Mindent az Ifiparkról - Rocktörténelem és koncertajánló Zerge tollából

Ja igen: senkit ne tévesszen meg az időnként látható 1961-es nyitási évszám, abban az évben csak 1 hónapig volt nyitva az Ifipark, augusztus 20-tól szeptember 30-ig, koncert nélkül, és a következő pár évben is évi 2–3 koncert volt csak, 1969 volt az első év, amikor rendes koncerthelyként üzemelt már, itt a teljes műsor 1962-től 1984-ig; szóval igazán csak 1969 és 1984 között, azaz alig 16 éven át volt koncerthely az Ifipark– azóta már több mint kétszer annyi idő telt el, a legenda mégis él.

Viszont a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megismétlik a szervezők a koncertsorozatot, szintén egykor erősen az Ifiparkhoz köthető együttesek felléptével.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy megint megszívják a ’70-es és ’80-as évek alter zenekarai, akik akkor nem léphettek fel, mert kissé törvényen kívül voltak, most meg nem léphetnek fel, mert akkor nem léptek fel... ez aztán a circulus vitiosus. És ezt eljátszotta velük anno a Petőfi rádió is, nem most, hanem úgy 2007-től 2012-ig, amikor még jó volt és jó zenéket adott, csak rájuk azt mondták, hogy hát ezek már régiek. A nem egészen 10 évvel fiatalabb, tehát akkor már szintén elég régi, csaknem 20 éves Kispál és a Borz vagy a még náluk is 5 évvel régebben alakult Pál Utcai Fiúk azért csak befért valahogy – félreértés ne essék, nagyon szeretem őket, megérdemelték, hogy játsszák a zenéiket, csak a többiek, akik nekik az utat törték is legalább annyira megérdemelték volna, szóval az akkori zenei szerkesztőkkel van bajom –, a régi bandák övékénél estenként újabb számai nem. Szóval elég sanyarú sorsú nemzedék ez, akiket amikor frissek voltak, nem játszottak, mert rendszerellenes, amikor meg már lehetett volna, nem játszottak, mert régi. Szóval ők kurvára rosszkor voltak… nem, nem rossz helyen, sőt, nagyon is jó helyen, csak… hát, tényleg nagyon rosszkor, legalábbis az ő szempontjukból, bár mi, közönség akkor nagyon örültünk nekik, azaz ami minket illet, még a rosszkort sem írnánk alá – nekünk épp jókor volt, mint a korai magömlés a férfiaknak. Más kérdés, hogy a könnyűzenei rádiók játszanak mondjuk Led Zeppelint, Black Sabbathot, Deep Purple-t is, ami vagy 15 évvel még régebbi. Hát erről ennyit.)

Tavaly, az első évben ugyebár a Piramis (hát… nevezzük így, végül is vannak az együttesben egykori Piramis-tagok is, Závodi Janó és Révész Sándor mindenképp) nyitott június 15-én, most június 29-én a 70-es évekbeli nagy rivális, az Omega kezdi a sort. Tavaly aztán volt ugye egy kis malőr, amikor a Beatrice koncertjének napján az év legnagyobb környékbeli felhőszakadása zúdult Budapestre, úgyhogy ez a koncert átkerült szeptemberre, de aztán volt Mini és P. Mobil, majd Skorpió (ezekről írtunk is ám!), a végén pedig a Karthago koncertje, ezen nem vettem részt, mert aznap több koncert is volt, és találtam jobbat aznap estére.

Nos, ez is kissé „zene szüleimnek” jellegű buli volt, de az idei felhozatal számomra nem tűnik még ennyire erősnek sem.

Az Omega (június 29.) még csak-csak megjárja, persze, ők a hőskor, a ’60-as – ’70-es években egyértelműen ők voltak a hazai szupersztár, még ha létezett is mellettük az LGT – meg létezett, de nem nagyon kapott teret pl. a Tűzkerék, Sakk-Matt, Ferm és társaik, bár az Ifiparkban pont felléptek ők is –, de azért ők is jócskán túl vannak már a zenekari csúcsponton, mondhatnánk úgy is, hogy a gyöngyhajú lány mára fogatlan, ősz hajú, bár biztosan nagyon kedves vénasszony lett, akin még mindig látszik, hogy egykor nagyon szép lehetett.

Hobo és bandája (augusztus 11.) (ha jól tudom, ma már ez a nevük, nem HBB) kiváló zenészekből áll, de ők is a régi dalaikból élnek (mert azok jók is), és azokat mesterfokon adják elő, Póka Egon szerintem álmában is bármelyik régi Hobo-számot eljátssza, ha az ágyban mellé rakják a basszusgitárt, dobon és gitáron pedig kőbányai zeneiskolájának egykori tanítványai, mára tanárai zenélnek, Hobóról meg elmondhatjuk, hogy mit sem kopott a hangja – mivel igazán sosem volt. De nem is arról szólt soha a HBB, hogy porba akarták volna alázni Tarja Turunent (Nightwish).

Talán a Dinamit (szeptember 7.) az, amiről azt mondhatnám, hogy most jobbak, mint a ’80-as években, de lehet, hogy akkoriban, Mobil-rajongó lévén (azóta elmúlt), elfogult is voltam, de nálam legalábbis az új anyaguk simán veri a „hőskorszakban” készített lemezeket, pedig Vikidál azért akkoriban tényleg világszínvonal volt, és a többiek is az ország legjobb zenészei közé tartoztak. Ami Vikidált illeti, hallottam az öreget a Barba Negra Trackben a Mobilmániával, többek közt A főnix éjszakájában meg a Kétforintos dalban – hogy a Dinamit-dalokat meg az MHV-t ne említsük, utóbbit amúgy sem szívesen emlegetném, mert nekem soha nem jött be –, hát azért ott van még mindig az erő abban a torokban, még ha a magasak egy része már elvándorolt is, és Gyula ha ott van a színpadon, akkor még mindig ő a középpont, akkor is, ha elmúlt 70. Nos, hogy most ott lesz-e, nem tudni, a Dinamit tagjai mindenesetre szeretnék, és hívják is. Reméljük, igent mond.

És hát lesz még D. Nagy Lajos meg az Apostol… akik biztosan ott voltak 1984 előtt az Ifiparkban, és akikről hirtelen nem is tudom, mit is mondjak. De mindjárt kitalálom.

Szóval D. Nagy Lajos – a Bikinivel nemigen lehetett ott, mert az Ifipark utolsó két koncertjén ott voltam, és ezekből az egyik – az utolsó előtti – Bikini volt (annak indult, majd Beatricére váltott), hát ott bizony még Nagy Feró énekelt. Talán a Rolls Frakcióval léphetett fel tehát, az meg azért soha nem mozgatott meg óriási közönséget (bár utólag visszaemlékezve minden koncerten legalább ötezren voltak, mindenkién), és mivel voltam koncertjeiken, érthető, hogy miért nem. Az elődje, a még Frakció nélküli Rolls (Szabad vagyok, mondta a majom a rácsnak/Én nem, mondta a rács, engem majmok köré zártak – bárkinek legyenek is ezek az örökbecsű sorai a 80-as évek legelejéről) talán még kissé életképesebb lett volna, a Frakció olyan semmilyen volt, rocknak nem volt rock, de új hullámnak sem volt új hullám és punknak sem punk, ahhoz ők már túl öregek voltak akkor, a tizen- és kora huszonéves generáció dörömbölt ezekben a műfajokban a kapukon akkoriban, sokkal karcosabb zenével és odamondóbb szövegekkel. Ők kb. „a maga idejében vicces lehetett”, a saját lázadását úgy egy évtizeddel lekéső lázadó apuka formációt jelentették akkoriban, ami így inkább volt nevetséges, mint vicces. Most (augusztus 8.) kimondottan nem Rolls- vagy Bikini-koncert lesz, hanem D. Nagy Lajos önálló, bár gondolom, hogy e két formáció legsikeresebb dalai is elhangzanak majd (köztük a sajtótájékoztatón Trunkos Andrásnak tulajdonított, valójában Dévényi Ádám által írt Adj helyet magad mellett is). Mondanám, hogy erre a koncertre kíváncsi leszek, de D. Nagy kb. 25 évvel ezelőtti önálló lemezét is eszembe idézve ez nem lenne maradéktalanul igaz.

Azt meg persze tudom én is (mert hallottam az idősebbektől), hogy az Apostol (augusztus 23.) egykor jazz-rockból indult, de hát aztán amivé az én tinédzserkoromra vált, az a nyál, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Kártyavár, Eladó, kiadó most a szívem – ezek jutnak most eszembe 30–40 év távlatából, nem lehetett ezeket kikerülni, mert a rádió adta a „tisztességesebb” rockzenékkel együtt, egy műsorban… Hát, mondjuk ki őszintén, ez nem sokkal különb, mint mondjuk Lagzi Lajcsi és társai egy évtizeddel később az ország jelentős részét meghódító, bűnszervezetben, nyereségvágyból, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett mulatós zenéje (ugyebár ő is akadémiát végzett trombitaművész, tehát minden bizonnyal tudna tisztességes zenét játszani is)… Nem tudom, hogy ugyanazok a jazz-rock-zenészek hogy bírták ezt egyáltalán eljátszani röhögés (vagy inkább sírás) nélkül. Ahogy azt sem, hogy az Ifipark rockzeneszerető közönsége hogy bírta.

Persze épp az imént láttam a tévében hirdetés formájában ezt az oximoront: Zenevarázs – Papp Rita és Bodnár Attila műsora… Szóval ebben az országban sok minden elképzelhető.

(Bodnár Attila azóta elhunyt, jobb sorsra érdemes, az X faktorban feltűnt – érdekes volt Nagy Feró arcát látni a válogatón, amikor a srác bemutatkozott, Feró meg próbált vicceskedni: tudod, hogy volt már ilyen névvel egy énekes Magyarországon?, mire a srác: persze, az apám; nos, Ferónak nem gyakran akad torkán a szó, de ez ilyen eset volt –, előtte és utána is a budapesti aluljárókban zenélgető fiával, aki maga is Bodnár Attila névre hallgatott, egészen jó viszonyt ápoltam, most is a polcomon van egy Márai-kötet (A szegények iskolája), amelyet a szép emlékű éjjel-nappali Akvárium kocsmában (ma Mlinár pékség, régen tejbüfé, a Madách tér sarkán) egy Gödör-buli után (hmm… valakinek esetleg beugrik az Akvárium klub? – a nevet innen, a helyet onnan, mondjuk úgy, szerezték, nem szégyellős csapat, na) nekem ajándékozott – én fizettem, és valamit adni akart cserébe –, és ha már adta, akkor dedikáltattam is vele, hiszen akkor már szerepelt a tévében, mondhatni híres ember volt (ezen jót röhögne, ha még élne). De ennek az Ifiparkhoz semmi köze)...