Kivagy? Carbonfools, Frenk – lemezbemutatók az A38-on

2020/01/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Elindult a Carbonfools új albumának bemutató turnéja, melynek budapesti állomása az A38 Hajón lesz január 23-án. "Tudom Kivagyok" címmel Frenk is itt tartja az albumpremiert, melynek vendége Bérczesi Róbert (hiperkarma) és Saiid lesz.

Carbonfools, Frenk – lemezbemutatók az A38-on

Januárban útjára indult a turné, már két vidéki helyszínen túlvan a csapat, január 23-án pedig Budapesten láthatjuk őket. A magyarországi koncertek mellett a tervek szerint a környező országokba is ellátoganak majd. A The Carbonfools hetedik nagylemeze a Carbonsun címet kapta. Az előző albumhoz hasonlóan, most is készült egy magyar nyelvű dal is, „Mindent eltakar” címmel.

Az új albumról itt írtunk.

A hiperkarma dobosaként ismertté vált Frenk a zenekar leállása után kezdett el foglalkozni szólóprodukciójával. 2006-ban jelent meg bemutatkozó albuma Szívzörejek címmel, melynek egyszemélyben volt a dal- és zeneszerzője. Az elmúlt tíz év alatt még két magyar nyelvű albummal (Nagyvárosi éjszakák - 2010., Minden ellen - 2012.) és egy angol nyelvű, egyszálgitáros, minimálhangszerelésű feldolgozáslemezzel (Songs For Jelena, 2015.) jelentkezett. Frenk most már a szólókarrierjére koncentrál, de emellett rendszeresen látható színpadon a Budapest Bár fellépésein, illetve a Braindogs és a The Starmans formáció tagjaként is.

Frenk és zenekara az A38 hajón mutatja be új lemezét február 8-án. Az új dalok mellett természetesen a régi slágerek is terítékre kerülnek. A nagyszabású koncertre vendégeket is hívott a zenekar: Bérczesi Róbert (hiperkarma) és Saiid  színesítik a műsort.

Frenk ott lesz a hiparkarma jubileumi koncertjén is az Arénában!

 

Carbonfools, Frenk, lemezbemutató, A38

 

 

Szólj hozzá!


Európából szeretettel – visszatér a OneRepublic

Európából szeretettel – visszatér a OneRepublic

Június 25-én ismét megtelik a Budapest Aréna energiával: a OneRepublic visszatér, hogy élőben idézze fel az elmúlt évek legfontosabb dalaival...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Komoly vendégsereg gyűlt össze a Rock and Roll Hall of Fame beiktatási ceremóniáján

Los Angeles, november 8. – A 2025-ös Rock & Roll Hall of Fame-ceremónia egyszerre volt emlékezés és állásfoglalás: megmutatta, hogy a rock nem záródott múltba, hanem folyamatosan új arcokat, új hangokat enged be a saját történetébe.

Nem mindennapi eseménynek ígérkezett – sajnos lemondták a Nine Inch Nails tagjainak fesztiválját

A Pitchfork beszámolója szerint még októberben törölték a Future Ruins nevű film- és zenei fesztivált, amelyet a Nine Inch Nails két alapembere, Trent Reznor és Atticus Ross szervezett volna Los Angelesben. A szervezők akkor „logisztikai kihívásokra és bonyodalmakra” hivatkoztak, amelyek miatt lehetetlenné vált a rendezvény az...
Új koncertek