosan más lesz a zenekar. És persze más lett – csak közben valahogy Medrano maradt. A különböző zenei háttérből érkező muzsikusok nem egyszerűen eljátszották a már meglévő dalokat, hanem hozzátették a saját világukat. Más hangsúlyt kapott egy-egy zenei réteg, új színek jelentek meg, és ettől a régi dalok is képesek voltak tovább élni. A zenekar identitását ugyanis sosem egy konkrét hangszerpark vagy szigorúan körülhatárolható műfaj jelentette.
A 25. születésnapi koncert ezért különösen izgalmas vállalkozás: a négy nagylemezről 28 dal hangzik el, a színpadon pedig összesen tizenöt zenész fordul meg. Ott lesznek a zongoristák, Verebes György, Darvas Kristóf és Vörös László; gitáron Bujdosó János, Fekete Jenő és Rósz György; énekel Kamondy Imre mellett Darvas Bence, Verebes György és Tóth Evelin. Nemes Janó, Strausz Eszter és Wizner Balázs fúvós hangszereken, Dudás Zsombor, Szert Zsigmond és Pfeiler Ferenc dobokon játszik, Darvas Bence pedig harmonikán, melodikán és hegedűn is megszólal.
A névsor így már nem egyszerű fellépőlista, hanem a Cabaret Medrano történetének keresztmetszete. Különösen szép keretet ad neki Verebes György jelenléte: huszonöt évvel azután, hogy Kamondyval közösen elindították a zenekart, a jubileumon ismét együtt állnak színpadra
És több mint másfél évtized után nem azért érdekes számomra még mindig egy Cabaret Medrano-koncert, mert ugyanazt kapom (jó, egy kicsit) amit tizenöt éve, és nem is azért, mert minden alkalommal valami gyökeresen újat kell mutatniuk, sőt, nem is azért, mert jót lehet táncolni a zenéjükre (bár egyszer végigültem egy koncertet...). Hanem mert felismerhető maradt az a világ, amelybe annak idején beléptem, és én ezt a világot nagyon ragaszkodom, mert félig – vagy tán egészen – a valóságban már eltűnt. Hiszen Budapest alaposan megváltozott: klubok születtek, költöztek el vagy tűntek – tüntették – el, a romkocsmából fogalom, majd turistalátványosság lett, zenészek jöttek-mentek, és mi, akik ott álltunk a közönségben, szintén ennyivel idősebbek lettünk.
Most pedig jön a huszonötödik születésnap: Imre, a harmonikája, a színes és népes csapat és megannyi zenei emlék, ami aztán egy újabbat generál majd 27-én, a Bábel Kertemben.
Cabaret Medrano, Kertem, jubileum
Szólj hozzá!